Találatok erre a kulcsszóra: ‘hitel’

Felértékelődtek a mezőgazdaságban aktív ügyfelek a hazai bankok szemében az elmúlt években: teljeskörű agrár-termékcsaláddal áll ügyfelei rendelkezésére az MKB Bank is

Az egyik legnépszerűbb program a Széchenyi Kártya kifejezetten termelőknek szóló változata, az Agrár Széchenyi Kártya, amely a már hagyományosnak számító hitelkonstrukció előnyeit viszi tovább azzal, hogy kedvező feltételek, akár 0%-os kamat és gyors elbírálás mellett biztosít friss likviditási forrást a mezőgazdasági vállalkozásoknak. Az országszerte több ponton elérhető Agrár Széchenyi Kártya 1-3 éves futamidőre igényelhető, 500 ezer és 50 millió forint közötti hitelkerettel. Az egyre népszerűbb termék egyik fő ismérve a rugalmasság: az egyszerűsített és vállalkozóbarát elbírálás mellett a hitelkeret akár menet közben is módosítható.

Szintén népszerű megoldás az agrárium számára a támogatások előfinanszírozása, a faktoring is, amely a mezőgazdasági élet egyenetlen jövedelmi ciklusát igyekszik tervezhetőbbé tenni. Ezek a konstrukciók azt szolgálják, hogy az állami, illetve uniós támogatásra jogosult mezőgazdasági termelők hamarabb hozzájussanak a pénzügyi segítséghez. A legtöbb termelő a területalapú-, illetve a termeléshez kötött támogatások esetében vesz igénybe előfinanszírozást az MKB Banktól. A feltételek kedvezőek: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásainak megelőlegezése például nem igényel tárgyi fedezetet éves finanszírozás esetén, a költségek előre kalkulálhatóak, a bank pedig ingyenesen ad ajánlatot az érdeklődőknek. Újdonság, hogy már az agrár-környezetgazdálkodási támogatás, valamint az ökológiai gazdálkodások támogatása esetében is igényelhető faktoring szolgáltatás.

Felívelőben van az agrár-finanszírozás egy másik megoldása, a jellemzően mezőgazdasági gépeket érintő eszközlízing is. Az MKB-Euroleasing, az MKB Bank gépjármű- és eszközfinanszírozási leányvállalata, idén kiterjesztette a tevékenységi körét a mezőgazdasági, nagyhaszongépjármű-, valamint általános gépfinanszírozásra is. A portfolió bővítés oka egyértelműen a megnövekedett igény volt. A pénzintézet ezzel a hazai őstermelőknek, egyéni, valamint társas vállalkozásoknak kínál finanszírozási megoldást számos eszközre. Így a nyílt- és zártvégű pénzügyi lízing mellett az Európai Uniós támogatásokhoz kapcsolódóan eszközfinanszírozási hitelkonstrukciókban is elérhetők az MKB-Euroleasing ügyfelei számára a betakarítást, talajművelést, permetezést és más munkákat végző mezőgazdasági gépek teljes palettája.

Forrás: agrarszektor.hu

A vissza nem térítendő támogatások mellett a különböző finanszírozási programok jelentenek gyors segítséget az agrárgazdaság szereplőinek – hangzott el a Portfolio és agrárszektor. hu közös szakmai rendezvényén, Siófokon. Az ország vezető szakemberei több szekcióban vitatták meg az agrárfinanszírozás lehetőségeit és válaszoltak a kérdésre: vajon mit tesz a magyar pénzügyi rendszer a vidékfejlesztésért?

A közelmúltban jelent meg a Magyar Közlönyben az a közzététel, amely szerint új altermékkel bővült az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) – hívta fel a figyelmet Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az Agrárszektor 2015 konferencián. Az Agrár Széchenyi Kártya eddig több mint 1000 vállalkozáshoz jutott el, nettó kamata 1,35 százalék. Az altermék ezt annyiban egészíti ki, hogy a különböző időjárási károkkal küszködő vállalkozások nullás költségekkel vehetik igénybe ezt a szolgáltatást, kezelési költségek, kamat, regisztrációs díj, illetve értékbecslési díj nélkül, nulla százalék THM-el – tette hozzá.

Krisán László arra is emlékeztetett, hogy az Agrár Széchenyi Kártyánál az elmúlt másfél hónapban történtek komolyabb változások, a felső összeghatár 25 millió forintról 50 millió forintra nőtt és gyakorlatilag az agrárgazdaság bármely szereplője igényelheti. Tárgyi eszköz nélkül, egyéves gazdálkodói múlttal is igénybe lehet venni. A fiatal mezőgazdasági termelők egyéves gazdálkodási múlt nélkül is igényelhetnek ASZK-t – mondta a KAVOSZ vezérigazgatója.

A Magyar Fejlesztési Bank részéről egyértelmű szándék, hogy azokban a piaci résekben kezdeményezzen, amelyeket a kereskedelmi bankok szektora nem, vagy csak részlegesen szolgál ki – mondta el Sebestyén Róbert a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) igazgatója. Ezért idén három tartós forgóeszköz finanszírozási programot vezettek be, ebből az egyik az MFB Agrárforgóeszköz Hitelprogram 2020, a másik az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020, a harmadik pedig az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020. E programok hosszabb futamidővel rendelkeznek, mint a kereskedelmi bankok által kínált társaik, és jó a kamatozásuk is – hangsúlyozta az MFB igazgatója.

Sebestyén Róbert az MFB Földvásárlási Hitelprogramról nyilatkozva kifejtette, hogy kialakításakor a december eleji kormányrendeletet vették figyelembe, és a keretösszege 150 milliárd forint. A programban hitelfelvevőként minimum 3, maximum 300 millió forintos összeget lehet igényelni, a futamidő pedig 20 év, így igazodik a tartós befektetési szándékhoz. A jelenleg meghirdetett hitelprogram kamat feltételei is kedvezőek, a hitelfelvételi feltételek az adott szabályok között a legegyszerűbbnek számítanak.

Az Eximbank az exporthitelek területén járul hozzá az agrárvállalkozások finanszírozási helyzetének javításához – fogalmazott Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója . A banknak 135 milliárd forint agráriumba kihelyezett hitele van. Húzó terméke a feldolgozatlan mezőgazdasági termékeket gyártó, előállító vállalakozások számára nyújtott, maximum 2 éves futamidejű, export előfinanszírozásra felhasználható hitelkonstrukció. Ezt a terméket igénybe vehetik integrátorok, illetve olyan vállalkozások, amelyek export céllal vásárolnak fel mezőgazdasági termékeket – tette hozzá.

Másik termékünk az élelmiszeripari és egyéb agrártermékeket előállító vállalkozásokra vonatkozik, és 2-5 év közötti futamidejű export előfinanszírozó forgóeszközhiteleket takar. A húzótermékek harmadik csoportját pedig az export célú beruházási hitelek alkotják, amelyek a meglévő tevékenység bővítéséhez, illetve új tevékenységek indításához nyújtanak támogatást. Ez 5-8 éves futamidejű hitel, euróban és dollárban. Az export-előfinanszírozó két éven belüli, és két éven túli hiteleink átlagos kamata minden esetben 2 százalék alatt van. Ráadásul idén augusztus 31. óta hatályos az a két kormányrendelet-változás, amelyben újradefiniálták az export és export szerződés fogalmát – foglalta össze Urbán Zoltán.

Agrárszektor 2015 konferencia

Agrárszektor 2015 konferencia

Forrás: agrárszektor.hu

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfontosabb és legszélesebb körben érzékelhető feladata a tanácsadás. A NAK célja, hogy  a jövőben egy kézben összpontosuljon ez a tevékenység, és a gazdálkodóknak ne kelljen azon gondolkodniuk, hogy hová forduljanak tanácsadásért, hanem tudják: a kamarától minden esetben gyors, pontos és megbízható információkhoz juthatnak. A tanácsadók tevékenységüket személyes, telefonos vagy email-es megkereséssel, elektronikus ill. írott média segítségével, valamint csoportos tájékoztatók útján látják el. Országosan 202, több éves tapasztalattal rendelkező szakember végez tanácsadói munkát. Vallják, hogy nem a kamarának vannak tagjai, hanem a tagoknak van kamarájuk. Nem a gazdálkodók feladata tehát számon kérni a kamarán a munkát, hanem a NAK jelentkezik a teendőkért! Elérhetőségük: nak.hu

  • Érkezik a kamarai kártya!

Nemsokára minden kamarai tag kézhez kapja kamarai kártyáját, amely a nevén kívül a nyilvántartási számát tartalmazza majd, és különböző kedvezmények igénybevételére jogosít. Az azonosító okmány felmutatásával gyorsított eljárásban nyújt például az OTP az agrár- és vidékfejlesztési támogatások esetében támogatásmegelőlegezési, forgóeszköz, folyószámla, valamint beruházási- ill. fejlesztési hiteleket, továbbá a tagsági kártya alapján igénybe vehető kedvezményeket. Elsők között szerepel az olcsóbb tankolás, de más cégekkel is tárgyal a NAK, hogy a gazdálkodók tovább csökkenthessék költségeiket a számukra nélkülözhetetlen szolgáltatások és termékek esetében…

Forrás: NAKlap

Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram

Az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram célja, hogy javítsa a termelői értékesítő szervezetek (TÉSZ-ek) gazdasági válság következtében romló likviditási helyzetét. A termelői csoportok legalább 50, legfeljebb 250 millió forint hitelt igényelhetnek, melyhez önerő nem szükséges. A hitelprogram maximális futamideje 7 év, a türelmi idő 4 év.

Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel

A kormány 2011. szeptember 1-jétől a Széchenyi Kártya Programot kiterjesztette az őstermelőkre, a családi gazdaságokra, az erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással és halgazdálkodással foglalkozó kis- és középvállalkozásokra. Az Agrár Széchenyi Kártyára igényelhető egy-, két- vagy hároméves lejáratú folyószámlahitel összege minimum 500 000 Ft, felső határa 25 millió Ft. A konstrukcióhoz a magyar állam 2% kamattámogatást és kezességvállalási díjtámogatást biztosít. A hitelkérelmeket az OTP bank, a Volksbank és a Takarékszövetkezetek fiókjaiban lehet benyújtani.

Forrás: Agrárium

Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram

A már régebb óta működő hitelprogram keretében a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások, fiatal mezőgazdasági termelők, őstermelők, akár 15 éves lejáratú, kedvezményes kamatozású beruházási hitelt vehetnek igénybe a mezőgazdaság versenyképességét, a piacok megőrzését, az innovációt, a jó minőségű termékek előállítását, az energia és költségtakarékos módszerek alkalmazását, a környezetvédelmet elősegítő beruházásokhoz, továbbá fejlesztési és beruházási tárgyú pályázatokhoz kapcsolódóan.

A 2013. január 28-án életbe lépett módosítás értelmében a Hitelprogram keretében:
• Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból induló támogatásban nem részesülő induló fiatal gazdák kedvezményes hitelt igényelhetnek maximum 50 millió forint összegben, az AVHGA kezességvállalása mellett, a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet alapján legfeljebb 40 000 euró támogatástartalommal, amelyet termőföldvásárláshoz is felhasználhatnak.
• Továbbá a szabad mezőgazdasági de minimis kerettel rendelkező mezőgazdasági termelők is igényelhetnek kedvezményes termőföld-vásárlási hitelt, szintén AVHGA kezességvállalással, maximum 50 millió forint összegben, amely a földárak függvényében 20–50 ha termőföld megvásárlására nyújthat lehetőséget.

A fenti módosításokon túlmenően előkészítés alatt áll az Élelmiszer-ipari Forgóeszköz Hitelprogram, amely az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozások számára kínál kedvező forgóeszköz-finanszírozási lehetőséget. A hitelprogram keretében felvehető hitelek futamidő, kamatfeltétel, kamattámogatás tekintetében megegyeznének az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram feltételrendszerével.
A mezőgazdasági termelői szerveződések (integráció) ösztönzése érdekében tervezzük továbbá a TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram jogosulti körének (igénybevevői kör) kiterjesztését a zöldség-gyümölcs ágazaton kívüli, minősített elismeréssel rendelkező termelői csoportokra.

Forrás: Agrárium

Agrárfinanszírozás, MFB Hitelprogram

Elérkezett az agrárhitelek szezonja a magyar mezőgazdasági szektorban. Ezért is fontos tudni, hogy módosult a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Agrár Forgóeszköz Hitelprogramja. A hitelfelvevők köre kibővült a nyúl- és a szarvasmarha ágazatban termeltető tevékenységet folytató vállalkozásokkal, továbbá a hitel felhasználható meglévő, mezőgazdasági célú hitel kiváltására is.

Az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram célja a mezőgazdasági termelés, elsősorban az állattenyésztés versenyképességének javításához, a jó minőségű termékek előállításához forrás biztosítása a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával, halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások, és a baromfi, nyúl, szarvasmarha (utóbbiba beleértve a tej- és húshasznosítást) és sertés állattenyésztési ágazatban tevékenykedő termeltetők részére. A Kormány állattenyésztést támogató szándékának megfelelően a már működő kedvezményes kamatozású hitelprogram feltételei már tavaly júniusban módosultak is, melynek alapján: 1. A hitel – a forgóeszköz-finanszírozás mellett a beruházásnak minősülő – tenyészállat-vásárlásra is felhasználható. 2. A hitelfelvevők köre kibővült a KKV-nak nem minősülő vállalkozásokkal. A csapadékhiányos időjárás és az ezzel összefüggő takarmánypiaci problémák kezelése érdekében 2013. február 13-tól az alábbi újabb kedvező módosításokra került sor:
• a jövőben a baromfi- és a sertés- mellett a nyúl- és a szarvasmarha ágazatban termeltető tevékenységet végző vállalkozások is igényelhetnek forgóeszköz, illetve tenyészállat-vásárlási célú hitelt;
• módosul a hitel maximális futamideje 3 évről 6 évre, illetve a tőketörlesztés maximális türelmi ideje 1 évről 3 évre, és hitelszerződés a program keretében 2013. december 31-ig köthető;
• a termeltetők által maximálisan igényelhető hitelösszeg 250 millió forintról 500 millió forintra emelkedik;
• újdonság még, hogy a hitel a jövőben felhasználható lesz meglévő hitel kiváltására is;
• jelentős segítséget jelenthet a hiteligénylőknek, hogy a VM a hitelprogram keretében felvett hitelek kamatfizetéséhez 50%-os mértékű, maximum évi 4 százalékpont kamattámogatást biztosít, így az ügyfél által fizetendő kamat mintegy 3,9%/év szinten alakul;
• a kamat mértéke: 3 havi EURIBOR + RKF2+legfeljebb 3,5%;
• saját erő mértéke: saját erő nem szükséges.

Miért előnyös az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram?• kedvezményes kamatozással igényelhető;
• a hitel felhasználható beruházásnak minősülő tenyészállat-vásárlásra is;
• nincs árfolyamkockázata, de a kamatozás a kiszámíthatóbb európai uniós pénzpiaci kamatlábhoz igazodik;
• mezőgazdasági őstermelő is felveheti;
• kezdő vállalkozások is finanszírozhatók.

A hitelprogramban az alábbi vállalkozás vehet részt:
• gazdasági társaság,
• szövetkezet,
• európai részvénytársaság, vagy
• a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. tv. 3. § 18. pontja szerinti mezőgazdasági őstermelő, akinek/amelynek mezőgazdasági üzeme Magyarország területén található, aki/amely mezőgazdasági, halgazdálkodási , illetve baromfi, nyúl, szarvasmarha és sertés állattenyésztési ágazatban termeltető tevékenységet folytat.

Forrás: Agrárium

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
extruder üzem tisztítórendszerrel monex-45 extruder szója extruder üzem traktorhajtású Monex extruder szaraz_kutyatap_gyarto szaraz_kutyatap_gyartogep
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség