Találatok erre a kulcsszóra: ‘Portfolio’

2018. AUGUSZTUS 10. – HAJDÚSÁGI EXPO

Helyszín: Hajdúböszörmény, Hajdúsági Expo, Radnóti u. 3.

 

A Hajdúsági Expo elsőszámú szakmai rendezvénye

A hazai agrárium egyik legfontosabb központja a Hajdúság, ahol élelmiszer-gazdaságunk csaknem minden meghatározó ágazata jelentős szerepet tölt be. A térség egyik legnagyobb agárkonferenciája már negyedik éve a Portfolio Kelet-magyarországi Agrárfóruma, amelyet minden év augusztusában, a Hajdúsági Expo keretein belül rendezünk meg. A félnapos konferencián a fő fókuszt a kapcsolatépítési lehetőségek mellett az elsőrangú szakmai program kapja. A programba vállalatvezetőket, gazdálkodókat, élvonalbeli szakértőket és a szakpolitika döntéshozóit hívjuk meg, akik a hazai agrárium legaktuálisabb kérdéseiről, a térség és az ország gazdasági kilátásairól, valamint versenyképességéről, illetve a régió mezőgazdaságát és feldolgozóiparát hangsúlyosan érintő témákról osztják meg véleményüket.

További részletek »

Előadóink lesznek többek között:

  • Bidló Gábor, ügyvezető igazgató, Budagabona Kft.
  • Csáti Tamás, tulajdonos, Karád Agrár Kft.
  • Farkas Sándor, miniszterhelyettes, Agrárminisztérium
  • Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
  • Jakab István, elnök, MAGOSZ, az Országgyűlés alelnöke
  • Makai Szabolcs, elnök-vezérigazgató, Cargill Takarmány Zrt.
  • Mezei Dávid, agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
  • Reng Zoltán, vezérigazgató, Hungrana Kft.
  • Sántha Imre, ügyvezető igazgató, Formula-GP Kft.
  • Wágner József, mezőgazdasági üzletfejlesztő, Carmeuse Hungária Kft.

Összes előadónk »

Kiemelt témáink lesznek többek között:

  • Újjáalakult agrárkamara: mit tesznek az agrárpiaci szereplők érdekében?
  • Merész tervek: teljes reform előtt a magyar agráradózás?
  • Túl a nehezén: a Vidékfejlesztési Program aktualitásai és eredményei
  • Finanszírozás az agráriumban – Gépfinanszírozás, gépfejlesztési támogatások, támogatás-előfinanszírozás, agrárhitelezés
  • Szántóföldi növénytermesztés: szélsőséges időjárás, termésmennyiségek, takarmánypiac, új fehérjeprogram, nemzetközi trendek

Bővebben >>

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Forrás: agraragazat.hu

Agrár-rendezvénysorozat, 1. – Hódmezővásárhely

A Portfolio és az agrárszektor.hu idén áprilisban vág neki vidéki agrár-rendezvénysorozatának, a Portfolio Agrárgazdasági Szakmai Napoknak. A hazai agrárium fontos vidéki városaiban megrendezett félnapos konferenciákon vállalatvezetők, gazdálkodók, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői adnak áttekintést a helyi agrárvállalkozások, gazdák lehetőségeiről, a régió gazdasági kilátásairól és versenyképességéről, illetve az ágazat legaktuálisabb kérdéseiről. A rendezvényen kiemelt fókuszt kapnak az új Vidékfejlesztési Program keretében megnyíló pályázati források, az ezekhez kapcsolódó finanszírozási és üzleti lehetőségek, valamint a régió mezőgazdaságát és feldolgozóiparát hangsúlyosan érintő témák. Célunk, hogy színvonalas, aktuális gazdasági és szakmai információkkal segítsük a helyi vállalkozásokat és gazdálkodókat termelési és üzleti céljaik elérése érdekében.

 

A rendezvény támogatóinknak köszönhetően INGYENES, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges!

IDŐPONT: 2016. április 21. (09:00-12:45)

HELYSZÍN: Hotel Ginkgo, Hódmezővásárhely

A résztvevők száma: 80-100 fő

 

Kiemelt témák:

  • Makrogazdasági helyzetkép – Mi vár a magyar gazdaságra és a forintra?
  • Helyi vállalatvezetők a régió versenyképességéről és növekedési kilátásairól
  • Pályázati lehetőségek az új Vidékfejlesztési Programban – Mire, mikor, hogyan pályázzunk?
  • Kertészet: lehetőségek és kitörési pontok
  • Sok százmilliárd múlik ezen – Egységes kérelmek 2016
  • Fókuszban az állattenyészés és az élelmiszeripar: új források és válságjelek
  • Új lehetőségek a láthatáron – Uniós források és az agrárinnováció
  • Megtakarítási lehetőségek: Létezik-e biztonságos befektetés egyáltalán?
  • Finanszírozás az agráriumban

Kinek javasoljuk?

  • gazdálkodók, termelők,
  • családi gazdálkodók, őstermelők,
  • agrár és élelmiszeripari vállalatok döntéshozói,
  • gépforgalmazók, inputgyártó vállalatok képviselői,
  • integrátorcégek képviselői,
  • KKV tulajdonosok, cégvezetők,
  • és a szakpolitika és agrárszervezetek képviselői számára.

 

agrargazdasagi_szakmai_napok_2016_990x328_hodmezo-hu-495

Előadók lesznek többek között:

  • Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere (felkérés alatt)
  • Kispál Ferenc, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke, MAGOSZ országos választmányának elnöke (felkérés alatt)
  • Farkas Róbert, igazgató, Takarékbank
  • Göbl Erik, KKV Szegmens szakértő, E.ON Energiakereskedelmi Kft.
  • Görög Tibor, elnök – ügyvezető igazgató, Pillér Takarékszövetkezet
  • Gubacsi Zoltán, Zöldség Főbizottság Elnök, FruitVeB
  • Fórián Zoltán, vezető agrárszakértő, Takarékbank Agrár Központ
  • Madár István, vezető elemző, Portfolio
  • Feczák Tamás, ügyvezető igazgató, Hódkertész Kft.

 

A tavalyi rendezvényen a következő cégek és szervezetek képviselői vettek részt:

Agrotechfood, Árpád-Agrár Zrt., Babilai CO Kft., CICKA Kft., Délalföldi Kertészek Szövetkezete, Eurotáp Kft., FONTANA Credit Takarékszövetkezet, FruitVeB, HAT-AGRO Higiénia Kft., Hunland Food Kft., KITE Zrt., Kovács Autóház Kft., (TOYOTA márkakereskedés), MEBO Csengele Kft., Megoldás 3000 Kft., Nagymágocsi Farmer Kft., NAK Agrárszolgáltató Kft., Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Ópusztaszeri Akhal Ménes, OTP Bank Nyrt., Pannontej ZRt., PARTISCUM XI Takarékszövetkezet, PATAJI MG. Zrt., PILLÉR Takarékszövetkezet, SZTE Mezőgazdasági Kar, Takarékbank, Takarékbank Agrár Központ, Terra Coop Kft.

 

További információ a rendezvénnyel kapcsolatban:

Tartalmi és szervezési kérdésekben:
Major Katalin, elemző, Telefon: +36 1 472-2093/60, E-mail: major@portfolio.hu

Szponzorációs lehetőségek:
Portfolio Rendezvény, , Telefon: +36 1 327 4080/73, E-mail: rendezveny@portfolio.hu

Szervezés, lebonyolítás, információk:
Portfolio Rendezvény, , Telefon: +36 1 327 4080/73, E-mail: rendezveny@portfolio.hu

 

Kapcsolódó rendezvények:
Agrárgazdasági Szakmai Napok 2016 – Nyíregyháza  (2016. május 10.)
Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2016 – Pápa (2016. május 27.)

Forrás: portfolio.hu

Az új Vidékfejlesztési Programmal (VP) lehetőséget kapunk arra, hogy jelentősen növeljük a versenyképességünket – hívta fel a figyelmet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a Portfolio és az agrárszektor.hu hajdúböszörményi konferenciáján, a Kelet-magyarországi Agrárfórumon. Bár a hazai mezőgazdaság jövőképe összességében pozitív, a tejágazat az utóbbi évek legsúlyosabb válságával néz szembe, és a kukoricatermesztők is komoly terméskieséssel zárják majd az idei szezont. Éppen ezért, a programnak megújult koncepcióval kell képviselnie a hazai termelők érdekeit – tette hozzá.

A szárazság miatt eddig közel 30 százalékos terméskieséssel kell szembenéznie a kukoricatermesztőknek – csupán két hét alatt közel 2 millió tonna kukorica tűnt el a táblákról. A most elfogadott Vidékfejlesztési Programban éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítanunk az öntözött földek arányának növelésére – mutatott rá Jakab István.

A várhatóan jelentős takarmány-kiesés ellenére ugyanakkor az ország kenyere biztosított – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hajdúböszörményi előadásában. Idén 5,2 millió tonna őszi búza került a raktárakba, amely a tavalyi év átlagához hasonló eredmény, az őszi árpából ugyanakkor 15 százalékkal többet takarítottak be, mint tavaly. A repce termésmennyisége viszont jelentősen csökkent a tavalyi év eredményeihez képest, ennek ellenére az 517 ezer tonnás volumen hozza az ötéves átlagot.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy Magyarországon rekordot döntöttek idén a mezőgazdasági gépvásárlások. Míg a nemzetközi trend 5-7 százalékos csökkenést mutat, addig hazánkban az idei első negyedévben 20,4 milliárd forint értékben vásároltak a gazdák mezőgazdasági gépeket, elsősorban cséplő- és aratógépeket. A gépvásárlási láz azt jelzi, hogy a magyar mezőgazdaságban van tőke, van beruházási szándék és van jövőkép – jelentette ki.

Az államtitkár rámutatott, hogy a legfrissebb felmérések szerint a hazai vásárlók több mint 80 százaléka nem szeretne genetikailag módosított élelmiszereket fogyasztani. A GMO-mentesség egyik alappillére lehet az új fehérjeprogram, amely lehetőséget adna arra, hogy takarmánynövényekkel váltsuk ki a genetikailag módosított import szóját. Ha ki lehetne vonni az import szóját a hazai takarmányozásból, a tejünk is GMO-mentes lehetne, ez pedig növelhetné a fogyasztást.

forrás: privátbankár.hu

A fotó forrása: privátbankár.hu

Forrás: agrárszektor.hu

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
extruder üzem tisztítórendszerrel Monex szojaextruder alkatrész gyártás monex-75 extruder monex-75 extruderrfej szója extruder üzem traktorhajtású Monex extruder
Agroinform közösség
Extruder archívum