Találatok erre a kulcsszóra: ‘Nagy István államtitkár’

FM: Ősszel meghozhatják azokat a jogszabályokat, amelyek lehetőséget adnak a génmódosításmentes (GMO-mentes) termékek megjelölésére.

Nagy István, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában szombaton azt mondta, később ezt a fajta termékmegjelölést európai szinten is össze kell hangolni. Ha Magyarország “zászlóvivőként” ezt meglépi, akkor új piaci szegmenst hódít, amellyel piaci előnyre tehet szert, így a gazdák versenyképességét ezzel is növelni tudná.

Az államtitkár kitért rá: az országok egyetértenek abban, hogy jelölni kell a GMO-mentes termékeket (ezt egy konferencián is megerősítették).

Nagy István elmondása szerint a szakemberek dolgoznak azon, hogy a szóját egy alternatív fehérjével váltsák ki, de a gyakorlati megvalósítás sok kérdést vet fel. Jelezte, hogy csak Magyarországon 750 ezer tonna szóját használnak fel, így a megoldást “nem lehet megúszni”.

Az új Vidékfejlesztési Programmal (VP) lehetőséget kapunk arra, hogy jelentősen növeljük a versenyképességünket – hívta fel a figyelmet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a Portfolio és az agrárszektor.hu hajdúböszörményi konferenciáján, a Kelet-magyarországi Agrárfórumon. Bár a hazai mezőgazdaság jövőképe összességében pozitív, a tejágazat az utóbbi évek legsúlyosabb válságával néz szembe, és a kukoricatermesztők is komoly terméskieséssel zárják majd az idei szezont. Éppen ezért, a programnak megújult koncepcióval kell képviselnie a hazai termelők érdekeit – tette hozzá.

A szárazság miatt eddig közel 30 százalékos terméskieséssel kell szembenéznie a kukoricatermesztőknek – csupán két hét alatt közel 2 millió tonna kukorica tűnt el a táblákról. A most elfogadott Vidékfejlesztési Programban éppen ezért kiemelt figyelmet kell fordítanunk az öntözött földek arányának növelésére – mutatott rá Jakab István.

A várhatóan jelentős takarmány-kiesés ellenére ugyanakkor az ország kenyere biztosított – jelentette ki Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hajdúböszörményi előadásában. Idén 5,2 millió tonna őszi búza került a raktárakba, amely a tavalyi év átlagához hasonló eredmény, az őszi árpából ugyanakkor 15 százalékkal többet takarítottak be, mint tavaly. A repce termésmennyisége viszont jelentősen csökkent a tavalyi év eredményeihez képest, ennek ellenére az 517 ezer tonnás volumen hozza az ötéves átlagot.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy Magyarországon rekordot döntöttek idén a mezőgazdasági gépvásárlások. Míg a nemzetközi trend 5-7 százalékos csökkenést mutat, addig hazánkban az idei első negyedévben 20,4 milliárd forint értékben vásároltak a gazdák mezőgazdasági gépeket, elsősorban cséplő- és aratógépeket. A gépvásárlási láz azt jelzi, hogy a magyar mezőgazdaságban van tőke, van beruházási szándék és van jövőkép – jelentette ki.

Az államtitkár rámutatott, hogy a legfrissebb felmérések szerint a hazai vásárlók több mint 80 százaléka nem szeretne genetikailag módosított élelmiszereket fogyasztani. A GMO-mentesség egyik alappillére lehet az új fehérjeprogram, amely lehetőséget adna arra, hogy takarmánynövényekkel váltsuk ki a genetikailag módosított import szóját. Ha ki lehetne vonni az import szóját a hazai takarmányozásból, a tejünk is GMO-mentes lehetne, ez pedig növelhetné a fogyasztást.

forrás: privátbankár.hu

A fotó forrása: privátbankár.hu

Forrás: agrárszektor.hu

Több fronton veszi fel a harcot a génmódosított élelmiszerek ellen Magyarország. Az előkészítés előtt álló fehérjeprogram a többségében GM-szóját tartalmazó takarmányokat szorítaná ki a piacról. A GMO-mentes jelölés bevezetésével pedig a boltok polcain is egyre nagyobb hely juthat a „tiszta” élelmiszereknek.

 

Nemzeti szójaprogram elindításán dolgozik a Földművelésügyi Minisztérium. A kezdeményezés célja, hogy csökkentse a főként importból érkező, génmódosított szóját tartalmazó takarmányok arányát az állattenyésztésben. Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára elmondta: Európának új, átfogó fehérjepolitikára van szüksége a mezőgazdaságban és az élelmiszergyártásban, amely a hazai forrásokat jobban kihasználja, és megszünteti a függést a tengerentúli importtól az élelmiszerekben és állati takarmányban felhasznált szójababnál.

 

– Egy átfogó uniós fehérjenövény-program elengedhetetlen lenne, de egyelőre nincs jele annak, hogy az Európai Bizottság gondolkodna ebben – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Magyarország ezért külön utat választott és – csatlakozva a Duna-menti szójakezdeményezéshez – elindítja saját programját. Első lépésként a földművelésügyi tárca egyeztetésre hívta a tudomány, valamint az ipar képviselőit. A szójatermesztéssel, -feldolgozással, -értékesítéssel foglalkozó ágazat szereplői pedig kezdeményezték a szakmai szervezetté alakulásukat.

 

A Magyar Szója Nonprofit Kft. néven bejegyzett szervezet egyik legfontosabb feladatának az agrotechnikai és fajtaháttér felállítását tartja. A tárca szerint ők lehetnek azok, akik biztosítják a szaporítóanyagot, a vetőmagot a termelőknek, és árualapot termeltetnek. A magyar célok megvalósítását az uniós közös agrárpolitika is támogatja. Nagy István szerint a legnagyobb ösztönzést a fehérjenövényekre adható, termeléshez kötött támogatás adhat. Ennek összege hektáronként elérheti a hatvanezer forintot. Emellett folyamatban van a GMO-mentes jelöléssel kapcsolatos előkészítő munka is. A minisztérium szakértői az ágazati szereplőkkel egyeztetve alakítják ki a részletszabályokat. Az már biztos, hogy a GMO-mentes jelöléssel ellátott hús, tej és tojás nem származhat olyan állattól, amelyikkel génmódosított takarmányt etettek. Nagy István szerint ez a fogyasztók, a gazdák és az állatok szempontjából is számos előnnyel jár. – A fogyasztók igénylik és keresik az egészséges, GMO-mentes élelmiszert, a jelöléssel pont ezt az igényt tudják majd a termelők kielégíteni. Bízunk benne, hogy a védjeggyel ellátott terméket könnyebb lesz eladni, mert jobb pozíciót jelent majd a piacon – tette hozzá az államtitkár. A védjeggyel ellátott termékek már az idén megjelenhetnek a boltokban.

gmo

GMO-mentes felirat

Az Európai Unió szabályozása szerint ma minden terméken, amelyben a GMO-s összetevő meghaladja a 0,9 százalékot, azt külön fel kell tüntetni a csomagoláson. Az egyes állati eredetű termékek kívül esnek a jelölési kötelezettségen. Az úgynevezett inverz jelölést, vagyis a GMO-mentes védjegyet korábban Németországban, Franciaországban, Ausztriában és Luxemburgban vezették be.

Forrás: Magyar Szója Nonprofit Kft.

Már a jövő év elején lehetővé válhat a génmódosított organizmusokat (GMO) tartalmazó, s az ezen összetevőktől mentes élelmiszerek megkülönböztetése a termékek címkéin – közölte megkeresésünkre a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István tájékoztatása szerint a jogszabályt úgy módosítaná, hogy lehetővé tenné a GMO-mentesség feltüntetését. Hozzátette: előreláthatóan már a tavaszi ülésszak végén, de legkésőbb őszi elején tárgyalhatja a módosítást.

A politikus reményei szerint a vásárlói elvárásoknak megfelelni igyekvő termelők lényegében kénytelenek lesznek áttérni azon takarmányozási módszerekre, amelyekkel ki lehetne váltani az import GMO-szóját. E kényszerűség – tette hozzá – egyébként gazdasági előnyökkel is jár a gazdálkodóknak, mert a jelenleg még kísérletezési stádiumban lévő hazai takarmánykeverék olcsóbb az import GMO-szójás változatnál. A tervek szerint a keverékkel kapcsolatos kísérletek nagyüzemi körülmények között tartott állatok esetében is véget érnek az év végére. Ezért 2016. elejétől már minden szempontból elő lesz készítve a GMO-mentes magyar
élelmiszerek boltokban való megjelenése.

Az államtitkár egyébként egy, a Mezőfalvai Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón jelentette be január 22-én, hogy Magyarország a GMO-mentes tej, hús és tojás előállítására készül. Jelezte, hogy az agrárkormányzat első lépésként a hazai állati takarmányozás egyik legfontosabb alapanyaga, a jelentős fehérjeforrásnak számító import szója kiváltását kezdte el. Mivel a többségében Dél-Amerikából származó növényt génmódosított eljárással termesztik, ezért új fehérje programot hirdettek, amelynek célja a szója helyett más fehérjeforrások alkalmazása. A takarmányozási probléma megoldása érdekében bevonták a programba az Állattenyésztési Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetet, valamint az agrár felsőoktatás kiemelt intézményeinek takarmányozással és állattenyésztéssel foglalkozó tanszékeit.

A világ génmódosított növény termelésének 99 százalékát négy fontos mezőgazdasági haszonnövény adja:  a szója, a kukorica, a repce és a gyapot. Ezek közül Magyarországon nem ideálisak a klimatikus feltételek a szója termeléséhez sem. Mindez azért is fontos, mert miközben a hazai fehérjenövények – szója, csicseriborsó, lóbab, csillagfürt – termelési területe csökkent, megugrott az állattenyésztés importfehérjére alapozott takarmányozási gyakorlata, ami egyébként jelentős költségnövelő tényező: az állattenyésztés igényeit ezért jelenleg csak behozatallal lehet kielégíteni. Európa szójafehérje-ellátása az Egyesült Államoktól illetve egyes dél-amerikai országoktól függ, ahol engedélyezett a GMO-szója termesztése.

gmo-mentesség

gmo-mentesség (fotó: Shutterstock)

Az államtitkár kiemelte, hogy az állati takarmányozás megnövekedett energiaigényének fedezéséhez a gabonamagvak (kukorica, búza), a silózott takarmányok (silókukorica, fűszenázs, zöld gabona szenázs) többnyire megfelelő minőségben rendelkezésre állnak, de a tejtermelést biztosíró tehénállomány fehérjeellátása nem megnyugtató. Utóbbi megoldásaként szóba jöhet például az extrahált napraforgódara, az extrahált repcedara, a kukoricaglutén és a DDGS (kukorica alapú bio alkohol előállítás) szárított mellékterméke. Ez utóbbival kapcsolatban zajlanak az említett ígéretes kísérletek, amelyek előreláthatóan már az év vége előtt befejeződnek.

Forrás: NAK lap (III. évfolyam, 2. szám)

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
extruder üzem tisztítórendszerrel szojaextruder alkatrész gyártás extruder páraelszívóval szója extruder üzem traktorhajtású Monex extruder szaraz_kutyatap_gyartogep
Agroinform közösség
Extruder archívum