Találatok erre a kulcsszóra: ‘Prega Konferencia’

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége 2018. szeptember 20-21-én rendezi meg a II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőhegyest. Az ország legnagyobb szántóföldi kiállítása keretében több szakmai konferenciát, fórumot is szerveznek.

A nagyszabású kiállítás – melynek 42 hektáros terület ad otthont – keretében megrendezésre kerülő „Országos Szakmai Nap Konferencia” kiemelt témái az agrárgazdaság aktualitásai, illetve a termelői kihívások, a gabonapiaci lehetőségek. Részletes program ITT.

A „Fókuszban a humusz” szakmai konferencia célja, hogy az érdeklődők számára ismertesse a klímatudatos talajművelést, a talaj védelmének fontosságát, a humusz jelentőségét. A talaj megfelelő használata, védelme jelentős mértékben kihat a költségekre és terméseredményekre, a talaj pufferkapacitása révén csökkentheti a szélsőséges időjárásból eredő stresszhelyzeteket. További részletek a rendezvényről ITT.

A „PREGA Start” konferencia a precíziós gazdálkodás témakörére épül, PREGA könyvbemutatót is tartanak, illetve szó lesz arról, hogy miként érdemes elkezdeni a precíziós gazdálkodást, illetve kerekasztal-beszélgetést szerveznek a hazai termelői tapasztalatokról. A PREGA Start konferencia programja és a jelentkezési űrlap megtalálható ITT.

A II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőhegyes kiállítás weboldala: www.szantofoldinapok.hu, ill. https://www.facebook.com/II.NAKSZANTOFOLDINAPOK/

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

 

Forrás: agroinform.hu

Ha az idei évben még többen nem is a legmodernebb technológiákat építették a gépeikbe, az alig egy hét múlva kezdődő PREGA Konferencia és Kiállítás előadásaiból mindenki megtudhatja, hogy hol is tart a legújabb mezőgazdasági technológiák fejlesztése.  A február 22-i rendezvényen a helyspecifikus és a smart farming technológiák legújabb trendjeit ismerhetik meg, közel 50 szakmai előadó tolmácsolásában, a budapesti Hotel Aquaworld Resort-ban.

 

Néhány cím az előadások közül:

A farmok digitális forradalma – nemzetközi kitekintés 9:20-10:20
 A precíziós gazdálkodás és az adatok forradalma a nagy és kis méretű mezőgazdasági rendszerekbenProf. Dr. Raj Khosla – Colorado State Egyetem, USA, a precíziós gazdálkodás professzora és a Nemzetközi Precíziós Mezőgazdasági Egyesület alapítója

Precíziós gazdálkodás, big data & UAV-k – képzelet vagy valóság?

Prof. Dr. John Stafford – a Precision Agriculture folyóirat főszerkesztője és az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia programbizottságának elnöke

 

Plenáris szakmai előadások 10:50-12:10
 Precíziós gazdálkodás a talajaink jövőjéért! Elérhető már a tápanyag-visszapótlás a táblán belül eltérő talajtípusokra? Országos kitekintés – Dr. Dobos Endre, Miskolci Egyetem, egyetemi docensIntelligens szántóföldi növénytermesztés – Dr. Mesterházi Péter Ákos, Axiál Kft., precíziós gazdálkodási csoportvezető

OkosFarmok a gazdákodó szolgálatában – Intelligens telephelyek – Zsoldos Tamás, T-Systems Magyarország Zrt.

Adatalapú döntések a 2020 utáni finanszírozásban – Hollósi Dávid, Erste Bank Zrt. Agrárkompetencia Központ

Szántóföld szekció 13:30-17:00
 Szekciószervezők köszöntője
Dr. Milics Gábor, Széchenyi István Egyetem, Verebély Tibor, T-SystemsA precíziós gazdálkodás nehézségei – Borsiczky István, Tomelilla Kft., ügyvezetőA talajszkenner gyakorlati jelentősége a művelési zónák meghatározásában – Diriczi Zsombor FieldPASS Kft., ügyvezető

A gabonavetés szenzoros forradalmasítása – Kőrösi Gergő, Digitroll Kft., fejlesztési vezetőPrecíziós tápanyagutánpótlás – Gócza Szabolcs, ICL Specialty Fertilizers

A szántóföldi öntözés gazdaságra gyakorolt hatása – Schober Gyula, Agrotec Magyarország Kft., öntözési üzletág vezető

Belvíz problémák kezelése GPS segítségével. Felmérés-tervezés-kivitelezés gyakorlati bemutatása – Nagy Bence, Agromatic Automatizálási Kft., ügyvezető

Jövőkép 2020 – tervek, eredmények, sikerek és kihívások a smart farmok megvalósításában – Precíziós gazdálkodók kerekasztala:

Differenciált tőszám-modell használata precíziós gazdálkodásban – Szabó Szilárd, AgroAim Hungária Kft., vezető szaktanácsadó

Digitális farmok kihívásai gazdaszemmel Locus loci – Dezső Gábor, GSD Agrárprodukt Kft.

