Tolnában gőzerővel vetnek

Az olajos növényből tíz százalékkal többet terveznek vetni a gazdálkodók, az őszi búza vetésterülete ugyanakkor csökkent.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tolna megyei szervezetének tájékoztatása szerint a vetés talaj-előkészítése, az alapműtrágyázás és a vetés is teljes kapacitással folyik. Dombóvár térségében szinte teljes mértékben és a szekszárdi körzetben is nagy területekről sikerült betakarítani a tavalyi kukoricákat a belvíz miatt problémás területeken. A kamara adatai szerint a gazdálkodók 140 361 hektáron terveznek tavaszi vetésű növényeket, a magágy-előkészítést eddig 57 130 hektáron végezték el.

A kukorica tervezett vetésterülete nagyságrendjében megegyezik a tavalyi vetésterülettel, napraforgó a tervek szerint 34 285 hektáron terem, szemben az előző évi 30 681 hektárral. Körülbelül háromszorosára nő idén a szója területe, amit a jelzések szerint ez évben 3202 hektáron vetnek el. Több ezer hektárral csökkent az őszi búza vetésterülete, ami 2013-ban még meghaladta az 50 ezer hektárt, 2014. december 1-jén pedig 44 175 hektárt jelentettek a gazdálkodók. A NAK április 1-jei adatai szerint ebből 696 hektár kipusztult, a megmaradt vetésnek ugyanakkor 57 százalékban jó a minősége, és csak 13 százalékban gyenge.

gőzerővel vetnek Tolnában

gőzerővel vetnek Tolnában

A búzaterület csökkenésének oka, hogy tavaly ősszel jelentős területről – a Sárközben és a Kapos mentén – a belvíz miatt nem lehetett betakarítani a kukoricát, így a gazdálkodók nem is tudták bevetni a területet, és jelentős volt a mezeipocok-invázió is – mondta Csike György, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének Tolna megyei elnöke. Becslése szerint a tavaszi vetés a víznyomásos területeken csak májusban fejeződhet be. Az ökológiai célterület, illetve a diverzifikáció követelményét a gazdálkodók elsősorban fehérjenövények, lucerna vetésével, illetve mustár, repce, facélia másodvetésével teljesítik.

Értékesítési szempontból a magas olajsavtartalmú napraforgó kiszámítható, erre már sokan előszerződést kötöttek. Az olajos növényből Tolnában 3-4 tonnás hozam várható, ebből 2-2,5 tonnát kötöttek le a termelők. Az MTI piaci forrásból származó információja szerint 105 ezer forintos tonnánkénti áron kötöttek előszerződést napraforgóra.

Forrás: agroinform.hu

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
szojaextruder alkatrész gyártás Monex extruder fődarabok full-fat szója monex-75 extruder monex-75 extruderrfej szaraz_kutyatap_gyarto
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség