Találatok erre a kulcsszóra: ‘konferencia’

Egy összehangolt GMO-mentes együttműködés kialakításával számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyökhöz juthat az európai régió

A Magyar Szója és a Donau Soja első közös rendezvénye 2018. június 13-án került megrendezésre Héderváron, ahová összesen 10 országból, 3 kontinensről érkeztek vendégek. A 15 fős kínai delegáció 10 napos európai útjának ez volt az első állomása, ahol Seiwerth Anna, a Magyar Szója ügyvezetője köszöntötte a megjelent közel 100 vendéget.

Az esemény résztvevői a szója oltásáról hallgattak meg színvonalas előadásokat, az előadók között voltak szója oltóanyaggyártó cégek szakemberei, valamint magyar, szerb, és kínai kutatóintézetek munkatársai egyaránt. A megfelelő oltóanyag használatával eredményesebben lehet szójababot előállítani, nem beszélve arról a környezeti és gazdasági előnyről, amit a csökkentett N hatóanyag felhasználás biztosít a termőföld, a környező élővilág, valamint a növénytermesztő gazdaságok számára.

A szakmai esemény délutánján Feldman Zsolt az Agrárminisztérium államtitkára, dr. Gyuricza Csaba a NAIK főigazgatója, Polgár Zoltán a Magyar Szója Egyesület alelnöke és Matthias Krön a Donau Soja elnöke adtak választ az újságírók kérdéseire.

A sajtótájékoztató során elhangzott, Magyarország hosszú évek óta szigorú GMO-mentes politikát folytat, melynek alapjait a legmagasabb jogi szinten, az Alaptörvényben fektettük le. Kiemelt célunk egy összehangolt együttműködés kialakítása az európai régióban, hiszen az együttes fellépésből számottevő gazdasági, társadalmi, környezeti és egészségügyi előnyök származnak. Fontos célunk a GMO-mentes élelmiszerlánc fejlesztése, amely felöleli a vetőmagtól a takarmányozás kérdéskörén túl az állati termék előállítást is.

GMO_mentes_elelmiszerlancA GMO-mentes terméklánc kialakításában pozitív példa lehet a GMO-mentes védjegy bevezetése, amelyet az Agrárminisztérium jegyez, és tanúsítása 100%-ban állami szervezet által történik.

A Közös Agrárpolitika lehetőségei közül számos olyan intézkedést alkalmazunk, amelyek közvetlenül vagy közvetve ösztönzik a növényi fehérjetermelést a szója termesztésén túl egyéb pillangós növények termesztését is (önkéntes társas támogatás, az ökológiai fókuszterület, vagy az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Innovációs Partnerség keretében nyújtott támogatásokat), amelyek az utóbbi években kétség kívül jelentősen növelték a különböző fehérjetermékek termelését.

Öntözött területek kialakításával további területek válnak alkalmassá az optimális szója vetésterületének növelésére, elérve néhány év alatt a célként kitűzött 100.000-120.000 ha-t.

A szójakonferenciát fontos eseménynek tekintik a szójatermesztéssel foglalkozó piaci szereplők, hiszen a növénytermesztéssel kapcsolatos nemzetközi technológiai tapasztalatok, újdonságok megismerésén túl olyan elismert növénygenetikai szakértőkkel való találkozásra is lehetőséget biztosít, akik a szójabab őshazájából, Kínából érkeztek.

A szója genetikai kutatások területén nagy előrelépést eredményezhet az Európa és Kína közötti együttműködés erősítésében a Kínai Tudományos Akadémia és a Donau Soja Szövetség által, a rendezvényen aláírt posztgraduális oktatási együttműködési megállapodás.

Forrás: agroinform.hu

ESEMÉNYNAPTÁR

Nemzetközi kiállítások és vásárok

2017. szeptemberében

 

2017. szeptember 6-8.
Hongkong, Kína
Asia Fruit Logistica
Nemzetközi zöldség-gyümölcs kiállítás és vásár.

 

2017. szeptember 6-9.
Riga, Lettország
Riga Food
A Balti-tenger országainak legnagyobb nemzetközi élelmiszeripari kiállítása.

 

2017. szeptember 6-8.
Taskent, Üzbegisztán
Food Week Uzbekistan
Nemzetközi élelmiszer, csomagolóipari és technológiai kiállítás.

 

2017. szeptember 7-10.
Isztambul, Törökország
World Food Istanbul
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a nemzetközi élelmiszeripari és technológiai kiállítást.

 

2017. szeptember 8-10.
Jereván Örményország
Expo Food & Drinks
Nemzetközi élelmiszeripari kiállítás.

 

2017. szeptember 8-11.
Bologna, Olaszország
SANA
Természetes élelmiszerek nemzetközi kiállítása.

 

2017. szeptember 11-15.
München, Németország
drinktec
A világ vezető ital és folyékony élelmiszer kiállítása.

 

2017. szeptember 11-14.
Moszkva, Oroszország
World Food Moscow
Nemzetközi élelmiszeripari kiállítás.

 

2017. szeptember 12-14.
Kijev, Ukrajna
Sweets & Bakery Ukraine
Nemzetközi cukrász- és sütőipari kiállítás.

 

2017. szeptember 13-15.
Bankok, Thaiföld
Fi Asia
Termékfejlesztés, minőség ellenőrzés és élelmiszer összetevők nemzetközi kiállítása.

 

2017. szeptember 14-16.
Mumbai, India
World of Food India
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi élelmiszer- és vendéglátóipari kiállítást.

 

2017. szeptember 15-17.
Kanton, Kína
cipfe
Hetedik alkalommal rendezik meg az import élelmiszerek nemzetközi kiállítását.

 

2017. szeptember 15-16.
Mumbai, India
Indian Ice Cream Congress
& Expo
Jégkrém kiállítás és kongresszus.

 

2017. szeptember 19-21.
Kanton, Kína
FBIE China
Nemzetközi élelmiszer import és export kiállítás.

 

2017. szeptember 22-24.
Dortmund, Németország
Inter-tabac
Nemzetközi dohányipari kiállítás.

 

2017. szeptember 25-27.
Abuja, Nigéria
Foodbext
Hatodik alkalommal rendezik meg a nemzetközi élelmiszeripari kiállítást.

 

2017. szeptember 25-28.
Poznan, Lengyelország
Polagra-Food
Nemzetközi élelmiszeripari vásár.

 

2017. szeptember 28 –október 1.
Lleida, Spanyolország
Eurofruit
Nemzetközi gyümölcs show.

 

OUTLOOK konferencia – exkluzív tartalom, limitált helyek!

Az AKI, a NAK és az ENSZ FAO közös konferenciát szervez exkluzív külföldi előadók részvételével. A konferencia nyelve az angol, magyar nyelvre szinkrontolmácsolás biztosított. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Az Agrárgazdasági Kutató intézet (AKI) ezúton tisztelettel meghívja Önt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) REU közreműködésével 2017. május 9-én megrendezésre kerülő,

A rövid távú agrárpiaci kilátások környezeti fenntarthatósági vetülete (The Environmental Sustainability Dimension of Short-term Outlooks for Agricultural Markets) című nemzetközi konferenciára.

Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ (Novotel Budapest City, 1123 Budapest, Jagelló út 1-3.)

Koncepció: Magyarországon az élelmiszer-gazdaság szereplői egyelőre nem fordítanak kellő figyelmet a mezőgazdasági termelés természeti erőforrásokra gyakorolt hatásaira. A fenntarthatóság kérdésköre azonban egyre nagyobb fontossággal bír, és a negatív környezeti hatások csökkentését célzó szabályozók, valamint kötelezettségek felvállalására utaló önkéntes szabványok már rövid távon is elkerülhetetlenül befolyásolják a piaci folyamatokat. Ezért az Agrárgazdasági Kutató Intézet a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatalával együttműködve, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával nemzetközileg elismert szakértőket hív össze Európa különböző térségeiből, akik szakmai tapasztalataikra alapozva a környezeti fenntarthatóság összefüggésében vázolják az agrárpiaci trendeket, különös tekintettel a takarmányok és állati eredetű termékek értékláncaira. A konferencia egyedülálló iparági betekintést kínál: felhívja az érintettek figyelmét azokra a kihívásokra, amelyeket a kormányzat által, illetve a vállalati felelősségvállalás keretében előírt környezeti fenntarthatósági követelmények támasztanak, és rámutat olyan innovatív módszerekre és eszközökre, amelyek a versenyképesség javítása érdekében segítenek megbirkózni e kihívásokkal.

PROGRAM:

08:30–09:00 Regisztráció, vendégek fogadása

09:00–09:05 Konferencia megnyitása: Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

09:05–09:10 Köszöntő: Győrffy Balázs, elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

09:10–09:30 Nyitóelőadás, előadó: Vladimir Rakhmanin, főigazgató-helyettes, Európa és Közép-Ázsia regionális képviselője, FAO

BLOKK I.

09:30–09:50 Kilátások Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet gabonapiacán, különös tekintettel a takarmány-alapanyagok fehérjetartalmára és mikotoxin-szennyezettségére (Outlook for cereal markets in Europe, North Africa and the Middle East with a focus on protein content and mycotoxin contamination of feed stuffs)

Előadó: Guljahan Kurbanova, közgazdász, FAO

2 / 3

09:50–10:10 A bioipari melléktermékek jelentősége a keveréktakarmány-gyártás fenntarthatóságában (Importance of bio-industry co-products for the sustainability of the compound feed industry)

Előadó: Nicolas Martin, szakpolitikai tanácsadó, Európai Takarmánygyártók Szövetsége

10:10–10:30 Az USA szójababtermelésének környezeti fenntarthatósága (Environmental sustainability of US soybean production)

Előadó: Brent Babb, európai, közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgató, USSEC

10:30–10:50 Stratégiák a nitrogénműtrágya alkalmazására (Nitrogen fertiliser management strategies)

Előadó: Elisabeth Bömcke, mezőgazdasági szakpolitikai tanácsadó, Fertilizers Europe

10:50–11:00 Kávészünet

BLOKK II.

