Világviszonylatban a szójaterületek nagysága növekszik. Felvetődik a kérdés, hogy ebből a növekedésből a hazai termelők hogyan részesedhetnek. Még hazánk drasztikusan lecsökkent állatállományának szója-takarmányszükségletét is nagyrészt import alapanyagból oldjuk meg, pedig a szója itthon is gazdaságosan termelhető növény. Valószínűsíthető,hogy a szójatermő területek nagyságát még jelentősen lehetne növelni, főleg a párásabb, folyóparti, erdőszéli területek szójatermelésbe állításával. Ma már azon a tételen mindenképpen túl kell lépni, ami szerint a szójatermesztés északi határa Magyarország. Tőlünk északabbra fekvő országok is bővülő szójatermő-területtel rendelkeznek. A szójatermesztés bővülésének remélhetően lendületet ad az ún. Duna menti szója nyilatkozatban megfogalmazott célkitűzés, mely az együttműködő országok szójatermesztő területeinek növelését irányozza elő.

A Saatbau Linz Hungária Kft. és a Lajtamag Kft. közös kínálatában szereplő szójafajták főleg a csapadékosabb területekre és évjáratokban nyújtanak kiváló teljesítményt Egyik leglényegesebb erényük a koraiság, ami deszikkálás nélküli betakarítást tesz lehetővé a csapadékos évjáratokban is. Az említett cégek vetőmagjait az NPPL “FIX és Fertig” technológiával, Rhizobiummal készre oltottan kínálja. Ennek előnyeit a termelők széles köre nagyra értékeli, hiszen “házilag” hasonló minőségű eredményt nem lehet elérni. Az NPPL-es kezelés hatása stresszes években különösen látványos. Úgy tűnik, hogy a szója az utóbbi években megtalálta a helyét a vetésforgóban és a támogatási rendszerben. A 2012. évi szójaterméseket alapvetően a helyi csapadékviszonyok döntötték el. 1-2,5 t/ha-os eredmények születtek, a szóják éréscsoporttól függetlenül a nyár középi-végi csapadékhiány következtében megszorultak, pedig nyár elején szép képet mutattak. A szója továbbra is az egyik legpiacosabb alternatív növénynek ígérkezik, és termesztése 2013-ban is jó döntésnek bizonyulhat. Koraiságuk miatt még késői vetés esetén is számíthatunk a London, Kent, Padua, Cardiff és Essor fajták beérésére. Jó mag – jó aratás!

London: a legbőtermőbb, igen korai     Kent:  semmi nem áll jobban!     Padua: a nagyszerű nagyszemű     Cardiff: kimutatja a szeme fehérjét!      Essor: a stabil

Több infó: lajtamag.hu, saatbaulinz.hu

A bejegyzés az Agrárágazat 2013. márciusi számának felhasználásával készült.

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
monex-45 extruder monex-75 extruder monex-75 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex traktorhajtású Monex extruder szaraz_kutyatap_gyartogep
Agroinform közösség
Extruder archívum