Találatok erre a kulcsszóra: ‘agrártámogatás’

A világ szójababtermelése megugrott, de a hírek hallatán a kezdeti árcsökkenés ismét visszakorrigálni látszik a piacon. Októberben eldől, hogy sikerül-e Brazíliának elhódítania az USA-tól a világelső szójatermelő címét. Nálunk és Ukrajnában viszont nagyot esett a szója termőterülete. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy ez 40 százalékos emelkedést hozhat az egy hektárra eső támogatásban

Brazíliában 117 millió tonna szójababot arattak le, ami mindenkori rekordnak számít (+3% vs 2017). Ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy idén átvegyék az USA-tól a világ legnagyobb szójatermelője címét. Az Egyesült Államokban ugyanis 116,5 millió babra van kilátás az USDA becslése szerint. Persze az aratás még messze van. Meglepetésre Argentína is meghazudtolta a korábbi előrejelzéseket, és végül megközelítette a 2016-ban felállított csúcsot: 56 millió tonna szójababot hordott a raktárakba.

Eközben Európában minden szem Ukrajnára szegeződött, ahol viszont továbbra is a napraforgó termőterületét növelték, olyannyira, hogy idén a tavalyi 2 millió hektárról 1,5 millió hektárra esett a szójabab vetésterülete. Össztermésben ennél kevesebb veszteséggel számolnak, de a mintegy 15 százalékos csökkenés így is előre borítékolható.

Minden összevetve a világ össztermése átlépheti idén a 2016-os csúcsot is, és 354,5 millió tonna szója kerülhet a raktárakba, ami 5 százalékkal múlja felül az előző gazdasági év eredményét.

Magyarországon mindössze 55 ezer hektárt foglal el idén az ez olajos kultúra, ami hatalmas visszaesés a tavalyi 77 ezer hektár után. A termeléshez kötött támogatások keretösszegét 7 évre előre euróban határozták meg, és minden évben ugyanannyi pénzt osztanak szét az aktuális termőterületre. Mivel a  szója vetésterülete a tavalyi évhez képest 30 százalékkal csökkent, a forint-euró árfolyam pedig kitartóan gyengébbnek mutatkozik a 2017. évinél, ezért tekintélyes támogatásemelkedésre van kilátás (a végső összeget a szeptember 30-i árfolyam alapján határozzák meg).

A tavalyi bő 50 ezer forintos hektáronkénti támogatás idén 70 ezer forint körül alakulhat, vagyis a  vélhetően gyengébb piaci árakat a bőséges dotáció mindenképpen kárpótolni fogja.

120 ezer forintos babár mellett a szója már kéttonnás termés mellett is termel egy szerény jövedelmet, támogatással együtt pedig az idei év egyik nyertese lehet. Már csak egy szerencsés időjárásért kell fohászkodnunk…

Forrás: agrarszektor.hu

Összességében nincs oka kételkedni a kormánynak abban, hogy Phil Hogan agrárbiztos meg akarja védeni a Közös Agrárpolitikát, hazánk pedig ebben partner lesz – hangzott el a 2017-es Agrárszektor Konferencián, Siófokon. A kormány úgy látja, hogy a vidékfejlesztési politika jelenleg kellő szabadságot ad a tagállamoknak

November 29-én jelent meg az Európai Bizottság közleménye a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról. A közös költségvetés azonban bizonytalan, számtalan olyan eseményt látni, ami az elfogadását veszélyezteti. Ilyen kockázati helyzet a német kormányalakítás elhúzódása, a Brexit-tárgyalások és a 2019-es Európai Parlamenti választások. A magyar kormány érdeke is, hogy elfogadják a közös költségvetést – mondta el a 2017-es Agrárszektor Konferencia nyitóelőadásában, mintegy 800 fős hallgatóság előtt Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: összességében nincs oka kételkedni a kormánynak abban, hogy Phil Hogan agrárbiztos és munkatársai meg akarják védeni a Közös Agrárpolitikát, Magyarország pedig ebben partner lesz. Erős Európa ugyanis elképzelhetetlen Közös Agrárpolitika nélkül, és továbbra is fontos a kétpilléres agrárpolitika fenntartása: ennek továbbra is kiemelkedő szerepe van a gazdák jövedelembiztonságának megőrzésében, és a családi gazdaságok érdekeit is szolgálja.