A száraz NIRS talajvizsgálati technológia alkalmazása a precíziós szántóföldi termesztésben – Han van de Goor, International Sales Manager, Eurofins Agro Laboratories

Precíziós adatokból hasznos információ – Hiri István, GDi ESRI Magyarország Kft., üzletágvezető

Műholdfelvételen alapuló állományfelmérés és precíziós nitrogén kijuttatás – Somogyi Bálint, Axereal Hungary Kft., agrárszakértő

Jármű és eszköz távfelügyelet a költségoptimalizált termesztésért – Figus András, Eflotta, értékesítési vezető

A precíziós gazdálkodás ökonómiai kérdései – Dr. Kemény Gábor, Agrárgazdasági Kutató Intézet, igazgató

Kertészet szekció 13:30-17:00
 Távérzékelési tendenciák és alkalmazási lehetőségek a precíziós kertészetben – Dr. Jung András, Szent István Egyetem, egyetemi docensA száraz NIRS talajvizsgálati technológia alkalmazása az intenzív kertészeti termesztésben – Han van de Goor, International Sales Manager, Eurofins Agro Laboratories

Gyümölcsösök optimalizált termesztéstechnológiája – Dr. Szabó Viktor, Bold Agro Kft.

Minőségi post-harvest technológiák – Füredi Gábor, HAND Kft., ügyvezető

Aeropónia jelentősége az üvegházi növénytermesztésben – Szánthó Attila, Készenlét Zrt.

Precíziós zöldségtermesztés – Forray Alfréd, FLORATOM Kft., szaktanácsadó

Szekciózáró összefoglaló és stratégiai jövőkép kerekasztal-beszélgetés

Állattenyésztés szekció 13:30-17:00
 Szekcióvezető köszöntője, valamint előadás: Modellek alkalmazása a precíziós állattartás során – Dr. Halas Veronika, Kaposvári Egyetem, egyetemi docensTakarmánygyártás monitorozása in-line NIR technológiával – Dr. Nógrádi Sándor, Servitec Kft.

Az információnyerés új szintje bendőszondákkal – Gesler Péter, Moonsyst Zrt.

Fejéstechnológia és információáramlás a jövőből – Tóth Tamás, DeLaval Kft.

Kézreálló megoldások – telepirányítás a tenyerünkből – Kiss Barnabás, Hat-Agro Csoport

Preciziós kocatakarmányozás – Parádi Balázs, Farmtechnik Kft.

Complex Dairy Program – precíziós takarmányozás – André Gergely, Holstein Genetika Kft., területi igazgató

OkosFarm – a precíziós telephely – Kövesdi József, Senit Kft., tulajdonos

IoT a gyakorlatban: Távfelügyelet egy baromfiüzemben – Balázs Weibel, CEO, CubiLog Ltd.

Jelentkezés és jegyárak: prega.hu

 

Forrás: prega.hu

Az adott parcella körülményei között a legjobb terméseredmény érhető el a tervezéshez és betakarításhoz szükséges programcsomaggal

A Monsanto biotechnológiai óriáscég 12-18 hónapon belül digitális szolgáltatásokat kíván indítani brazil mezőgazdasági termelők részére – írja a news.agropages.com. Az USA-ban a Climate FieldView nevű kereskedelmi szolgáltatást már több mint 100.000 farmer veszi igénybe, és 37 millió hektáron alkalmazza.

digitalis_novenyvedelem

Fotó: Shutterstock

A program indításakor a brazil termelők a tervezéshez és betakarításhoz szükséges programcsomagokhoz juthatnak hozzá, főleg a szójatermesztésre irányítva. Később ugyanezt a szolgáltatást más, fontos növényekre is kiterjesztik. Az alapkoncepció szerint a termelők minden olyan információt megkaphatnak a termelés egyes mozzanataihoz, ami lehetővé teszi, hogy egy adott parcella körülményei között egy adott növényből a legjobb eredményt érjék el. A programban részt vevő termelők mezőgazdasági gépei szenzorokkal vannak ellátva, amelyek az adatokat a Monsanto központi gépeihez továbbítják.

Minden egyes tábla viselkedésének adatait számítógépen folyamatosan visszaküldik a Monsantonak az esetleg szükséges korrekciók elvégzése céljából. A szolgáltatásért fizetendő díjat még nem rögzítették, előtte néhány hónapon keresztül tesztelik a rendszert Brazília különböző államaiban. Rodrigo Santos, a Monsanto dél-amerikai koordinátora szerint a rendszer „jelentős többlettermést biztosít a megrendelők részére“.

A mezőgazdaság digitalizációjáról és a precíziós gazdálkodás legújabb megoldásairól mindent megtudhat az Agroinform.hu által szervezett III. PREGA Konferencián 2017. február 22-én.

Forrás: agroinform.com

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
szojaextruder alkatrész gyártás extruder páraelszívóval szója extruder üzem extruder alkatrész gyártás traktorhajtású Monex extruder szaraz_kutyatap_gyartogep
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség