Találatok erre a kulcsszóra: ‘szója vetőmag’

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. 2018. szeptember 4-én Kiszomborban tartotta hagyományos őszi fajtabemutatóját, ahol a gazdálkodók a számos szakmai előadás mellett megismerhették portfóliójuk újdonságait.

Köszöntőjében Dr. Szarka Béla, a Gabonakutató ügyvezető igazgatója kiemelte: a GK egy új irányt követ, fontos feladaton, változáson megy át, aminek legfőbb üzenete a megújulás. Elsősorban a versenyképességre és a gazdálkodók maximális kiszolgálására fókuszálnak. A cég stabilitását erősítvén a rendezvényen megtudhattuk, hogy Dr. Szarka Béla további 5 évig vezeti a kft-t.

Újdonságokból nem volt hiány

mar_az_igen_koraitol_a_kozeperesuig_kinal_szojavetoma_0Kukoricaportfóliónk egyik fontos újdonsága a KENÉZ DUO, ami a jól ismert Kenéz hibridünk Focus Ultra rezisztens változata. A hibrid jellemzőkben és agronómiai tulajdonságokban – a gyomirtási technológia kivételével – megegyezik a Kenézzel. Azoknak a gazdáknak ajánljuk, akiknek visszatérő gondot jelent az egyszikű gyomok elleni küzdelem. Ez a speciális kukorica egy bizonyos gyomirtószerrel kezelhető, emiatt könnyebben termeszthető. Napraforgóban a GK Milia CL egy korai clearfieldes anyag, amiből 2019-ben lesz vetőmagunk, most zajlik az előállítás, és van egy másodéves fajtajelöltünk is, ami újdonság lesz. Szójában végre az igen korai (00) éréscsoportban is van kínálatunk, mégpedig a Suedina. Ezzel az igen koraitól a középérésűig lefedjük a kínálatot, emellett van még négy másik középérésű fajta, amelyek elismerése idén várható. Silócirkok közül új anyagok a GK Erik és GK Balázs, ezekből komoly mennyiségű vetőmagunk lesz jövőre. Mind a kettő nagyon különleges és extrém magas terméspotenciállal rendelkező silócirok, ráadásul kiemelkedő az állóképességük is. Új, nagy termőképességű búzák is jelentek meg kínálatunkban, ezek közül több szálkás, amire már nagy igény volt. Most, szeptember 4-én elmondhatom, hogy alig van búzavetőmag a raktárainkban, szinte mindent sikerült értékesíteni az elmúlt másfél hónapban, így sikeres kalászos-szezont könyvelünk el a Gabonakutatónál – nyilatkozta Virágné Pintér Gabriella kereskedelmi igazgató.

 

Miért is GK szója?

Bizonyára sokan hallottak már a Szója Akadémiáról, melynek fő értéke az, hogy nemcsak egy jó genetikát, hanem egy jó tudáscsomagot is szeretnének átadni, aminek a végeredménye, hogy a lehető legtöbbet hozza anyagilag a szójatermesztőknek. A szójatermesztés ökonómiájáról és tápanyagellátásáról Garamszegi Tibor területi képviselő prezentált, aki előadása végén kitért, hogy miért válasszunk a GK palettájáról szójavetőmagot.

A GK vetőmagokat zárt termeltetési rendszerben állítják elő, fémzárolásuk kizárólag a saját üzemeikben történik. Nagy választékkal rendelkeznek érésidő tekintetében, modern, hatékony oltással látják el a vetőmagjaikat, ami a szójatermesztés egyik kardinális pontja, hiszen hogy ott legyenek a gümők a gyökéren, az a korszerű szójaoltással érhető el. A gümőképződés hiánya vagy megléte akár 0,51 tonna hiányt/többletet jelenthet hektáronként. Négy fajtából kettő közvetlenül etethető. Tőszám szempontjából nagyon rugalmasak. Korszerű, frakcionált magra történő kiszerelést biztosítanak a termelők részére, tehát egységes méretben kapják a vetőmagot, és nem mellékesen háttértámogatást is nyújtanak a termesztés során, mely a vetőmag árában benne van, így nincs külön tanácsadási díj. És végül kiváló logisztikával pontosan, időben házhoz viszik a vetőmagot.

A Gabonakutató Kft. ezekkel az alapértékekkel fejleszti fajtáit, hibridjeit a magyar gazdálkodóknak.

Kalmár Nárcisz

Felvételeink: http://www.agraragazat.hu/galeriak

Forrás: agraragazat.hu októberi lapszáma

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága napraforgó és szója fajtabemutatót tart 2018. augusztus 28-án, Székkutason

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (NÉBIH-NKI) napraforgó és szója fajtabemutatót tart, amelyre tisztelettel meghívjuk az érdeklődőket.

Helyszín: Székkutasi Növényfajta-kísérleti Állomás (6821 Székkutas, I. körzet / 75. Pf:15, GPS: 46.519983, 20.523707)

 Időpont: 2018. augusztus 28. (kedd), 10:00 – 14:00 óra

 

Napirendi pontok, témák, előadók:

 

9.30 – 10.00    Regisztráció
10.00 – 10.15  Megnyitó és köszöntő – Lukács József, elnökhelyettes (NÉBIH-NKI)
10.15 – 10.30  Köszöntő – Szél István, elnök (NAK Csongrád Megyei Igazgatóság)
10.30 – 10.40 A Székkutasi Növényfajta-kísérleti Állomás tevékenységének bemutatása -Török Dénes, állomásvezető (NÉBIH-NKI)
10.40 – 11.00  A napraforgó fajtahasználata és fajtakísérletek -Szekrényes Gábor, témavezető (NÉBIH-NKI)
11.00 – 11.10  A szója fajtahasználata és fajtakísérletek – Szekrényes Gábor, témavezető (NÉBIH-NKI)
11.10 – 11.20  Utazás a fajtakísérleti bemutató parcellákhoz – GPS: 46.519983, 20.523707
11.20 – 12.50  Fajtabemutató, konzultáció -Szekrényes Gábor, témavezető (NÉBIH-NKI)
12.50 – 13.00  Visszatérés az állomásra
13.00 – 14.00  Ebéd

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a kamara által létrehozott internetes felületen lehet: REGISZTRÁCIÓ

 

Tisztelettel kérjük, hogy a helyszíni regisztrációjához szíveskedjen kamarai kártyáját vagy őstermelői igazolványát magával hozni!

 

Forrás: NAK Kamarai Hírek

A SAATEN-UNION ajánlata:

Új távlatok a szójatermesztésben. Több termés, nagyobb biztonság

A zöldítési és a fehérjeprogramokhoz illeszkedő, jövedelmező szójatermesztés csak a termőhelyi adottságoknak megfelelő fajták használatával valósítható meg. A köztermesztésben alkalmazott korszerű fajtákkal hektáronként 3–4 tonnás vagy akár ennél magasabb termések is elérhetők az üzemi gyakorlatban. A biztonságos szójatermesztés szempontjából azonban nemcsak a megfelelő fajta, hanem az ellenőrzött minőségű, fémzárolt vetőmag használata is kiemelt jelentőségű.

A SAATEN-UNION szójafajtái gombaölő szerrel és oltóanyaggal csávázva, 3 millió magot tartalmazó MaxiPack kiszerelésben kerülnek forgalomba.

ADSOY

Szuperkorai szójafajta, rendkívül magas termőképességgel. Termése az északi megyékben is biztonsággal beérik, ezért deszikkálás nélkül termeszthető. Korai lekerülése miatt a szokványos őszi gabonaféléken túl kiváló elővetemény a hibridbúza számára is. Stabil szárú, jó állóképességű, betegségeknek ellenálló, könnyen betakarítható fajta.

CORALINE ÚJ

Tendenciatörő, új szójafajta, amelyben az igen korai érésidő meglepően nagy és stabil termőképességgel párosul. Az érésidőből fakadó agronómiai előnyöknek köszönhetően kiváló előveteménye a szeptemberi vetésű őszi gabonáknak. Öntözött körülmények között akár másodvetésben is eredményesen termeszthető. A fajta kiváló állóképessége a termés megtartásának és dinamikus betakaríthatóságának záloga.

ORION

Legnagyobb agronómiai előnyei a koraisága és a kiemelkedő termőképessége. Terméspotenciálja stabilan magas szintű, a hazai viszonyok között 3,5–4,5 t/ha. Korai éréscsoportjának megfelelően az ország egész területén a szójatermesztésre alkalmas, nagy szélsőségektől mentes termőhelyekre ajánljuk. Termése pergésre nem hajlamos állományban, jó ütemben és veszteségektől mentesen takarítható be. Gabona- és precíziós vetőgéppel vetve is jó ütemben fejlődő állományokat képez. Az eltérő sortávval megvalósított technológiákban jól szerepel, bármelyikre alkalmas típus. Habitusából eredően még a 75 centiméteres sortávú vetésekben is szépen fejlődik, jól kompenzál.

ANANDA ÚJ

Fajtajelöltként a korai (0) éréscsoportban kimagaslóan teljesített: 2017 tavaszán a standardokhoz viszonyított szemterméseredménye 115,9%-os, és felkerült a Nemzeti Fajtalistára. Koraisága ellenére a középérésűek kimagasló termőképességével rendelkezik, így az egész országban biztonsággal termeszthető. Egészséges, középmagas, féldeterminált típusú állománya egyenletesen fejlődik, kiváló állóképességű, veszteségektől mentesen betakarítható.

PEDRO

Nagy termőképességű, középérésű szójafajta. Eltérő termesztési intenzitású feltételek mellett is ragyogóan alkalmazható, sőt öntözés nélküli körülmények között is megállja a helyét. Biztonságosan termeszthető fajta, jól tűri az aszályos periódust. Félig determinált növekedés, erős szár, kiváló betegség-ellenállóság és jó állóképesség jellemzi ezt a könnyen betakarítható fajtát. Gabona- és precíziós vetőgéppel vetve is jó ütemben fejlődő állományokat képez. Az eltérő sortávval megvalósított technológiákban jól szerepel, bármelyikre alkalmas típus. Habitusából eredően még a 75 centiméteres sortávú vetésekben is szépen fejlődik, jól kompenzál.

Blum Zoltán 
ügyvezető
SAATEN-UNION Hungária Kft.

Forrás: agroinform.hu

A Pannon-Mag-Agrár Kft. szója fajtaajánlatai:

A 2017-es évben is helyeztünk ki új szójafajtákat vetőmagtermelő partnereinknél, a már meglévőkkel egyetemben. Az állandóságot jelentő ES MENTOR és ES GLADIATOR mellett, az utóbbi időben két újnak mondható fajtát ismerhettek meg a gazdatársak itt a Szigetközben. A SAFRANA és a SPHERA, mely a RAGT-Semences (Rouergue Auvergne Gévaudan Tarnais) nemesítőház két ígéretes fajtája

A tavalyi évben 60 hektáron kaphattunk tapasztalati értékeket a két fajtáról, mind terméshozam, mind pedig beltartalmat illetően.

Magyarországi viszonyok között igen korai, korai és középérésű szójafajtákat ismerhettünk meg, legfőképp amióta plusztámogatással ösztönzik a termelőket hazánkban is. Kínálatunkban mindhárom éréstípus képviselteti magát. Az ország északi részén az legfőképp az igenkorai fajták érnek be biztonsággal, délre haladva pedig a korai és középérésű fajtákkal tudunk nagy biztonsággal dolgozni.

Legrégebb óta termeltetett és értékesített szójafajtánk az ES MENTOR (igen korai), mely igazi egyéniség a szójafajták között, mindamellett, hogy kiváló terméshozamra képes, egész jó beltartalmi paraméterek mellett. Évek óta a országosan 3,5 és 4,5 tonnás terméshozamokat könnyen produkáló fajtánk, melyhez egy 40% fehérje- és egy 22% körüli olajtartalom tartozik. Kedvelt fajta, hisz betakarítás szempontjából jól illeszthető a vetésforgóba is, mivel 120-130 napon belül beérik.

Szójatermesztőink közül egyre többen ismerkedtek meg a Mentor fajtát ostromló ES GLADIATOR szójafajtánkkal. Ez a fajta már korai éréscsoportba tartozik, de csak mintegy 5-7 nap különbség van – pluszban – a két fajta között tenyészidőszakát illetően. A Gladiator fajta képes az 4-5 tonna termésmennyiségre, mintegy 37-40% fehérje- és 21-23% olajtartalom mellett. Ezen felül úgy gondoljuk, hogy ahol a Mentor fajta megtermelhető, ott az ES GLADIATOR is.

2017-ben, – mint azt tapasztaltuk -, az ország nagy részét aszály sújtotta. Ez a két új fajta szaporítási területén sem volt másként. Ennek ellenére Győr-Moson-Sopron megyében mintegy 60 hektáron kihelyezett SAFRANA és SPHERA szójafajta jól produkált.

SPHERA (középkorai) fajtánk az aszályos idő ellenére is a 3,5-4,5 tonnás termésátlagot bőven meghaladta hektáronként, mintegy 39-41% fehérjetartalom kíséretében. Ellenálló képessége tapasztalataink szerint az elvártaknak megfelelő, pergésre való hajlam nem jellemző, alsó hüvelymagassága a betakarítást nem veszélyezteti.

Előző fajtához hasonlóan a SAFRANA (középérésű) fajta is ígéretesnek bizonyul éréscsoportjában. E fajta az 4-5 tonna feletti termésmennyiséget is képes meghaladni, mintegy 41%-os fehérjetartalom kíséretében. Betegségekkel szembeni ellenálló képessége jónak bizonyult, előző fajtához hasonlóan az állóképessége is kiváló. Alsó hüvelymagassága is kellően magasnak bizonyult – a betakarítást nem veszélyezteti.

Amennyiben jól választjuk meg a termőterületet és hozzá a fajtát, valamint a helyes növényvédelmi technológiát, úgy nagy valószínűséggel termelhetik sikerrel Önök is ezeket a fajtákat. Nyilvánvalóan a magas termésátlagokhoz a kellő csapadékmennyiség is szükséges, ha az nem elegendő és van módunk öntözésre, akkor be kell vetnünk mindent, hogy a kritikus időszakban (kelés, – esetleges bemosó csapadék – virágzás, hüvelykötés, szemtelítődés) a vízmennyiség biztosítva legyen a fajtának.

Vállalatunk a szójatermesztési szaktanácsadást illetően szívesen áll a vásárlók rendelkezésére a fajtaválasztástól, növényvédelmi szaktanácsadáson keresztül a betakarításig. Amennyiben a szójatermesztéssel kapcsolatban felkeltettük érdeklődését kérjük, látogasson el honlapunkra (http://www.pannonmag.hu), illetve kövessen bennünket a Facebook oldalunkon.

Szűcs Ádám

Pannon-Mag-Agrár Kft.

Mosonmagyaróvár

Forrás: agraragazat.hu

A legmegfelelőbb szójafajta kiválasztásához nagy segítséget nyújt az egyik előző bejegyzésünk, melyet ide kattintva olvashat: általános segítség a fajtaválasztásban

Idén Argentína és Brazília is kevesebb szóját takaríthat be az USDA előrejelzése szerint, így a szója világpiaci ára jónak ígérkezik. Itthon a termeléshez kötött támogatás ad lendületet a kultúrának. A kilátások tehát nem rosszak – még akkor sem, ha a növény kiszorul a zöldített területből

A zöldítési előírások szigorodása miatt idén egy picit csökkenhet a tavalyi 77 ezer hektáros szójatermő terület, de lényeges változás – a hektár alapon járó fehérjenövény-prémium miatt – nem várható. A „zöldített” területen vegetációban nem végezhető peszticides kezelés, ami a szója esetében azt jelenti, hogy sem a gombák, sem a rovarkártevők ellen nem lehet az állományban védekezni. A gyomirtás pedig komoly felkészültséget és szaktudást igényel a beszűkült szerpaletta miatt. Vetés, illetve kelés előtt 7 hatóanyagot lehet bevetni 8-féle készítményben, míg kelés után már csak 4-et – összegzi a kihívásokat dr. Bárány Sándor ismert szójavetőmag-előállító és szójatermelő.

Egyszóval a szójások úgy érzik, már így is nehéz volt az életük, a további szerkorlátozás egyet jelent azzal, hogy a szóját nem számolják bele a zöldített területbe. Aki viszont „megtanulta” ezt a növényt, az most már nem engedi ki a keze közül. A fehérjenövény termeléshez kötött támogatása így is kompenzálja a technológiai nehézségeket.

Hogyan számolunk, ha kiesett a zöldítésből?

A terület 5%-án kell valamilyen módon teljesíteni a környezetvédelmi előírásokat. Magyarországon legtöbben a nitrogénkötő növényeket (szója, borsó, lucerna…), a másodvetést (olajretek, mustár, facélia, len…) és az ugaroltatást választották az előírás teljesítésére. A súlyzó faktoroknak köszönhetően a legkisebb területtel a parlag tudta az 5%-os elvárást teljesíteni (1-es szorzó), ám ez csak viszi a pénzt. 0,7-es szorzóval lehetett figyelembe venni a pillangósokkal bevetett területet, ami jóval több terület lekötését jelentette, viszont hozta a pénzt. Ráadásul fehérjenövény-prémium is járt érte (szójáért, borsóért mintegy 60 ezer Ft/ha, lucernáért mintegy 22 ezer Ft/ha).

Töretlen népszerűségnek örvend a szója

Ha a szója mintegy 70 ezer hektáros területe kiesik a zöldítésből, akkor legalább 160 ezer hektárral kell növelni a másodvetésre kijelölt terület nagyságát, az ugyanis csak 0,3-as szorzóval vehető figyelembe a zöldített terület kalkulálásakor. Ez bizonyára így is lesz, ami a tavaszi vetésű növények előtt tovább növeli a talajok szervesanyag-készletét. Ez persze nehezen számszerűsíthető előny a gazdák számára. Fanatikusnak kell lenni ahhoz, hogy a talajművelés, a vetőmag és vetés, majd a beforgatás költségének és időigényének örülni tudjon a termelő.

Megszállott szójások

De egyre profibbak és eltökéltebbek a szójások is. „Itt, Baranyában, mi komolyan vesszük a szóját. Vannak persze Borsodban és a Bács-Kiskun Duna melletti földjein is nagy szójások” – engedi meg Bárány Sándor. Szerinte sok még a tanulnivaló a növénnyel, de nagyok a lehetőségek is. A GMO-mentes szójababra egyre nagyobb az igény, keresleti piaccal kell számolni.

A szójatechnológia előnyös vonásai:

  • 67 engedélyezett fajtából válogathatnak a hazai termelők. Ma már létezik 85 napos szója is, amelyik őszi árpa (de akár különleges konzervipari növények mint a kapor vagy spenót) után másodvetésben is megterem 2-2,5 tonnát.
  • Gabona-sortávtól kukorica-sortávig (12-76) többféle térállásban is vethető, ezért a géppark adottságaihoz igazítható.
  • Ha csak a technológiai igényt tekintjük, akkor általánosságban a hosszabb tenyészidejű, robusztusabb fajták mehetnek tág sortávra és az ország déli régióiba, míg a rövidebb tenyészidejű, filigránabb fajták duplagabona vagy akár gabona-sortávra, az ország északibb régióiba. A humuszos vályog talajok több növényt képesek kinevelni (sűrítés), míg a homokos vályog kevesebbet (tágabb tér).
  • Oltóanyagot használjunk a nitrogénkötés segítésére. Ha ez megvan, egy indító nitrogénadagot leszámítva nem lesz gondunk erre a tápanyagra, viszont az utóvetemény meghálálja majd a pillangós előveteményt.
  • Biológiai készítményekkel mérsékelni lehet a gombás betegségek esélyét, így a szerhasználatot.
  • Deszikkálva és ragasztva a koraibb fajták is minimális veszteséggel kombájnolhatók.

Bárány Sándor francia fajtákkal foglalkozik, de szép számmal vannak német, svájci, kanadai, osztrák nemesítésű szóják is a vetőmagpiacon, sőt, megjelentek az ukránok is.

Így válasszunk fajtát:
1. Termőhelyhez éréscsoportot (észak-dél, laza-kötött talaj)
2. Gépparkhoz sortávot (12-24-38-45-76 centiméter)
3. Jó termőképesség, magas fehérjetartalom
4. Minél jobb ellenálló képesség a peronoszpórával, fehérpenésszel, baktériumos betegségekkel szemben
5. Alsó hüvelyek minél magasabban helyezkedjenek el
6. Egyenletes érés, gyenge pergési hajlam
7. Jó szárszilárdság
Forrás: agrarszektor.hu

Vitavax 2000

Magyarországon szója csávázására egyetlen készítmény használható fel, a Vitavax 2000. Az új AKG előírásai azonban korlátozásokat tartalmaznak a szer használatát illetően.  vitavax-2000

A horizontális szántó tematikus előíráscsoportnál a korlátozás nem érvényes, a szer szója vetőmagnál szabadon használható!

Növényvédelmi képesítéssel rendelkező szaktanácsadó, növényvédelmi mérnök, növényorvos írásbeli javaslatára a Vitavax 2000 készítmény felhasználható az alábbi tematikus előíráscsoportokban is:

  • MTÉT alföldi madárvédelmi szántó
  • MTÉT hegy- és dombvidéki madárvédelmi szántó
  • MTÉT túzokvédelmi szántó

Az aktuális AKG-s tiltott, ill. korlátozásokkal használható szerek listája innen letölthető.

Forrás: magyarszoja.hu

Az Agrárszektor.hu a magyar szójatermesztésről kérdezett mezőgazdasági szakembereket

Csaknem 80 százalékkal nőtt a szója vetésterülete tavaly Magyarországon. A kötelező zöldítés mellett a fehérjenövények termesztésének támogatásáról szóló felhívás is növelte a növény népszerűségét, mivel gyakorlatilag kétszer akkora támogatást vehettek igénybe a termesztők a szója után, mint más szántóföldi kultúrák esetében. A gazdák közül viszont nem mindenki tudta elérni azt a termésmennyiséget és bevételt, amely gazdaságossá tette volna a növény termesztését. A szója ugyanis megfelelő szaktudást és odafigyelést igénylő kultúra, nem minden hazai területen lehet sikeresen termeszteni, így idén nem valószínű, hogy tovább nő a vetésterülete.

A magyar szójatermesztés lehetőségeiről, kritikus pontjairól, a növényt először választó termelők tapasztalatairól hazánk vezető mezőgazdasági inputgyártó és -forgalmazó cégeinek szakembereit kérdeztük.

Bene Zoltán, cégvezető, Karintia Kft. 

Az elmúlt években 30-40 ezer hektár körül alakult a hazai szójatermesztés volumene. Tavaly viszont az óriási vetésterület miatt már 77 000 hektáron foglalkoztunk szójával Magyarországon. A termést tekintve az unióban – Olaszország és Franciaország után – dobogós helyre kerültünk, hazánkban Baranya megye a közel 20000 hektáros vetésterületével vezető szerepet tölt be a megyék között. Őt követi sorrendben Vas-, Bács-Kiskun-, Győr-Moson-Sopron- és Zala megye. Ez az öt megye 2015-ben az országos szója vetésterület több mint 50 százalékát adta.

A kötelező zöldítésnek – amely összegszerűen a korábbi alaptámogatás harmadát teszi ki – és a kiugróan magas, 200,1 Euro/hektár termeléshez kötött támogatásnak köszönhetően 80 százalékkal nőtt a szója vetésterülete. A szója termesztők száma egy év alatt 2000-ről 5000 fölé emelkedett.

Több mint 3000, újonnan belépő gazda vetette feltehetőleg első alkalommal a szóját Magyarországon. Elsősorban nekik kell segítenünk, az ő kezüket kell fognunk, nem felejtkezve el a szóját hosszú évek óta eredményesen termesztő gazdákról sem. Meg kell tanulnunk szóját termeszteni. Az ország egyik legnagyobb szója vetőmag előállítójaként és forgalmazóként óriási a felelősségünk, ami a tájékoztatást illeti. Ezért rendezzük meg immár negyedik éve a szója termesztését segítő „Karintia Szója Roadshow”-ra keresztelt országjáró turnénkat, amely nagy örömünkre idén is kiemelkedő látogatottságot ért el.

A körültekintő fajtaválasztás a sikeres növényvédelem alapja lehet. A nagy kezdeti intenzitással fejlődő fajták ugyanis gyorsabban fedik a területet, így gátat szabnak a gyomoknak. A szója növényvédelmi problémái közül a sikeres gyomirtás végrehajtása elengedhetetlen a gazdaságos termesztéshez. Fontos kritérium, hogy a szójatermesztésre kiválasztott terület ne legyen fertőzött évelő kétszikűekkel. Az egyéves egyszikűek elsőrendű károsítók a szójában, kiirtásukról mindenképpen gondoskodni kell. Az egyéves kétszikűek közül a parlagfű okozhatja a legtöbb problémát, nemcsak a termésveszteség, hanem a hatóság által kiszabott esetleges büntetés miatt is.

Kórtani szempontból számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a szóját súlyosan károsíthatják a vírusok, a baktériumok és a gombák. A fungicides kezelésre használható készítmények köre szűkös, ezért is lényeges az egészséges vetőmag választása, a megfelelő vetésforgó és agrotechnika betartása. A kémiai védekezés kulcsát a magas minőségben elvégzett vetőmagcsávázás jelentheti, mely esetben lényeges, hogy a Rhizobium japonicum baktériumot ne károsítsa, így ne gátolja a gümőképződést.

Bene László, ügyvezető igazgató, Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. 

A hazai szójatermesztésben tavaly a legnagyobb lökést a zöldítés adta meg, mivel aki már eleve szóját termesztett, adott volt, hogy a szóját fogja használni az ökológiai másodvetésben. De emellett az is növelte a növény népszerűségét, hogy megjelent a fehérjenövények termesztésének támogatásáról szóló felhívás is, amely szintén befolyásolta a szójatermesztési kedvet. Ez utóbbi támogatás ugyan kicsit szigorúbb volt, mint a zöldítés, mert amíg a zöldítésnél a betakarítandó mennyiség nem volt előírva, a fehérjeprogramban hektáronként minimum 1 tonna szóját kellett betakarítani.

Úgy gondoljuk, hogy idén nem nő tovább a szója vetésterülete. Ennek az az alapvető oka, hogy több olyan gazda van – főleg az újonnan belépők között – akik nem tudták elérni azt a termésmennyiséget és bevételt, amely gazdaságossá tette volna a szója termesztését. Egy átlagos évben hektáronként gazdaságosan minimum 2-2,5 tonna szóját kell termelni, és nagyon sokan csak 1-1,5 tonnát tudtak elérni, vagy még annyit sem. Azt gondolom, hogy azok a termelők, akik tavaly fogtak először szójatermesztésbe, idén nem választják újra a növényt.

Klíma és talaj tekintetében több szakértő szerint Magyarország 120-130 ezer hektár szója termesztésére is predesztinált lenne. Erre a takarmányfeldolgozók oldaláról is lenne igény, az országnak ugyanis rendkívül magas a szójaimport-igénye, amely egyrészt drága, és a GMO befolyásoltság miatt komplikált, hogy GMO-mentes szóját tudjunk behozni az országba.

Ezért mi úgy prognosztizáljuk, hogy idén olyan 55-65 ezer hektár körül alakul a szója vetésterülete az országban. Önmagában a szója egy nagyon jó növény, rendkívül jó elővetemény, aki pedig komolyan, akár évtizedek óta foglalkozik szójával tudja, hogy mennyire jól lehet termeszteni. Mindig nagyon jó a piaca, nagyon jól értékesíthető, viszont tudomásul kell venni, hogy megfelelő szaktudás kell a termesztéséhez. Önmagában az, hogy elvetjük, kevés a szójához. Ez egy gondozást, odafigyelést igénylő növény.

A szaktudás mellett az is fontos, hogy milyen talajba vetjük a szóját. Sokan hajlamosak belecsúszni a kora nyárba, és kiszáradt, nagyon rögös, hantos talajba vetik el a növényt, vagy nem megfelelő minőségű vetőmagot vásárolnak. Ez később kelési problémákhoz vezethet, amely aztán a termésmennyiséget befolyásolhatja.

Elmondhatjuk, hogy tavaly a vetőmag-előállítók között a szélsőséges időjárás komolyan befolyásolta a szójavetőmag minőségét. Az uniós szójacsíra szabvány normál esetben 80 százalékos csírát ír elő, de tavaly annyira kevés tétel felelt volna meg az előírásoknak, hogy Horvátországban ezt már levitték 70-re. Magyarországon még csak gondolkodnak róla, bízunk abban, hogy ezt nem fogják meglépni a hatóságok. A Raiffeisen Agro Magyarország Kft-n belül minden tétel 80 százalék feletti, sőt néhány esetben 90 százalék feletti csíra értékekkel is rendelkezünk, úgyhogy minden termelőnk igényét ki tudjuk elégíteni.

A jó termés és a megfelelő növényállapot záloga a szója vetőmag rhizobium baktériummal történő kezelése, mivel a szója igényli azt, hogy nitrogénkötő baktériumok legyenek a mag körül. Ezt sokan elfelejtik, vagy csak a vetőmag mellé szórják a port a vetéskor, amely nem túl hatékony megoldás. A professzionális vetőmagos cégek ezért a vetőmagot rhizobiummal bevonva értékesítik.

Bőséges a fajtakínálat, több mint 50, államilag elismert szójafaj közül lehet választani, mely a legkülönfélébb termesztői igények kielégítését szolgálja. Javasoljuk, hogy olyan kiváló genetikájú, magas terméshozamú fajtákat vessenek, amelyek az adott régióban már bizonyítottak. Cégünk zárt szaporítást végez, a nemesítőtől a törzs-elit, illetve szuper-elit vetőmagot kontrolláltan szaporítjuk a másod szaporítási fokig, így garantáljuk a minőségi, GMO-mentes vetőmagot.

Végül, de nem utolsósorban nagyon fontos, hogy a vetőmag hogyan, és milyen módon kerül kiszerelésre. Nagyon sokan még mindig kilós kiszerelésben gondolkoznak, de ezt a mentalitást teljesen át kell alakítani mag/hektár szemléletre. Nem az a lényeg ugyanis, hogy hány kilót vetek el, hanem az, hogy mennyi magot juttatok ki egy hektárra.Nem mindegy, hogy az adott vetőmagnak mekkora az ezermagtömege, 100 kilóval lehet, hogy túl sokat vetek ki, de az is lehet, hogy túl keveset. Azok a cégek, amelyek professzionálisan foglalkoznak szója vetőmaggal – így mi is – teljesen átálltak a szemes kiszerelésre.

A cikk folytatása hamarosan következik!

Forrás: agrarszektor.hu

A Karintia Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. honlapján bukkantunk rá erre az információra, mely a jelenlegi és leendő szójatermesztőknek igen értékes lehet: támogatások, tápanyag ellátás, gyomirtás, prémium genetikájú vetőmagok, kártevők elleni védelem, piaci viszonyok – minden amit a szójáról tudni érdemes! Országjáró előadásokról van szó, melyen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További részletek a karintia.hu oldalán, vagy a 06 94 572 054-es telefonszámon kaphatók!

Támogatások, tápanyag ellátás, gyomirtás, prémium genetikájú vetőmagok, kártevők elleni védelem, piaci viszonyok… minden amit a szójáról tudni érdemes

Évek óta részt veszünk a szója termesztését és értékesítését segítő konferenciák szervezésében. Nagy elismerés volt számunkra, amikor cégünk a Karintia kft. megkapta azt a megtisztelő felkérést, hogy a parlament GMO mentes napján mutassa be a hallgatóságnak a magyar szójabab piacában rejlő lehetőségeket. A Duna Szója Szövetség tagjaként az agrártárcánál tett látogatásunk keretében megkaptuk a teljes körű, és legmagasabb szakpolitikai szintű támogatást a tekintetben, hogy Magyarországon ellenőrzött körülmények között kerüljön a génkezelés-mentes szójabab köztermesztésbe, és azt követően a piacra.

Szója vetőmag előállítóként, forgalmazóként és kereskedőként is egyaránt érintettek vagyunk a témában. A felelősségünk is jelentős ez által, ami a tájékoztatást illeti.

Prémium genetikájú vetőmagok, támogatások, tápanyag ellátás, gyomirtás, kártevők elleni védelem, piaci viszonyok. Csak néhány téma, amin ugyancsak igazán sok múlhat. „KARINTIA SZÓJA ROADSHOW” címmel évek óta indítjuk útjára, tápanyag utánpótlásban, növényvédelemben és a támogatásban jártas szakember bevonásával országjáró előadássorozatunkat. A kivétel nélkül telt házas, számos hozzászóló véleményével tűzdelt rendezvényünk évről évre pozitív visszajelzés számunkra.

szoja_roadshow

karintia.hu

Elfogytak a legkeresettebb szójavetőmagok a hazai piacon, mert az idén jelentősen nőtt a szója iránti érdeklődés a gazdálkodók körében. Az új uniós támogatási rendszerben ugyanis hektáronként 60 ezer forint extratámogatást kaphatnak azok, akik úgynevezett fehérjenövényeket – így szóját – vetnek. A plusztámogatás hatására a hazai vetésterület 50-60 százalékkal nőhet tavalyhoz képest, de mostantól a termelőknek meg kell elégedniük a kevésbé kurrens fajtákkal is, ha a vetőmagokat most akarnák beszerezni.

A legkurrensebb szójafajták minősített vetőmagjai már elfogytak a hazai piacon – közölte az agrárszektor.hu-val Polgár Gábor, Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Az agrárkamarai falugazdászok korábbi felmérései szerint a termelők az idén mintegy 63 ezer hektár szója vetését ütemezték be, és ez csaknem 50 százalékos növekedést jelentene a tavalyi 42-43 ezer hektárral szemben. Bár a közelmúltig még csak 25-30 ezer hektáron került földbe a mag, de a legkeresettebb szójavetőmagokból máris kimerültek a készletek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vetőmaghiány lenne a hazai piacon, mivel a tavaly előállított, minősített készletek fedezik az igényeket, bár a gazdáknak mostantól a kevésbé ismert fajtákkal is meg kell elégedniük – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A szója iránti érdeklődés egyértelműen azért növekszik, mert az idéntől élessé vált új uniós Közös Agrárpolitikában (KAP) hektáronként 60 ezer forintos extratámogatás lép életbe az úgynevezett szemes fehérjenövények termelésére, ha a teljes vetésterület nem haladja meg a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) becsült 67 ezer hektárt. Így a mintegy 68-70 ezer forintos idei hektáronkénti területalapú támogatással együtt 128-130 ezer forintot kaphatnak egy hektárra azok, akik fehérjenövényeket vetnek, ezek közül pedig nálunk a szója a legnépszerűbb.

Az extratámogatás annyira vonzó lehet, hogy egyes gazdálkodók a növényt olyan területekre is elvethetik, amelyek egyáltalán nem alkalmasak a szója termelésére. Így akár a megszerezhető uniós forrásokat is kockáztathatják, mivel a szabályozás előírja, hogy minimálisan egy tonnás termésátlagot kell elérniük. Bár a jó termőképességű, minősített vetőmagok kötelező használata ennél sokkal jobb eredményeket tesz lehetővé, a növénynek nem kedvező termőhelyeken így is előfordulhat, hogy a hozamok jóval elmaradhatnak az 1,6-2,3 tonna közötti, több éves hektáronkénti termésátlagtól.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint a plusztámogatásokkal el lehetne érni, hogy az elmúlt évek 40 ezer hektár körüli területnagysága megháromszorozódjon. A tárca szerint fontos, hogy nálunk csak genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes szóját lehet termelni, amely iránt az igény Magyarországon és Európában is egyre növekszik. A világ vezető szójatermelői – Brazília, Argentína és az Amerikai Egyesült Államok – ugyanis termőterületük 85-99 százalékán génmódosított szóját termesztenek, ezért a magyar takarmányozásban is több százezer tonna génmódosított (GM) importszóját kell felhasználni évente.

A hazai éghajlati adottságok ugyanakkor nem alkalmasak arra, hogy az itteni szójaterületet a jelenlegi sokszorosára lehessen növelni, így a világpiaci GM-szója nagy részét magyar termeléssel ezután sem lehet kiváltani. A szója ugyanis meleg- és csapadékigényes növény, ezért a magyar mezőgazdasági terület kis részén termeszthető gazdaságosan. Egyes felmérések szerint – figyelembe véve az öntözési lehetőségeket is – a hazai termőterület ésszerűen legfeljebb százezer hektárra bővíthető, ezért az elmúlt évek 60-100 ezer tonnás össztermését maximum 200 ezer tonna fölé lehetne növelni, miközben éves szójaimportunk meghaladhatja a 600 ezer tonnát is.

szója_vetőmag

Extratámogatás fehérjenövényekre!

Forrás: agrárszektor.hu

Mivel a brazil termőterületek több mint 90 százalékán ma már GM-szója nő, egyre nehezebb az Európának szánt tételeket tisztán tartani. Lassan lehetetlenné válik betartani a GMO-tartalom 0,9% alatt tartását, ami az öreg kontinensen elvárás lenne. Felértékelődik tehát a Duna menti Szója Együttműködés. Tavaly hazánk 40 ezer, Szlovákia 30 ezer hektár körüli területen termelte a növényt. A szlovákok 52 ezer hektárig szeretnék ezt bővíteni, mi 60 ezer hektárt tűztünk ki célul – ekkora területhez kalkuláltuk a bő 200 eurós hektáronként termeléshez kötött támogatást. Távlatosan a 100 ezer hektár sem irreális cél. Ám egyelőre még vetőmagból sincs hozzá elég.

Kissé drágább a szója

Noha a déli féltekén már javában zajlik a szójabab betakarítása, az USA-ból származó termény iránti élénk keresletet ez nem törte meg, adja hírül piaci jelentésében az AKI. Az Egyesült Államok ugyanis a 2014/2015. gazdasági évre előirányzott csaknem 50 millió tonnás keretét már majdnem teljesen eladta, 80%-ban le is szállította. Az élénk kereskedésben az olajmag jegyzése 365-370 dollár/tonna (98-100 ezer Ft/t) közé emelkedett a chicagói árutőzsdén, ami még mindig alacsony ár.

Forrás: Haszon Agrár Magazin

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
full-fat szója Monex szojaextruder alkatrész gyártás szója extruder üzem szója extruder üzem traktorhajtású Monex extruder traktorhajtású Monex extruder
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség