Európában a lengyelek voltak az elsők, akik úgy döntöttek, hogy az uniós szinten lazuló szabályokkal szembemenve megtiltják a génmódosított növények termesztését, sőt, a takarmány-összetevők közül is száműzik az ilyen alapanyagokat. Ilyen messzire egyik tagállam sem merészkedett Európában – mi sem -, de mint kiderült, a lengyelek is túl nagy fába vágták a fejszét

Lengyelországban 2006-ban született meg az a jogszabály, amelyik  a géntechnológiával módosított (GM) összetevőket száműzi a takarmánygyártásból.  A törvény azt is tartalmazza, hogy az importált szójaliszt mennyiségét folyamatosan csökkenteni kell a hazai felhasználásban, helyette helyi, alternatív fehérjeforrásokat kell előnyben részesíteni. A jogszabály fokozatos megvalósítást tett lehetővé: 2018-ig adott türelmi időt az ilyen tápok etetésére.

A génmódosított növények szabadföldi termesztése Lengyelországban is tilos (egyébként Európa egyetlen tagállamában sem lehet GM-szóját vetni). Eközben a közösség évente 33 millió tonna szójaterméket szállít be – elsősorban állati takarmányozás céljából. Az import hozzávetőlegesen 65 százalékát a szójaliszt teszi ki. A maradék szójalisztigényt az európai gyártók elégítik ki – 85 százalékban import szójababból.

A 2006-os lengyel jogszabály szigorúbb az európainál, és megtiltja a génmódosított alapanyagok – köztük  a GM-szójából készült liszt – felhasználását az állatok takarmányozására.
Csakhogy a dinamikusan fejlődő lengyel sertés- és pulykaszektor számára létszükséglet ez a takarmányalkotó, így aztán folyton tologatják a megvalósítás határidejét. A mostani jogszabály módosítás 2024-ig ad türelmi időt. A helyzet érthető: Európa legnagyobb pulykatartó országa 2017-ben 7 millió tonna takarmányt gyártott le a szektor számára, míg a sertéseknek 2,2 millió tonna táp készült. Mindehhez a lengyelek éves szinten több mint 2 millió tonna szójalisztet importálnak, ami a növényi eredetű fehérjeforrások 80 százalékát teszi ki. A felhasznált szójaliszt 95 százaléka pedig GM-szójából származik. A repce, napraforgó és borsó feldolgozásával nyert hazai fehérjeforrás az állattenyésztés igényeinek csak mintegy ötödét képes fedezni.

A számok dacára a lengyel vezetés célja, hogy az elkövetkező 5 évben megfelezze a behozott GM-szója mennyiségét, ami tekintve a fehérjeéhség mértékét, továbbra is lehetetlen küldetésnek tűnik. Ha valóban ragaszkodnának a hazai fehérjeforrásokhoz, azzal elveszítenék a versenyképességüket. Az importált szójaliszt ugyanis jóval olcsóbb, mint a hazai eredetű fehérjeforrás. Mindezek fényében szinte biztosra vehető, hogy ez a GMO-szabályozás nemcsak a legszigorúbb, de a legformálhatóbb is Európában: úgy nyúlik, mint a rétestészta.

Forrás: agrarszektor.hu

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
monex-45 extruder monex-75 extruderrfej szója felbontó daráló traktorhajtású Monex extruder traktorhajtású Monex extruder szaraz_kutyatap_gyarto
Agroinform közösség
Extruder archívum