A kormány úgy látja, hogy a vidékfejlesztési politika jelenleg kellő szabadságot ad a tagállamoknak.

A fejlesztési támogatásokra továbbra is szükség van

Mezei Dávid előadásában elmondta, hogy 2010 és 2016 között jelentős fejlődésen ment át a magyar mezőgazdaság, ennek kiemelkedő szerepe volt az utóbbi évek gazdasági növekedésében. Az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene növekszik, a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron szintén emelkedik. 2016-ban a mezőgazdasági kibocsátás értéke 4,4 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest, ezzel Magyarország az EU legjobbjai között van.

Az agrárexport 6 év alatt 37 százalékkal nőtt, az agártermékek a magyar külkereskedelmi aktívum közel harmadát adják, egyre nagyobb az exportban a feldolgozott termékek aránya is. A mezőgazdasági beruházásokkal párhuzamban bővült a mezőgazdasági foglalkoztatás is, 217 ezer főt foglalkoztatott az ágazat a tavalyi évben.

A fejlesztési támogatásokra ugyanakkor a magyar mezőgazdaságnak továbbra is szüksége van: a kormányzat álláspontja szerint fontos, hogy minél nagyobb arányban legyenek jelen ezek a támogatások azért, hogy megőrizzük és tovább növeljük versenyképességünket Európán belül és kívül is.

Az állattenyésztésnél viszonylagos stagnálást lát a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, vannak azonban részsikerek, mint például a szarvasmarha-ágazat. Az öntözési fejlesztések stratégiai célt jelentenek a kormány számára, a pályázati felhívások több ponton módosultak az öntözési beruházások könnyebb engedélyeztetése érdekében, sőt, komplex öntözési stratégia is készül.

Továbbra is szándék van a kis-és közepes méretű gazdaságok erősítésére: Mezei Dávid szerint ezek a gazdaságok csak akkor tudnak talpon maradni, ha összefognak, integrálnak és közösen hajtanak végre beruházásokat is.

De mi lesz a támogatásokkal 2020 után?

„A Közös Agrárpolitika jelene és jövője – Eltűnnek-e a támogatások 2020 után?” – című panelbeszélgetés résztvevői arról osztották meg véleményüket, hogy mennyi uniós agrár-és vidékfejlesztési támogatást kaphat Magyarország 2020-2027-ben, a mostani hétéves ciklushoz képest.

Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója 10 százalék körüli csökkenést vár. A cégvezető szerint a legfontosabb kérdés, hogy a Brexit miatti kiesést a többi tagország fogja-e majd pótolni. Ugyanakkor hozzátette, hogy a támogatási pénzekre továbbra is szükség van: továbbra is az egész EU agrárjövedelmének jelentős részét teszik majd ki ezek a források. Ugyanakkor az országok közötti támogatásiszint-kiegyenlítődést kedvezőnek nevezte, de hozzátette, hogy a társfinanszírozás megjelenése nagy veszély, valószínűleg ezt nem Magyarországra fogják szabni.

A Bonafarm vezetője úgy gondolja, hogy a magyar költségvetésnek el kell különítenie összegeket arra, hogy az EU-s támogatásokat kiegészítse.

A szakember csak részben elégedett az eddigi Közös Agrárpolitikával, a következő célokat azonban előnyösnek látja. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tevékenységének fejlesztése, az őstermelői adórendszer egyszerűsítése, az öntözés és az integráció elősegítése is olyan folyamatok, amelyek határozott előnyökkel járnak.

Kormányzati oldalról az alapvető cél az lesz, hogy legalább ugyanannyi agrártámogatás legyen. A mennyiségi mellett a minőségi paraméterek is fontosak lesznek – mondta el Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Ezzel együtt nagyobb felelősség hárulna a tagállamokra is. A helyettes államtitkár szerint a legnagyobb kockázat a mai rendszerhez képest, hogy látszólag nagyobb, de erősen kontrollált és irányított tagállami felelősség várható.

Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese
szerint a tagállami hatáskör növekedése nem feltétlenül előnyös, és arra számít, hogy a támogatások csökkenni fognak. Ezt az Európai Bizottság költségvetési opciói (5-ből 4 esetben) elővetítik. A legnagyobb probléma a társfinanszírozás: Magyarország ebben a korábbi ciklusban jelentős hátrányban van. Szerinte komolyan végig kell gondolni a modernizációs forgatókönyveket. A szakember úgy látja, hogy a modernizáció, a technológiai megújulás fókuszban kell legyen a magyar mezőgazdaságnál – ugyanakkor a tagállami hatáskör növekedése nem feltétlenül előnyös.

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese azon az állásponton van, hogy a Magyarországra jutó pénz kevesebb lesz a következő ciklusban: a vidékfejlesztési támogatásoknál hosszú alkudozással alakul ki az egyes országokra jutó összegek, ebben pedig hazánk nem áll túl jól. A NAK szakértője felhívta a figyelmet ara, hogy önmagában a zöldítés meg fog szűnni, de ha valaki nem teljesíti a környezetvédelmi feltételeket, nem fog támogatást kapni. A feltételek folyamatos szigorításának ugyanakkor az lehet a következménye, hogy eljön egy olyan pont, amikor a mezőgazdasági termelőknek túl sok feltételnek kell megfelelni, és sokan lesznek, akik inkább nem kérik majd a támogatást.

Forrás: agrarszektor.hu

Időpont: 2017. november 30. – 2017. december 1.   Helyszín: Siófok, Hotel Azúr Wellness ****

Program:

  • A Közös Agrárpolitika jelene és jövője – Elveszik-e e támogatásokat 2020 után?
  • Ütközőzóna – A hazai agrárium véleményvezéreinek találkozása
  • Véghajrá és kifizetési dömping a Vidékfejlesztési Programban
  • Újraosztás: mi hoz az új integrációs törvény?
  • Versenyhelyzetben a bankok: finanszírozás az agráriumban
  • Áfacsökkentés az élelmiszerpiacon
  • Versenyképesség az élelmiszeriparban
  • Átrendeződés a hazai húsiparban
  • Hogyan teljesít a magyar kukorica? – Fajtakísérletek eredményeinek értékelése
  • Madárinfluenza: megelőzhető-e a katasztrófa?
  • Csúcstechnológiák az állattenyésztésben – tenyészés, genetika, takarmányozás
  • Versenyképes állattenyésztés – Álom vagy valóság?
  • Innovációs forradalom a mezőgazdaságban: okostechnológiák, agrárinformatika
  • Precíziós gazdálkodás: divat vagy gyakorlat? – Lehetőségek a növénytermesztésben és az állattenyésztésben
  • GMO vagy nem GMO? – Új nemzeti fehérjeprogram indul
  • Probléma vagy lehetőség? – Generációváltás a hazai mezőgazdaságban
  • Sikertörténetek: agrár-startupok, családi cégek, nemzetközi eredmények
  • Inputpiaci kihívások – Globális és hazai trendek
  • A jövő az exporté – Kitörési lehetőségek a hazai agrárkivitelben

Miért érdemes részt venni?

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a kétnapos agrárkonferenciát, amely az egyik legfontosabb hazai agrár-networking eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt fél évtized során. A kapcsolatépítés mellett az elsőrangú szakmai programé a főszerep, amely két napon át, plenáris és párhuzamos tematikus szekciók keretén belül biztosít platformot a magyar agrárium legfontosabb témáinak megvitatásra.

Az este folyamán az állófogadás, a díjátadók és más szórakoztató programok mellett bemutatják az „Agrárszektor 2017 – Az 50 legbefolyásosabb személy a hazai agráriumban” című kiadványt is.

Jelentkezés ide kattintva!

Forrás: portfolio.hu

Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeiről

A 2017.10.13-án, a Magyar Közlönyben közzétett rendelet szerint az egységes területalapú támogatás keretösszege mintegy 227,8 milliárd forint, a támogatható terület legfeljebb 4,97 millió hektár, az október 16-tól kifizethető előleg hektáronként legfeljebb 32 110 forint lehet.

Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági tevékenységre nyújtandó támogatás, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásához járó támogatás keretösszege 125,2 milliárd forint, a támogatható terület legfeljebb 4,97 millió hektár, az október 16-tól kifizethető előleg hektáronként legfeljebb 17 643 forint.

A termeléshez kötött közvetlen támogatások esetében támogatási jogcímenként hektár és állategyed alapon történik a kifizetés. A támogatásból október 16. után kifizethető előlegek maximális mértékei:

anyajuhtartás 5236 forint, az anyatehéntartás 31 859 forint, hízottbika-tartás 12 757 forint, tejhasznú tehéntartás 71 828 forint, rizstermesztés 158 559 forint, cukorrépa termesztés 100 474 forint, zöldségnövény termesztés 60 401 forint, ipari zöldségnövény termesztés 41 603 forint, ipari olajnövény termesztés 51 303 forint, extenzív gyümölcstermesztés 51 219 forint, intenzív gyümölcstermesztés 85 647 forint, szemes fehérjetakarmány-növény termesztés 36 005 forint, szálas fehérjetakarmány-növény termesztés 16 399 forint.

A fiatal mezőgazdasági termelők támogatására 3,9 milliárd forint áll rendelkezésre, a támogatható terület legfeljebb 220,1 ezer hektár, és október 16-tól hektáronként legfeljebb 14 766 forintot lehet kifizetni.

A felsorolt támogatási mértékeket az éves bruttó pénzügyi felső határ figyelembevételével állapították meg. A nettó pénzügyi felső határ betartása érdekében az egyes jogcímeknél a kifizetéskor csökkentési együtthatót kell alkalmazni a teljes támogatási összegre, amelynek mértéke 0,95 előleg, illetve részfizetés esetén.

A rendelet tartalmazza az átmeneti nemzeti támogatás jogcímeihez kapcsolódó 2017. évi támogatások összegeit is, amelyek többek között a szarvasmarhatartáshoz, a tejtermeléshez, valamint az juhtenyésztéshez és a dohánytermesztéshez kapcsolódnak.

A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Forrás: agroinform.hu

Kelet-magyarországi Agrárfórum 2017

Helyszín: Hajdúböszörmény, Hajdúsági Expo
Időpont: 2017. 08. 11.

Kiemelt témák:

  • Agrárvállalat-vezetők kerekasztala: tabuk nélkül a hazai agráriumról
  • A Hajdúság helye a magyar agráriumban, kilátások és versenyképesség a régióban, lehetőségek és kitörési pontok a térség élelmiszergazdaságában
  • Gazdakerekasztal – Fókuszban a termelés, a versenyképesség és a nyereségesség
  • Felpörögnek a támogatási döntések: gyorsítópályán a Vidékfejlesztési Program pályázatai
  • A Közös Agrárpolitika jövője: mire számítsunk 2020 után?
  • Aratás 2017: szélsőséges időjárás, kieső termésmennyiségek, kritikus árak és globális kihívások

A hazai agrárium egyik legfontosabb centruma a Hajdúság, ahol élelmiszergazdaságunk csaknem minden meghatározó ágazata jelentős szerepet tölt be. A térség egyik legnagyobb agárkonferenciája már harmadik éve a Portfolio Kelet-magyarországi Agrárfóruma, amelyet minden év augusztusában, a Hajdúsági Expo keretein belül rendezünk meg. A félnapos konferencián a fő fókuszt a kapcsolatépítési lehetőségek mellett az elsőrangú szakmai program kapja. A programba vállalatvezetőket, gazdálkodókat, élvonalbeli szakértőket és a szakpolitika döntéshozóit hívjuk meg, akik a hazai agrárium legaktuálisabb kérdéseiről, a térség gazdasági kilátásairól és versenyképességéről, illetve a régió mezőgazdaságát és feldolgozóiparát hangsúlyosan érintő témákról osztják meg véleményüket.

A konferencia az augusztus 11-13. között megrendezésre kerülő Hajdúsági Expo programsorozatába illeszkedik. Az expo a térség egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, emellett házigazdája a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozat magyarországi futamának. A hamisítatlan agrárshow-hangulatot a Traktorkarnevál, gyakorlati gépbemutatók és szántóföldi bemutatók, és a Husqvarna Fakitermelő Verseny döntő fordulója garantálják. Az expo látogatószáma tavaly elérte a 12 ezer főt.

 

ELŐADÓINK ÉS BESZÉLGETŐPARTNEREINK LESZNEK TÖBBEK KÖZÖTT:

  • Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
  • Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium
  • Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Bárány László, ügyvezető igazgató, Master Good Kft. (felkérés alatt)
  • Bige Zoltán, tulajdonos, Nitrogénművek Zrt. (felkérés alatt)
  • Forgács Barna, ügyvezető igazgató, Agrárgazdaság Kft.
  • Sántha Imre, ügyvezető igazgató, Formula-GP Kft.
  • Szurovcsák András, ügyvezető igazgató, Szuro-Trade Kft.
  • Rákóczi András, vezérigazgató-helyettes, Tedej Zrt.
  • Sándorfy András, marketing vezető, Dow AgroSciences Hungary Kft.
  • Szentpétery Szabolcs Félix, ügyvezető igazgató, gazdálkodó, BHV Mg. Kft.
  • Papp Gergely, szakmai főigazgató-helyettes, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

 

2016-BAN A RENDEZVÉNYEN A KÖVETKEZŐ CÉGEK ÉS SZERVEZETEK KÉPVISELŐI VETTEK RÉSZT:

Ádám és Társa Kft., Adatmező Bt. Kisújszállás, Agrárszaktanácsadó Bt., Agrobál Kft., Agroker Holding Zrt., Alföld Trade Global Kft., Bakógép Bau Kft., BAU-FARM Kft., Bona Agricola Kft., Bonafarm Zrt., Csóka és Fiai 96 Bt., Debreceni Egyetem, Dél Bükki Mezőgazdasági Kft., Deloitte Kft., DRO-KO KFT., Dunántúli Mezőgazdasági Szaktanácsadók Szövetsége (DMSZSZ), E.ON Energiakereskedelmi Kft., EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Kft., Ékes Kft., eKÖZIG Zrt., Ekrima Tanácsadó Bt., Fodor Agrofarm Kft., Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Kft., Geo-Milk Kft., GéSz Gaál és Sziklás Kft., Glencore Grain Hungary kft., GrECo JLT Hungary Kft., Hajdú Takarék Takarékszövetkezet, Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Hajdú-bihari Napló, Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft., Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület, Helix Consulting Kft., Italcamion Kereskedelmi Kft., Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt., Jász-Nagykun Szolnok Megyei Mezőgazdasági Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (TESZÖV), Keleti Fejlesztő Iroda Kft., Király Szakértő Bt., Licsi Bt., Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., Martinek Farm Bt., Mezőgazdasági És Vidékfejlesztési Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, MKB Bank Zrt., NAGISZ Mezõgazdasági Termelõ és Szolgáltató Rt., Neckearth Kft., Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal, Noack Magyarország Kft., Öko-Szféra Bt., Örménykúti Petőfi Kft., Pannonia Ethanol Zrt., Platino Trend Kft., SIMONINFO Kft., SOKOFE Agrármenedzser Kft., Sole-Mizo Zrt., SVG Agrár Kft., Számadó Kft., Széchenyi Programiroda, Szekeres Kft., Szerencsi Mezőgazdasági Zrt., Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ), Szüviko Bt., Takarékbank Zrt. Tiszántúli Régió, Tedej Zrt., Tejmanufaktúra Kft., Tinóra-96 Kft., Tiszatáj Közalapítvány, UniCredit Bank Zrt., Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Web-Gazda Kft., Y-Food Kft., valamint egyéni vállalkozók, őstermelők.

AZ ESEMÉNY LEGFONTOSABB PARAMÉTEREI:

A rendezvényen való részvétel támogatóinknak köszönhetően ingyenes, DE előzetes regisztráció szükséges!

IDŐPONT: 2017. augusztus 11. (péntek), a Hajdúsági Expo első napja (9:25-14:15)

HELYSZÍN: Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
4220 Hajdúböszörmény, Radnóti u. 3. (Térkép)

A résztvevők száma: 150-180 fő

HAJDÚSÁGI EXPO PROGRAMSOROZAT

A szakmai konferencia az augusztus 11-13. között megrendezésre kerülő Hajdúsági Expo programsorozatába illeszkedik.

  • Egyedülálló attrakció – versenytraktorok Európa Kupája és amatőr traktorhúzó versenyek
  • 3 napos Agrárexpó
  • 12 ezer fős látogatószám
  • Agrárshow programelemek (traktorkarnevál, mezőgépshow, fakitermelő verseny )
  • Gazdálkodók, agrár-vállalatvezetők, agrárszakemberek és a szakpolitika találkozópontja

Az expó a Traktorhúzó Európa Kupa verseny-sorozat magyarországi állomása, emellett Traktorkarnevál és számtalan szórakoztató program is része a rendezvénysorozatnak. Az expó egyúttal egy nagyszabású mezőgazdasági gépkiállítás és termékbemutató, amelyre tavaly 12 ezren látogattak ki.

 

Kinek javasoljuk:

Rendezvényünk hasznos ismeretekkel szolgálhat

  • gazdálkodók
  • hazai agrárvállalatok és multinacionális agrárvállalatok magyarországi képviseletei
  • élelmiszeripari szereplők
  • az agrárágazat számára szolgáltató vállalatok képviselői
  • gépforgalmazók, inputgyártó vállalatok képviselői
  • agrárszervezetek
  • bankok, és biztosítók képviselői
  • integrátorcégek képviselői

 

További információ a rendezvénnyel kapcsolatban:

Tartalmi és szervezési kérdésekben:
Major Katalin , elemző, Telefon: +36 1 472-2093/60, E-mail: major@portfolio.hu

Szponzorációs lehetőségek:
Bacsa Attila , Senior Sales Manager, Telefon: +36 30 650 9833, E-mail: bacsa@portfolio.hu

Szervezés, lebonyolítás, információk:
Barabás Andrea , rendezvényszervező, Telefon: 06 20 367 7179, E-mail: barabas.andrea@portfolio.hu

Forrás: portfolio.hu

Segítség a kitöltéshez itt!!!  Az Agrárium 2017/04 számának digitális változata a 10-12. oldalon részletes információt nyújt a teendőkről, de a falugazdászok is térítésmentesen segítenek!

Május 15-ig nyújthatják be szankciómentesen az uniós agrártámogatási egységes kérelmeket a gazdálkodók. Hajdú-Bihar megyében a kérelmeknek eddig csak 55 százaléka érkezett be

Az egységes kérelmek benyújtásának május 15-én lejáró szankciómentes határideje után a támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken június 9-ig, az utána beérkező kérelmeket pedig vizsgálat nélkül elutasítják. A május 15-ig benyújtott kérelmeket a hónap végéig lehet módosítani. Hajdú-Biharban eddig a gazdálkodók alig több, mint fele intézkedett ez ügyben – ismertette Szabó Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ( NAK) megyei elnöke.

A termelők 41 jogcímen igényelhetnek támogatást, amelyet elektronikus úton a Magyar Államkincstár internetes felületén lehet benyújtani. A kérelmek benyújtásában a falugazdászok térítésmentesen segítenek.

Az aktuális tavaszi munkálatok Hajdú-Bihar megyében késésben vannak szinte minden növényi kultúránál. A 98 hektárnyi szemes kukorica 75 százalékát, 66 ezer hektárt vetettek el. Ugyancsak hátra van a silókukorica, a vetőmag kukorica, illetve a szója vetésének befejezése. A tavaszi árpa, magborsó, zöldborsó, cukorrépa, zab vetése viszont befejeződött. Az április végi éjszakai lehűlés a szántóföldi kultúrákban jelentős kárral nem járt, ám a gyümölcsösökben komoly fagykár keletkezett.

Szabó Sándor arról is beszámolt, hogy a NAK pályázatot nyújtott be a Vidékfejlesztési Program keretében megvalósítható jégkármentesítő rendszer kiépítésére. Hangsúlyozta, hogy 1 forint befektetéssel akár 33 forint termelési értéket menthet meg az országos lefedettségű rendszer, amely 1,8 milliárd forintból készülhet el, és indulását 2018. május 1-re tervezik.

Forrás: agrarszektor.hu

Felértékelődtek a mezőgazdaságban aktív ügyfelek a hazai bankok szemében az elmúlt években: teljeskörű agrár-termékcsaláddal áll ügyfelei rendelkezésére az MKB Bank is

Az egyik legnépszerűbb program a Széchenyi Kártya kifejezetten termelőknek szóló változata, az Agrár Széchenyi Kártya, amely a már hagyományosnak számító hitelkonstrukció előnyeit viszi tovább azzal, hogy kedvező feltételek, akár 0%-os kamat és gyors elbírálás mellett biztosít friss likviditási forrást a mezőgazdasági vállalkozásoknak. Az országszerte több ponton elérhető Agrár Széchenyi Kártya 1-3 éves futamidőre igényelhető, 500 ezer és 50 millió forint közötti hitelkerettel. Az egyre népszerűbb termék egyik fő ismérve a rugalmasság: az egyszerűsített és vállalkozóbarát elbírálás mellett a hitelkeret akár menet közben is módosítható.

Szintén népszerű megoldás az agrárium számára a támogatások előfinanszírozása, a faktoring is, amely a mezőgazdasági élet egyenetlen jövedelmi ciklusát igyekszik tervezhetőbbé tenni. Ezek a konstrukciók azt szolgálják, hogy az állami, illetve uniós támogatásra jogosult mezőgazdasági termelők hamarabb hozzájussanak a pénzügyi segítséghez. A legtöbb termelő a területalapú-, illetve a termeléshez kötött támogatások esetében vesz igénybe előfinanszírozást az MKB Banktól. A feltételek kedvezőek: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásainak megelőlegezése például nem igényel tárgyi fedezetet éves finanszírozás esetén, a költségek előre kalkulálhatóak, a bank pedig ingyenesen ad ajánlatot az érdeklődőknek. Újdonság, hogy már az agrár-környezetgazdálkodási támogatás, valamint az ökológiai gazdálkodások támogatása esetében is igényelhető faktoring szolgáltatás.

Felívelőben van az agrár-finanszírozás egy másik megoldása, a jellemzően mezőgazdasági gépeket érintő eszközlízing is. Az MKB-Euroleasing, az MKB Bank gépjármű- és eszközfinanszírozási leányvállalata, idén kiterjesztette a tevékenységi körét a mezőgazdasági, nagyhaszongépjármű-, valamint általános gépfinanszírozásra is. A portfolió bővítés oka egyértelműen a megnövekedett igény volt. A pénzintézet ezzel a hazai őstermelőknek, egyéni, valamint társas vállalkozásoknak kínál finanszírozási megoldást számos eszközre. Így a nyílt- és zártvégű pénzügyi lízing mellett az Európai Uniós támogatásokhoz kapcsolódóan eszközfinanszírozási hitelkonstrukciókban is elérhetők az MKB-Euroleasing ügyfelei számára a betakarítást, talajművelést, permetezést és más munkákat végző mezőgazdasági gépek teljes palettája.

Forrás: agrarszektor.hu

Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete az idei egységes területalapú támogatás és az egyéb közvetlen támogatások összegeinek megállapításáról a Magyar Közlönyben, csütörtökön.

A rendelet szerint az egységes területalapú támogatás keretösszege mintegy 224 milliárd forint, a támogatható terület legfeljebb 4,9 millió hektár lehet, az október 17-étől kifizethető előleg mértéke hektáronként legfeljebb 31 476 forint.
Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági tevékenységre nyújtandó támogatás, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásához járó támogatás keretösszege csaknem 125 milliárd forint, a támogatható terület legfeljebb 4,9 millió hektár, az október 17-étől kifizethető előleg mértéke hektáronként legfeljebb 17 559 forint.
A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásának keretösszege meghaladja a 3,6 milliárd forintot, a támogatható terület nagysága legfeljebb 173,7 ezer hektár lehet, az október 17-étől hektáronként kifizethető előleg mértéke legfeljebb 14 722 forint.
A rendelet melléklete meghatározza a termeléshez kötött közvetlen támogatások esetében a támogatási jogcímekre kifizethető előleg maximális értékeit is.

Ugyancsak megjelent a rendelet az átmeneti nemzeti támogatás jogcímeihez kapcsolódó 2016. évi támogatások összegeiről is, amely többek között tartalmazza a szarvasmarhatartáshoz, a tejtermeléshez, valamint az juhtenyésztőknek és a dohánytermesztőknek járó támogatásokat.

A rendelet itt olvasható.

Forrás: nak.hu

A „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című, mintegy 19,68 milliárd forint keretösszegű pályázatra mezőgazdasági termelők és csoportjaik 2016. augusztus 5-től kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében – mely elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon – erre legkésőbb 2016. október 5-én 23 óra 59 percig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívás – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztésre kerül

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság. A 19,68 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 30 milliárd forint igény érkezett.

A megtermelt szántóföldi termények tárolási és szárítási kapacitásainak, valamint erőforrás-hatékonyságának biztosítását elősegítő projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről és benyújtásáról.

A felfüggesztésről és a pályázati felhívás részleteiről a www.palyazat.gov.hu honlapon olvasható bővebb tájékoztatás.

Forrás: mvh.gov.hu

A javításra szoruló kérelmekről a napokban küld értesítést az MVH. A múlt évi kérelmek esetében a végkifizetések a hónap végéig lezárulnak

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azzal is segíti a termelőket az idén, hogy bevezette az előzetes ellenőrzés intézményét, és az egységes kérelmek szankciómentes benyújtási időszakának végén ellenőrzéseket végzett a beadott kérelmeken – közölte Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.

Tájékoztatása szerint az ellenőrzések eredményét – túligénylés, egymásra fedő táblarajzok, illetve hiányzó csatolt dokumentumok esetén – jelzik a gazdáknak, akik ez alapján június 27-éig szankciómentesen javíthatják kérelmeiket, illetve pótolhatják a hiányzó dokumentumokat.

Az előzetes ellenőrzés segítségével a termelők elkerülhetik a levonásokat és a szankciókat; így magasabb támogatási összeghez juthatnak. Az MVH több alkalommal – és több körben – is informálja az érintetteket a kérelmeikben található hibákról. Gyuricza Csaba elmondta: a jelenlegi ellenőrzési eredmények alapján mintegy 48 ezer gazdálkodó kérelme szorul javításra, ők a napokban kapják meg az erről szóló értesítést az MVH-tól.

Az MVH elnöke felhívta a figyelmet, hogy csak június 27-ig módosíthatják a termelők szankciómentesen azokat a hibákat, amelyek szerepelnek az előzetes ellenőrzésről szóló végzésben. A hibák javítását az MVH elektronikus felületén tehetik meg a gazdálkodók. Amennyiben a hibákat javítják az érintettek, úgy  Magyarország nagyobb biztonsággal hívhatja le a több mint 400 milliárd forintnyi uniós támogatást.

A múlt évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan az előleg- és a részfizetések után az MVH a jövő héten indítja el a végkifizetéseket. Június 30-áig, a jogszabályban rögzített határidőig az összes jogosult termelő hozzájut a teljes támogatáshoz.

Forrás: agroinform.com

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
full-fat szója monex-45 extruder monex-45 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex szója felbontó daráló szaraz_kutyatap_gyarto
Agroinform közösség
Extruder archívum