“A kormány által meghirdetett zéró tolerancia minden GMO-ra vonatkozik, és ennek alapján a vidékfejlesztési minisztérium a jövőben is mindent megtesz azért, hogy Magyarország GMO-mentessége fennmaradjon.” – mondta Budai Gyula, a VM Parlamenti Ügyekért Felelős Államtitkára a közelmúltban, az országházban tartott szakmai fórumon.

Az eseményen Bene Zoltán, a vasvári Karintia Kft. cégvezetője hangsúlyozta, hogy Magyarországon mintegy 900 ezer tonna szójadarára van szükség évente, miközben az ország ennek csupán 10%-át tudja előállítani. A 60 ezer hektáros szója vetésterületet 100 ezer hektár fölé lehetne növelni rövid időn belül. Ez azért volna többek között fontos, mert az országba behozott szójadara és szójabab 90%-a GMO-s! – vélekedett a szakember, aki előadásában kiemelte: 600 ezer tonna szója feldolgozott szójadara formájában kerül az országba. Emellett mintegy 100 ezer tonna szójababot is importálunk. Ezzel szemben Magyarország átlagosan mindössze 70-80 ezer tonna mennyiséget termel. Rámutatott arra, hogy uniós szinten a felhasznált szója több, mint 95%-a importból származik, és sajnos ennek mintegy 90%-a genetikailag módosított termék. Kiemelte: a GMO-k hazai megítélése nagyon rossz,  a fogyasztók alapvetően elutasítják azt. Akkor miért jó ez az importfüggőség Magyarországnak? Előadásában kitért a dél-amerikai régióra, mint meghatározó GMO-s szóját előállító térségre. A szója attól lesz GMO-mentes, ha azt GMO-mentes vetőmagból termesztik, elkülönítetten tárolják, mozgatják és szállítják. Mindezek együttesen jelentősen megdrágítják a dél-amerikai GMO-mentes import szóját. A GMO-s és -mentes árak közti különbség tonnánként 70 euró, amely 10% fölötti árkülönbséget jelent.

A GMO-mentes szójatermelést elsősorban tájékoztatással lehet a gazdák számára vonzóbbá tenni. – Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a termelőket tájékoztassuk mind a belföldi, mind a nemzetközi rendezvényeken arról, hogy a szójával igenis lehet pénzt keresni! A szója jövedelmezősége korrekt számítással is meg tudja haladni a kukoricáét is! A plusz jövedelmezőség a kukoricáéhoz képest akár 50 ezer forint is lehet – fogalmazott a cégvezető.

Nagyon fontos, hogy legyenek modern genetikai alapú vetőmagfajtáink, amelyek terméspotenciálja eleve magasabb az átlagnál. A Karintia Kft. három vezető, modern genetikájú fajtával van jelen a vetőmagpiacon, melyet Magyarországon szaporít. Ezen vetőmagok kétkomponensű anyaggal készre oltva kerülnek a termelőhöz. A Kft. a Duna Szója Szövetség tagjaként regisztrált, és certifikációval rendelkező cég, amely a vetőmagon kívül a szükséges növényvédő szert és műtrágyát is biztosít. Sajnos különösen a  kezdő szójások előszeretettel próbálják maguk, otthoni körülmények között oltani a vetőmagot, mely a mechanikai sérülésekre egyébként is nagyon érzékeny. A Karintia Kft. által kínált fajták nagyon erős kezdeti fejlődéssel, valamint fokozott gyomelnyomó képességgel rendelkeznek. Hatalmas kockázatot vállal az, aki nem fordít kellő figyelmet a megfelelő vetőmag kiválasztására!

Forrás: Agrárium, 2014. márciusi szám

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
Monex extruder fődarabok full-fat szója Monex szojaextruder alkatrész gyártás pehelydaráló szójafelbontó monex szója extruder üzem szaraz_kutyatap_gyartogep
Agroinform közösség
Extruder archívum