Hazánkban szépen lassan növekszik a szójatermő terület, köszönhetően a termeléshez kötött támogatásnak, illetve sokan választják a zöldítés elemeként is ezt a pillangós növényt.

A termesztési kedvet kissé visszavetette a 2015-ös aszályosabb év, de bízunk benne, hogy idén is sokan döntenek a szója mellett.

A szója vetésterületének és termésátlagának alakulása Magyarországon, 2013-2016 

forrás: VTSZ

Annak ellenére, hogy az igényesebb kultúrák közé tartozik, jó technológia használata mellett, megfelelő fajtaválasztással, általános időjárási körülmények között is, a jelenleginél sokkal többen lehetnek sikeres szójatermesztők. Termesztése során kritikus a gyommentes állapotban tartás, és az időben történő betakarítás. Ez utóbbit befolyásolhatjuk, ha rövidebb tenyészidejű fajtát vetünk. Sok gazda él ezzel az opcióval Magyarországon, nem hiába, ma már az összes megyében termesztenek szóját.

Egyes észak- és dél-alföldi megyékben, bár kiváló termőföldek vannak, a légköri páratartalomra érzékeny szójának nem az elsődleges termőterülete, nem hagyományosan szójás régió. Az Ika részaránya az elvetett fajták közül ezeken a területeken kiemelkedő. Ez kiváló választás a termelők részéről, hiszen kifejezetten szárazságtűrő fajta. Horvátországi nemesítésű, ott már több mint 10 éve piacvezető. Vízleadása gyors, betakarításkor hüvelye nem pereg. 2016-ban 4,5 tonnát meghaladó termésekkel is büszkélkedhetett. 2014-ben hivatalos fehérpenészes szárrothadással szembeni rezisztenciavizsgálatok során a középérésű fajták 6,6%-os átlagos fertőzöttsége mellett az Iká-nál egyetlen fertőzött tövet sem találtak. A NÉBIH kisparcellás fajtakísérletekben sztenderd fajta, termésszintje és érésideje teljes mértékben megegyezik a másik sztenderd és egyben piacvezető fajtával, azonban ára kedvezőbb, még csávázószerrel és oltóanyaggal kezelve is. Alkalmas takarmány- és étkezési célú termesztésre is.

Bátran ajánljuk kiemelkedő termőképességű fajtáinkat, amelyek közül köztermesztésben két korai fajtánk közül az Ema már elfogyott, a Seka azonban még korlátozott mennyiségben megvásárolható. A Seka méltán válik egyre népszerűbbé a partnereink körében, hiszen az aszályosabb 2015-ös évben valamivel több, mint 4,3 tonnát (szept. 1-i betakarítással), míg 2016-ban, csapadékosabb évben 4,7 tonnát adott (szept. 23-24-i betakarítással) Baranya megyei termelőnknél. Ez jól mutatja, hogy szárazabb évjáratban tenyészideje mennyivel megrövidül, azonban mégsem okoz csalódást termesztőjének. Kifejezetten erős szára van, a hüvelyek zöld száron érnek, a szintek egymáshoz viszonylag közel helyezkednek el. Étkezési célra is termeszthető, mivel a mag köldökének színe megegyezik a szem színével. A piacvezető fajták a Sekával méltó ellenfélre találtak, ráadásul korábbi betakaríthatósággal.

Az EURALIS a legnagyobb GMO-mentes szójanemesítő Európában  

A  2015-ös szezonban a szemes fehérjenövények után járó kiegészítő támogatás miatt jelentősen, közel 77.000 hektárra nőtt a szója vetésterülete Magyarországon. Az időjárás azonban nem kedvezett a szója termesztésének, ezért az elmúlt szezonban a szójával bevetett területek nagysága ismét lecsökkent 61.000 hektárra. A 2016- os év kiemelkedően kedvező volt a szója számára, az országos termésátlag közel 3t/ha volt, ezért várhatóan 2017-re ismét növekedni fog a termelési kedv.

Az Európai Unió Mezőgazdasági Bizottsága stratégia célnak tűzte ki az európai szója-előállítás növelését, ennek érdekében jött létre egy nemzetközi összefogás keretében a Duna Szója non-profit szervezet is. A 2012-ben indított nemzetközi összefogás célja az európai szójatermesztés fejlesztése, és hosszú távon 1,5 millió hektár szójával bevetett terület elérése Európában. Ennek a célnak az elérése érdekében a Duna Szója tagjai között tudhatja 16 országból a szója “üzletág” legfontosabb szereplőit, beleértve a szójatermesztőket, a feldolgozóipart és a terménykereskedőket is.

Az EURALIS a Duna Szója non-profit szervezet alapító tagjai között van, és az európai szójavetőmag-piacon betöltött meghatározó szerepe miatt a növekedő európai GMO-mentes szójatermesztés egyik legfontosabb szereplője.

A szója hazai termeszthetőségével kapcsolatban eltérőek a vélemények, egyes becslések szerint 120.000 ha az optimális vetésterület, de mások szerint a hazai termesztés nagysága akár a 300.000 ha-t is elérhetné. Ami bizonyos, hogy a technológia fejlesztés mellett a felület biztonságosan tovább növelhető, és számos érv szól a hazai vetésterület növelése mellett. A GMO-mentes élelmiszeripari és takarmány-alapanyag mellett a szójatermesztéssel nő az egy hektáron előállított érték, bővül a vetésforgó és a nagy mennyiségű szója árualap ösztönözheti a feldolgozóipari beruházásokat.

Az EURALIS 2003 óta van jelen a magyar szójavetőmag-piacon, a hazánkban eltöltött több mint egy évtized alatt a cégünk szójafajtái a magyar termesztés megkerülhetetlen szereplőivé váltak. Aligha találunk olyan szójatermesztőt az országban, aki ne hallott volna a piacvezető Isidor vagy a szegmensében első ES Mentor EURALIS szójafajtákról. Fontos megjegyezni az EURALIS szójafajták esetében, hogy az általunk forgalmazott vetőmag 100%-ban hazai előállítású és GMO-mentes (a mentességről a hazánkba érkező szója elit szaporítóanyag teljes körű NÉBIH vizsgálata gondoskodik).

Cégünk az összes Magyarországon biztonságosan termeszthető éréscsoportban kiemelkedő teljesítményre képes fajtákat kínál ügyfeleinek. A már jól ismertek fajták mellett az EURALIS 2017-től tovább bővíti a szójakínálatát.

A legkorábbi 000 csoport új erőssége az ES Navigator, amely extrakorai csoportban kiemelkedő 4,4t/ha terméspotenciállal és extra rövid tenyészidővel rendelkezik, így biztonságosan másodvetésre is alkalmas, amennyiben rendelkezünk öntözési lehetőséggel. A kalászos növényünk lekerülése után még egy teljes értékű szójakultúrát tudunk az adott évben betakarítani. A következő 00 csoport 2017-es újdonsága az ES Tenor, amely magas hozamai mellett közepes növénymagassággal és kiváló szárszilárdsággal rendelkezik, az alsó hüvelyek elhelyezkedése optimális (15 cm), ami elősegíti a gyors, hatékony és veszteségmentes betakarítást.

A Magyarországon termeszthető legkésőbbi éréscsoportban (I.) két kiemelkedő újdonsággal jelentkezik az EURALIS.

Az ES Pallador (ESG132) és az ES Mediator a maximumot nyújtják, igazi csúcsteljesítményre képes szójafajták.

Jellemző a teljesítményükre, hogy az ES Pallador ( ESG132) a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben 2014! óta minden évben az első helyezést érte el, mivel mind éréscsoportjában, mint az összes kísérleti fajtát tekintve a legmagasabb termésátlagot produkálta.

Az ES Mediator a jelenleg forgalmazott EURALIS szójafajták közül a legmagasabb, 5,5 t/ha terméspotenciállal rendelkezik.

Az EURALIS elkötelezett arra, hogy a magyarországi szójatermesztés növekedésében aktív szerepet vállaljon. Folyamatosan bővítjük a kínálatunkat, hogy a magyar termelők számára is elérhetőek legyenek a legkorszerűbb szójafajták, amivel növelhetik gazdálkodásuk eredményességét. 2018-ban a 000 csoportban az ES Comandor, a 0 csoportban az ES Advisor  kerül bevezetésre.

Fontosnak tartjuk, hogy csak olyan szójafajtákat hozzunk forgalomba, amelyek kiemelkedő termésre képesek a magyarországi termesztési és időjárási körülmények között. Emiatt az EURALIS az idei évben a legújabb és legígéretesebb szója fajtajelöltjei közül 6 regisztrácós kísérleti vizsgálatát indítja el a NÉBIH-nél, keresve azokat a fajtákat, amelyek a jövőben a hazai szójakínálat meghatározó és megkerülhetetlen elemei lehetnek.

Szójában is bevált a Huminisz-Technológia!

„Növénykondicionálás és növénytáplálás” – a Huminisz Kft. jelmondatával, szakmai koncepciójával tesz hitet amellett, hogy a két terület nem választható el egymástól, illetve a növénytáplálás hatékonysága, hatásfoka stabilan jobb, ha a növények élettani folyamatai az adott körülményekkel összhangban és a működésükben zavart okozó abiotikus stresszhatásoktól mentesen zajlanak.

Elemei a Kondisol növénykondicionáló készítmények és a Solvitis lombtrágyák. A Kondisol egyedi és utánozhatatlan összetételben tartalmazza a különféle huminanyagokat (barna huminsav, fulvosav), enzimeket, koenzimeket, aminosavakat, egyéb szerves vegyületeket, makro-, mezo- és mikroelemeket. Ezek egy részről harmonikus módon stimulálják, segítik, támogatják a kezelt növények élettani folyamatait, és növelik azok stressztűrő, stresszkezelő képességét, másrészről fokozzák a készítménnyel együtt kijuttatott egyéb anyagok levélen keresztüli felszívódását. (Ez utóbbit nevezzük hatásfokozó keláthatásnak.)

A gazdaságos szójatermesztés előfeltételei a fajtaválasztás mellett a megfelelő talajelőkészítés, a jó minőségű vetés és a gondos növényápolás. Az intenzív technológia lényeges elemei a növénykondicionálók és a lombtrágyák használata. Miért?

A szója vízigényes kultúra, de a magyarországi termőkörzetek nagy részében a csapadék mennyisége és eloszlása kedvezőtlen a számára. Az állományban végzett gyomirtás általában megviseli és fejlődésében átmenetileg megállítja a növényt. Mindkét felsorolt eset olyan stresszhatás, aminek megelőzése és kezelése növénykondicionáló készítményekkel megoldható!

A szójanövény az átlagosnál is jobban meghálálja a levéltrágyázást. A SOLVITIS lombtrágyák és a KONDISOL növénykondicionálók üzemi szinten már két kezelés után is jelentős, 5-15% termésnövekedést eredményeztek a lombtrágyával nem vagy más technológiával kezelt táblarészekhez képest.

A Kondisol N 4 l/ha + Solvitis Zn 1 l/ha + Solvitis Mg 1 l/ha kezelést követő néhány napon belül a növény lényegesen zöldebb, vitálisabb lesz, esetlegesen addigi lassúbb fejlődése látványosan elindul. A szójának a jobb megtermékenyülés miatt a virágzás elején bórt kell adni. Erre kiváló megoldás új termékünk, a Solvitis BórMo, amelyben a bór mellett molidén található. (A molibdén a nitrogénmobilizációban játszik fontos szerepet). A Kondisolban található huminsavak/fulvosavak sokrétű, jótékony hatása virágzásban is érvényesül, homogénebb lesz az állomány, jobb lesz a termékenyülés.

Különösen szélsőségesen száraz évjáratokban és vetőmagtermesztésben ne feledkezzünk meg a hüvelyképződés időszakára időzített kezeléssel, amikor a Kondisol vagy Kondisol B+S mellett legalább 1 l/ha Solvitis Mg-t juttassunk ki (fotoszintézis serkentése, intenzívebb együttérés stb.)!

A Huminisz termékeivel hatékonyan tudjuk kezelni a tápelemhiányt és a növényeket ért stresszt, illetve pozitívan befolyásoljuk az élettani folyamatokat. Ennek természetes eredményeként növekszik a hektáronkénti hozam és javul a termés minősége (Huminisz területi tesztek 2013-16).

A Lajtamag Kft. 2016-ban Mosonmagyaróváron vizsgálta a Kondisol és Kondisol N különböző dózisait Solvitis Zn 1 l/ha dózisával kombinációban kijuttatva.

A Huminisz növénykondicionálás és növénytáplálás technológiájával a szójában is növelni tudja a termés mennyiségét, -minőségét és -biztonságát. Amennyiben bővebb információra van szüksége, látogassa meg honlapunkat (www.huminisz.hu).

 Forrás: agrotrend.hu

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
extruder páraelszívóval monex-75 extruder monex-45 extruder szója extruder üzem extruder alkatrész gyártás szaraz_kutyatap_gyarto
Agroinform közösség
Extruder archívum