11:10–11:30 Európa húsértékláncainak kilátásai a környezeti fenntarthatóság aspektusából (Outlook for European meat value chains from the aspect of environmental sustainability)

Előadó: Richard A. Brown, igazgató, GIRA

11:30–11:50 A spanyol sertéságazat felemelkedése: miként járulhat hozzá az integráció a környezeti fenntarthatósághoz? (The rise of the Spanish pig sector: how can integrations contribute to environmental sustainability?)

Előadó: Pablo Bernardos, Sertés-, Baromfi- és Kisállatenyésztési Szolgálat vezetője, Mezőgazdasági, Halászati, Élelmezésügyi és Környezeti Minisztérium, Spanyolország

11:50–12:10 Az EU tejtermelésének regionalizálódása és ennek környezeti következményei (Regionalisation in EU milk production and its environmental implications)

Előadó: Roel Jongeneel, kutató, Wageningeni Egyetem

12:10–12:30 A precíziós baromfitartás és a környezeti fenntarthatóság (Precision poultry farming and environmental sustainability)

Előadó: Nan-Dirk Mulder, globális állatifehérje-piaci vezető elemző, Rabobank

12:30–12:50 A takarmánykiegészítők fenntarthatósági és környezeti hatásai (Sustainability and environmental impacts of feed additives)

Előadó: Nelleke Barning, globális külső kommunikációs igazgató, DSM Nutritional Products

3 / 3

12:50–13:00 Zárszó

Juhász Anikó, főigazgató, AKI

13:00–14:00 Büféebéd

14:00–15:30 PÁRHUZAMOS FÓRUMOK

1. Csoport: Növénytermesztés

14:00–14:20 Bevezető előadás: A növénytermesztés környezeti fenntarthatósága Magyarországon

Előadó: Potori Norbert, igazgató, AKI

14:20–15:30 Kérdések és válaszok az I. BLOKK előadóival

2. Csoport: Állattenyésztés

14:00–14:20 Bevezető előadás: Az állattenyésztés környezeti fenntarthatósága Magyarországon

Előadó: Kujáni Katalin, szakértő, Discovery Kft.

14:20–15:30 Kérdések és válaszok a II. BLOKK előadóival

 

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A szervezők magyar nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítanak.

A regisztrációs felület a lenti hivatkozásra kattintva érhető el, 2017. április 30-ig.

  REGISZTRÁCIÓS FELÜLET (HIVATKOZÁS) »

Mezőgazdasági gépek és berendezések nemzetközi szakkiállítását rendezik meg Kijevben, amelyre magyar vállalkozások is jelentkezhetnek!

Kijevben, a KievExpoPlaza Kiállítási Központban (vulica Szaljutna, 2B) 2016. november 8-11. között rendezik meg az INTERAGRO-t, a nemzetközi mezőgazdasági gépek és berendezések szakkiállítását. A szakkiállítás Ukrajna egyik legnagyobb mezőgazdasági gépipari rendezvénye, melynek célja színvonalas környezet biztosítása vállalati termékek bemutatásához, közvetlen gazdasági együttműködés kiépítéséhez Ukrajna vállalataival, valamint már működő gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséhez, bővítéséhez.

A rendezvényen 2015-ben 19 országból 266 kiállító vett részt. Az ukrán cégek mellett többek között Hollandiából, Németországból, Olaszországból, Franciaországból, Törökországból, Lengyelországból, Kanadából, Argentínából és Magyarországról is érkeztek kiállítók. A szakkiállításhoz kapcsolódóan konferenciák (szójatermesztés, Francia nap Ukrajnában – növénytermesztés kérdései), szemináriumok (hatékony sertéstenyésztés, biokészítmények) és kerekasztal megbeszélések lesznek.

Az INTERAGRO témakörei:

•    Agrártechnika és berendezések
Talajművelő-, vető-, betakarító-, takarmánykészítő gépek. Gabonatároló és -feldolgozó berendezések. Állattenyésztéshez, öntözéses gazdálkodáshoz szükséges gépek, berendezések, traktorok, alkatrészek
•    Növénytermesztés és mezőgazdasági vegyi anyagok
Vetőmagok, növényvédő szerek, műtrágyák és egyéni védőeszközök.
•    Bioenergetika
Biomasszát alkalmazó technológiák, bioüzemanyag, megújuló energia.
•    Korszerű energia- és erőforrás-takarékos technológiák
Talajművelő technológiák, pontszerű termesztési módok, laboratóriumi és mérőberendezések.
•    Információtechnológia és agrárszerviz
Intelligens monitoring rendszerek, automatizálás, szoftverek.
•    Szállítás és logisztika
Mezőgazdasági termékek feldolgozása, szállítása, tárolása és csomagolása.
Bővebb információ a szakkiállításról, valamint a szakkiállításhoz kapcsolódó szakmai programokról a www.interagro.in.ua honlapon érhető el.

 

Várható költségek:

•    A szakkiállításokon látogatóként való részvétel, illetve a kísérőrendezvényeken (szemináriumokon, kerekasztal megbeszéléseken) hallgatóként való részvétel térítésmentes (előzetes jelentkezés lehet szükséges több rendezvényre is a honlapon leírt információk szerint).
•    Kiállítóként való megjelenés térítés ellenében történik. Jelentkezéssel kapcsolatos részletes információ a http://www.interagro.in.ua honlapon található.
•    Szállásköltség jelenleg: 100 EUR/fő/éj összegtől a városközpontban lévő 3-4 csillagos szállodákban. Általában a szállásdíj tartalmazza a reggelit is.
•    Utazási költség: repülőjegy közvetlen Budapest – Kijev, oda-vissza útra jelenleg kb. 120 eurótól foglalható a Wizz Air honlapján: www.wizzair.com

További információ: Külgazdasági Iroda, Kijev. Tel: +380 (44) 590 0190. E-mail: Trade.kev@mfa.gov.hu

Forrás: nak.hu

Az elmúlt évi kihagyás után az idén rendhagyó időpontban, augusztus 31-szeptember 3. között várja az érdeklődőket Magyarország egyik legrégebbi agrárkiállítása, a Bábolnai Gazdanapok. A kiállítás négy napja alatt mintegy 20 ezer négyzetméter területen 170 kiállító termékeivel találkozhatnak a látogatók, és számos konferenciára és szakmai találkozóra is számíthatnak a résztvevők!

Bábolnai Gazdanapok Nemzetközi Agrár és Agrárgép kiállítás
Időpont: 2016 augusztus 31 – szeptember 3.

Helyszín: Bábolna, Ménesbirtok

Napi nyitva tartás:
2016 augusztus 31-szeptember 2. 9-18 óra között
2016 augusztus szeptember 3. 9-17 óra között

Programok:

Ünnepélyes megnyitó és a Bábolnai Gazdanapok Nagydíjak/Különdíjak átadása:

Időpont: 2016.augusztus 31-én 10 órakor
Helyszín: lovas pálya

GOSZ (Gabonatermesztők Országos Szövetsége) Konferencia

Időpont: 2016.szeptember 1.
Helyszín: Ménesbirtok/ Szapáry kastély színházterem

A konferencia részletes programja:

10.00 – 10.15 Vancsura József elnök GOSZ, megnyitó
10.15 – 11.30 I. panel: Agrárgazdaság aktualitásai – pénzügyek
10.15 – 10.50 Czerván György államtitkár FM, Agrár helyzetértékelés
10.50 – 11.10 Dr. Mezei Dávid h. államtitkár Miniszterelnökség, Vidékfejlesztés
11.10 – 11.30 Fórián Zoltán vezetőszakértő Takarékbank, Finanszírozás- pénzügyek
11.40 – 12.50 II. panel: Szakmai kihívások 2016-ban

Résztvevők: Czigány Tibor igazgató Syngenta, Makra Máté szakértő Borealis LAT, Vajda Péter igazgató Agrova-Phylazonit Kft., Sándorfy András marketingvezető DOW AgroSciencies, Körös Gyula marketingvezető BASF,

13.00 – 14.00 III. panel: Gabonapiaci kilátások 2016-ra

Résztvevők: Párkányi Gábor üzletágvezető SGS, Dr. Potori Norbert igazgató AKI, Bidló Gábor igazgató Budagabona Kft., Reng Zoltán vezérigazgató Hungrana Kft., Otrok György üzletágvezető Ikr Agrár Kft.,

 

Huszár bemutató

Időpont: 2016 szeptember 1-3.

Naponta: 10-12 és 14-16 óra között
Helyszín: Külső, füves kiállítási terület

Idegenvezetés

Időpont: 2016 augusztus 31-szeptember 3 között
Helyszín: Ménesbirtok-Szapáry kastély

Társrendezvény: FIAT Országos díjugrató lovas bajnokság

Időpont: 2016.augusztus 31-szeptember 3.
Helyszín: Ménesbirtok-Lovaspálya

 

További információk a rendezvényről ITT.

                                                                     A rendezvény médiatámogatója az                                                                 

Forrás: agrarszektor.hu

Agrár-rendezvénysorozat, 1. – Hódmezővásárhely

A Portfolio és az agrárszektor.hu idén áprilisban vág neki vidéki agrár-rendezvénysorozatának, a Portfolio Agrárgazdasági Szakmai Napoknak. A hazai agrárium fontos vidéki városaiban megrendezett félnapos konferenciákon vállalatvezetők, gazdálkodók, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői adnak áttekintést a helyi agrárvállalkozások, gazdák lehetőségeiről, a régió gazdasági kilátásairól és versenyképességéről, illetve az ágazat legaktuálisabb kérdéseiről. A rendezvényen kiemelt fókuszt kapnak az új Vidékfejlesztési Program keretében megnyíló pályázati források, az ezekhez kapcsolódó finanszírozási és üzleti lehetőségek, valamint a régió mezőgazdaságát és feldolgozóiparát hangsúlyosan érintő témák. Célunk, hogy színvonalas, aktuális gazdasági és szakmai információkkal segítsük a helyi vállalkozásokat és gazdálkodókat termelési és üzleti céljaik elérése érdekében.

 

A rendezvény támogatóinknak köszönhetően INGYENES, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges!

IDŐPONT: 2016. április 21. (09:00-12:45)

HELYSZÍN: Hotel Ginkgo, Hódmezővásárhely

A résztvevők száma: 80-100 fő

 

Kiemelt témák:

  • Makrogazdasági helyzetkép – Mi vár a magyar gazdaságra és a forintra?
  • Helyi vállalatvezetők a régió versenyképességéről és növekedési kilátásairól
  • Pályázati lehetőségek az új Vidékfejlesztési Programban – Mire, mikor, hogyan pályázzunk?
  • Kertészet: lehetőségek és kitörési pontok
  • Sok százmilliárd múlik ezen – Egységes kérelmek 2016
  • Fókuszban az állattenyészés és az élelmiszeripar: új források és válságjelek
  • Új lehetőségek a láthatáron – Uniós források és az agrárinnováció
  • Megtakarítási lehetőségek: Létezik-e biztonságos befektetés egyáltalán?
  • Finanszírozás az agráriumban

Kinek javasoljuk?

  • gazdálkodók, termelők,
  • családi gazdálkodók, őstermelők,
  • agrár és élelmiszeripari vállalatok döntéshozói,
  • gépforgalmazók, inputgyártó vállalatok képviselői,
  • integrátorcégek képviselői,
  • KKV tulajdonosok, cégvezetők,
  • és a szakpolitika és agrárszervezetek képviselői számára.

 

agrargazdasagi_szakmai_napok_2016_990x328_hodmezo-hu-495

Előadók lesznek többek között:

  • Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere (felkérés alatt)
  • Kispál Ferenc, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke, MAGOSZ országos választmányának elnöke (felkérés alatt)
  • Farkas Róbert, igazgató, Takarékbank
  • Göbl Erik, KKV Szegmens szakértő, E.ON Energiakereskedelmi Kft.
  • Görög Tibor, elnök – ügyvezető igazgató, Pillér Takarékszövetkezet
  • Gubacsi Zoltán, Zöldség Főbizottság Elnök, FruitVeB
  • Fórián Zoltán, vezető agrárszakértő, Takarékbank Agrár Központ
  • Madár István, vezető elemző, Portfolio
  • Feczák Tamás, ügyvezető igazgató, Hódkertész Kft.

 

A tavalyi rendezvényen a következő cégek és szervezetek képviselői vettek részt:

Agrotechfood, Árpád-Agrár Zrt., Babilai CO Kft., CICKA Kft., Délalföldi Kertészek Szövetkezete, Eurotáp Kft., FONTANA Credit Takarékszövetkezet, FruitVeB, HAT-AGRO Higiénia Kft., Hunland Food Kft., KITE Zrt., Kovács Autóház Kft., (TOYOTA márkakereskedés), MEBO Csengele Kft., Megoldás 3000 Kft., Nagymágocsi Farmer Kft., NAK Agrárszolgáltató Kft., Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Ópusztaszeri Akhal Ménes, OTP Bank Nyrt., Pannontej ZRt., PARTISCUM XI Takarékszövetkezet, PATAJI MG. Zrt., PILLÉR Takarékszövetkezet, SZTE Mezőgazdasági Kar, Takarékbank, Takarékbank Agrár Központ, Terra Coop Kft.

 

További információ a rendezvénnyel kapcsolatban:

Tartalmi és szervezési kérdésekben:
Major Katalin, elemző, Telefon: +36 1 472-2093/60, E-mail: major@portfolio.hu

Szponzorációs lehetőségek:
Portfolio Rendezvény, , Telefon: +36 1 327 4080/73, E-mail: rendezveny@portfolio.hu

Szervezés, lebonyolítás, információk:
Portfolio Rendezvény, , Telefon: +36 1 327 4080/73, E-mail: rendezveny@portfolio.hu

 

Kapcsolódó rendezvények:
Agrárgazdasági Szakmai Napok 2016 – Nyíregyháza  (2016. május 10.)
Nyugat-magyarországi Agrárfórum 2016 – Pápa (2016. május 27.)

Forrás: portfolio.hu

AgrárgépShow és AGROmashEXPO – 2016

Időpont: 2016. január 27-30.

Helyszín: Budapest X. kerület, Albertirsai út 10. – HUNGEXPO

Január utolsó hetében a MEGFOSZ (Mezőgazdasági Gép és Eszközforgalmazók Országos Szövetsége) ismét megrendezi az AgrárgépShow-t. A rendezvénnyel párhuzamosan az AGROmashEXPO, a Magyar Kert és a Szőlészet és Pincészet szakkiállítások is látogathatóak lesznek a budapesti HUNGEXPO kiállítási központban.

Tervezett konferenciaprogram és Fórum Színpad előadások

2016. JANUÁR 27. szerda

10.00 – 17.00 MTA Agrár Műszaki Bizottság kihelyezett ülése
Helyszín: B pavilon, Média terem
Szervező: Axiál Kft.

11.00 – 12.30 Ünnepélyes megnyitó
Helyszín: G pavilon, Fórum színpad

13.30 – 17.00 VII. Agrármarketing  és –média nap
Helyszín: G pavilon, VIP terem
Szervező: Magyar Mezőgazdaság Kft.

2016. JANUÁR 28. csütörtök

10.00 – 14.00 GOSZ Szántóföldi Szakmai Nap Konferencia
Helyszín: G pavilon, Fórum színpad
Bővebb információ: itt

14.00 – 18.00 IV. “Mi terem a neten?” konferencia – A konferencián az agrárszektorban egyre hangsúlyosabb digitális marketinglehetőségek és az aktuális trendek, újdonságok ismertetésén túl gyakorlati tudnivalókkal készülnek a szervezők az online médiamegjelenések iránt érdeklődőknek.
Helyszín: G pavilon, VIP terem
Szervező: agroinform.hu

2016. JANUÁR 29. péntek

10.00 – 11.00 A RAGT Vetőmag Kft. díjátadó ünnepsége a 2015-ös termelői verseny nyerteseinek
Helyszín: G pavilon, Fórum színpad

11.00 – 15.00 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara konferenciája
Helyszín: G pavilon, Fórum színpad

2016. JANUÁR 30. szombat

AgrárgépShow - 2015

AgrárgépShow – 2015

A programváltoztatás jogát fenntartják a szervezők.

Forrás: agrargepshow.hu

A vissza nem térítendő támogatások mellett a különböző finanszírozási programok jelentenek gyors segítséget az agrárgazdaság szereplőinek – hangzott el a Portfolio és agrárszektor. hu közös szakmai rendezvényén, Siófokon. Az ország vezető szakemberei több szekcióban vitatták meg az agrárfinanszírozás lehetőségeit és válaszoltak a kérdésre: vajon mit tesz a magyar pénzügyi rendszer a vidékfejlesztésért?

A közelmúltban jelent meg a Magyar Közlönyben az a közzététel, amely szerint új altermékkel bővült az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) – hívta fel a figyelmet Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az Agrárszektor 2015 konferencián. Az Agrár Széchenyi Kártya eddig több mint 1000 vállalkozáshoz jutott el, nettó kamata 1,35 százalék. Az altermék ezt annyiban egészíti ki, hogy a különböző időjárási károkkal küszködő vállalkozások nullás költségekkel vehetik igénybe ezt a szolgáltatást, kezelési költségek, kamat, regisztrációs díj, illetve értékbecslési díj nélkül, nulla százalék THM-el – tette hozzá.

Krisán László arra is emlékeztetett, hogy az Agrár Széchenyi Kártyánál az elmúlt másfél hónapban történtek komolyabb változások, a felső összeghatár 25 millió forintról 50 millió forintra nőtt és gyakorlatilag az agrárgazdaság bármely szereplője igényelheti. Tárgyi eszköz nélkül, egyéves gazdálkodói múlttal is igénybe lehet venni. A fiatal mezőgazdasági termelők egyéves gazdálkodási múlt nélkül is igényelhetnek ASZK-t – mondta a KAVOSZ vezérigazgatója.

A Magyar Fejlesztési Bank részéről egyértelmű szándék, hogy azokban a piaci résekben kezdeményezzen, amelyeket a kereskedelmi bankok szektora nem, vagy csak részlegesen szolgál ki – mondta el Sebestyén Róbert a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) igazgatója. Ezért idén három tartós forgóeszköz finanszírozási programot vezettek be, ebből az egyik az MFB Agrárforgóeszköz Hitelprogram 2020, a másik az MFB Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram 2020, a harmadik pedig az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020. E programok hosszabb futamidővel rendelkeznek, mint a kereskedelmi bankok által kínált társaik, és jó a kamatozásuk is – hangsúlyozta az MFB igazgatója.

Sebestyén Róbert az MFB Földvásárlási Hitelprogramról nyilatkozva kifejtette, hogy kialakításakor a december eleji kormányrendeletet vették figyelembe, és a keretösszege 150 milliárd forint. A programban hitelfelvevőként minimum 3, maximum 300 millió forintos összeget lehet igényelni, a futamidő pedig 20 év, így igazodik a tartós befektetési szándékhoz. A jelenleg meghirdetett hitelprogram kamat feltételei is kedvezőek, a hitelfelvételi feltételek az adott szabályok között a legegyszerűbbnek számítanak.

Az Eximbank az exporthitelek területén járul hozzá az agrárvállalkozások finanszírozási helyzetének javításához – fogalmazott Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója . A banknak 135 milliárd forint agráriumba kihelyezett hitele van. Húzó terméke a feldolgozatlan mezőgazdasági termékeket gyártó, előállító vállalakozások számára nyújtott, maximum 2 éves futamidejű, export előfinanszírozásra felhasználható hitelkonstrukció. Ezt a terméket igénybe vehetik integrátorok, illetve olyan vállalkozások, amelyek export céllal vásárolnak fel mezőgazdasági termékeket – tette hozzá.

Másik termékünk az élelmiszeripari és egyéb agrártermékeket előállító vállalkozásokra vonatkozik, és 2-5 év közötti futamidejű export előfinanszírozó forgóeszközhiteleket takar. A húzótermékek harmadik csoportját pedig az export célú beruházási hitelek alkotják, amelyek a meglévő tevékenység bővítéséhez, illetve új tevékenységek indításához nyújtanak támogatást. Ez 5-8 éves futamidejű hitel, euróban és dollárban. Az export-előfinanszírozó két éven belüli, és két éven túli hiteleink átlagos kamata minden esetben 2 százalék alatt van. Ráadásul idén augusztus 31. óta hatályos az a két kormányrendelet-változás, amelyben újradefiniálták az export és export szerződés fogalmát – foglalta össze Urbán Zoltán.

Agrárszektor 2015 konferencia

Agrárszektor 2015 konferencia

Forrás: agrárszektor.hu

Budapest ad helyszínt az első Innovatív Takarmányozási Világkonferenciának (WIANF) 2015. október 15. és 17. között

A konferenciasorozatot azzal a céllal rendezik meg, hogy bemutassák a gazdasági állatok takarmányozásában és a vele kapcsolatos tudományterületeken elért legújabb eredményeket, továbbá azok alkalmazásának lehetőségeit a fenntartható állattenyésztésben, biztosítva ezzel a jó minőségű és biztonságos állati eredetű élelmiszer alapanyagokat.

wianf-header

A világ állattenyésztésének egyik legnagyobb kihívása a huszonegyedik században az, hogy hogyan állítsunk elő megfelelő mennyiségben, minőségben és biztonságosan állati eredetű élelmiszert úgy, hogy a termelés nyomon követhető legyen és a termelés a környezetet a lehető legkisebb mértékben terhelje. A fenti kihívásra adandó választ bonyolítja az a tény, hogy

• a világ népessége rohamosan növekszik (jelenleg 7 milliárd ember él a Földön)
• egyre nő a jó minőségű és biztonságos élelmiszer iránti igény
• csökken a mezőgazdasági termelésre alkalmas terület az iparosítás, az új autópályák, a városfejlesztési programok, urbanizáció, talajerózió miatt;a klímaváltozás drámai hatással van a növénytermesztésre, állattenyésztésre és élelmiszer-termelésre
• egyre súlyosabbak a környezetterheléssel kapcsolatos problémák

Ismeretes, hogy az állattenyésztéssel kapcsolatos költségeknek kb. 70%-át a takarmányozási költségek teszik ki. Ezért, ha ezt a költséget csak néhány százalékkal sikerül csökkenteni, az már jelentős költségcsökkenést eredményezhet az élelmiszer alapanyag előállításban.

Az állati termék-előállítás hatékonyságának növelése érdekében különösen fontos a legújabb tudományos eredmények mielőbbi, a gyakorlatba történő bevezetése, azaz az innovációs idő lerövidítése. Az is egyértelmű, hogy a klasszikus takarmányozási ismeretek önmagukban már nem elegendőek napjaink kérdéseinek megválaszolására. Ezért a klasszikus takarmányozáson túl más tudományterületeket is be kell vonni az innovációs tevékenységbe, mint például táplálkozás-élettan, molekuláris biológia, molekuláris genetika, a táplálkozás immunológia, mikrobiológia, molekuláris táplálkozás, információs technológia, illetve a mérnöki tudomány bizonyos területeit.

A konferenciasorozat az elkövetkező évek során részletesen foglalkozik majd a fenti problémákkal. A tervek szerint a világkonferenciát kétévente rendezik meg, kezdetben Budapesten, majd később Európa más nagyvárosaiban. Minden alkalommal más-más téma kerül majd előtérbe. A meghívott főelőadók (keynote speaker-ek) a délelőtti plenáris üléseken tartják meg az előadásukat egy-egy 45 perces vitaindító előadás formájában. A délutáni szekcióüléseken 10-10 perces előadásokban és/vagy posztereken lehet ugyanazt a témát megvitatni.

Ebben az évben a konferencia célja annak bemutatása, hogy a klímaváltozás (elsősorban a hő-sokk) miképpen hat az állati eredetű élelmiszer-termelésre és a termék minőségére, továbbá hogyan csökkenthető a klímaváltozás káros hatása az állatok teljesítményére különböző takarmányozási módszerekkel. A konferencia további témája lesz a mikotoxinok hatásának bemutatása az állatok termelésére, az állati eredetű élelmiszer minőségére. A konferencia szintén kitér az alternatív fehérje- és energiaforrások felhasználására és a takarmány-adalékok új generációjára.
A konferencia elnöke Prof. Dr. Babinszky László, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára, a Takarmány- és Élelmiszer Biotechnológiai Tanszék vezetője. A konferencia szakmai hátterét az elnökkel együtt a Nemzetközi Tudományos Tanács biztosítja, melynek tagjai a világ neves egyetemeinek elismert professzorai, kutatói (lásd konferencia weboldal).

A vitaindító előadásokat a szakterületükön világszerte elismert szakemberek tartják:
Dr. Michel Magnin, tudományos főtanácsadó, “MIXSCIENCE” INNOVÁCIÓS KÖZPONT, Franciaország – “Innováció a takarmányozásban”Prof. Dr. R. Marquardt, egyetemi tanár, MANITOBAI EGYETEM, Winnipeg, Kanada – “Mikotoxinok a gazdasági állatok takarmányában”Dr .D. Melchior és Dr. S. Ladirat, fejlesztési igazgatók, CARGILL Int. Co. USA – “Takarmány adalékok és a bél egészségi állapota”Dr. D. Renaudeau, tudományos főmunkatárs, állatlabor vezető, PEGASE, INRA, Franciaország – “Takarmányozási stratégiák a hő-stressz káros hatásának csökkentésére” Prof. M. Grashorn, egyetemi tanár, HOHENHEIMI EGYETEM, Németország – Alternatív fehérje- és energiaforrások a gazdasági haszonállatok takarmányozásában”

A konferencia időpontja: 2015. október 15-17.
A konferencia helyszíne: Novotel Budapest Centrum (1088 Budapest, Rákóczi út 43-45.)

A konferencia munkanyelve angol, tolmácsolást nem biztosítunk. A WIANF-konferencián való részvétel regisztrációhoz és regisztrációs díjhoz kötött. A regisztrációról, a jelentkezés feltételeiről, a vitaindító előadást tartókról (keynote speaker-ekről), és a Nemzetközi Tudományos Tanács tagjairól további információk IDE kattintva érhetők el. A konferencia támogatásának lehetőségeiről IDE kattintva tájékozódhatnak.

Forrás: agroinform.com

Zetor Tavaszi Roadshow – 2014. március 20-21., Komárom

Találkozzunk márciusban a szántóföldön! Jöjjön el, próbálja ki traktorainkat!

V. Gyulai Kolbász- és Sódarmustra – március 28 – 30., Gyula Várkert

“Gyulai Újratöltve” Jelentkezzen Ön is a kolbász és füstölt áru versenyre!

III. Pécsi Toros Pálinkafesztivál – 2014. április 4 – 6., Pécs

2014 tavasza sem múlhat el Toros Pálinkafesztivál nélkül Pécsen. Idén április 4-6-án árasztja el Pécs fő terét, a Széchenyi teret a füstölt és sült hurkák, kolbászok, sonkák és toros ételek ínycsiklandó illata. A házias ízeket finom borral és pálinkával illik leöblíteni. Kínálat lesz ezekből is bőségesen a Pécsi Toros Pálinkafesztiválon.

Április 6. Vilmos

A latinból germán közvetítéssel átvett férfinév magában rejti az „akarat” és a „védelmező pajzs” jelentéssel bíró szavakat.

Demo Show 2014 – Nyíregyháza

A Güttler Kft. és a Fliegl Abda Kft. közös szántóföldi termékbemutatót tart az ország négy pontján április 15. és 26 között.

Demo Show 2014 – Szentlőrinc

A Güttler Kft. és a Fliegl Abda Kft. közös szántóföldi termékbemutatót tart az ország négy pontján április 15. és 26 között.

Demo Show 2014 – Szombathely

A Güttler Kft. és a Fliegl Abda Kft. közös szántóföldi termékbemutatót tart az ország négy pontján április 15. és 26 között.

Április 25. Márk

Országszerte ezen a napon kezdték vetni a kukoricát. Püspökhatvanban munka közben az őszi búzát figyelték: gazdag aratást jósolt, ha elbújhatott benne a varjú. Más vidékeken a rozsvetés volt a mérvadó, és a fürj is elég volt ahhoz, hogy bizakodva tekintsenek a terméshozam elé.

XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok – április 25 – 27., Hódmezővásárhely

A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2014-ben már huszonegyedik alkalommal várja látogatóit.

Axiál Veterán Traktormajális 2014. május 10., Bokor

A tizedik alkalommal megrendezésre kerülő traktormajálison mindenki tiszteletét teheti a technika „nagy öregjei” előtt. A látogatók 30 évnél idősebb veterán traktorokat és stabil motorokat láthatnak a kiállításon.

Forrás és további részletek: Agroinform

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
Monex extruder fődarabok monex-45 extruder monex-75 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex traktorhajtású Monex extruder traktorhajtású Monex extruder
Agroinform közösség
Extruder archívum