Találatok erre a kulcsszóra: ‘GMO-tiltakozás’

A skót kormány bejelentette, hogy betiltja a génmódosított gabona termesztését. Skóciát világszerte gyönyörű természetes környezetéről, “tiszta és zöld státusáról” ismerik, a genetikailag módisított gabona termesztésének betiltása révén az országot még inkább így tartják majd számon – idézte a Financial Times című napilap hétfőn Richard Lockhead skót mezőgazdasági minisztert.

Lelkesedés és sajnálkozás

Környezetvédő csoportok üdvözölték a döntést, agrárszervezetek és tudósok viszont sajnálkoztak miatta. A skót kormány több környezetvédő intézkedést hozott az utóbbi időben: idén már moratóriumot hirdettek a palagáz hidraulikus töréssel (fracking) való kinyerésének technológiájára. Megfigyelők szerint ezek az intézkedések azt jelzik, hogy a kormányon lévő Skót Nemzeti Párt (SNP) elutasító az új technológiák alkalmazásával szemben.

A génmódosított gabona termesztésének tilalmáról szóló döntés szemben áll a brit kormány véleményével, amely szerint támogatni kell a GMO-növények és ezek alkalmazásának kutatását. Richard Lockhead szerint azonban a skót élelmiszereket és italokat Skóciában és külföldön is természetes alapanyagaik és magas színvonaluk miatt becsülik, és emiatt kérhetnek értük prémium árat.

Inkább nyitottnak kellene lenniük?

Az egyik legnagyobb skót agrár-érdekképviseleti szervezet, a National Farmers Union Scotland igazgatója emlékeztetett arra, hogy “más országokban alkalmazzák a biotechnológiát, ahol az megfelelő, és Skóciának is nyitottnak kellene lennie erre”. Szerinte a génmódosított gabona egy ponton nagyon fontos szerepet játszhat majd a fenntartható mezőgazdaságban.

Anne Glover, az aberdeeni egyetem kutatója, a skót kormány és az Európai Bizottság korábbi szakértője azt hangsúlyozta, hogy a technológia révén például csökkenteni lehet a vegyszerek alkalmazását a mezőgazdaságban, ami a fogyasztók, a gazdák és a környezet javát is szolgálja. Más szakemberek rámutattak, hogy az Európai Unió által jóváhagyott GMO-növények biztonságosak az emberre, az állatokra és a környezetre is, így a skót kormány döntése szűkíti a gabonafajták körét, amelyekből a gazdák a jövőben választhatnak.

Forrás: agrárszektor.hu

Megalakult a GMO-mentes egyesület Magyarországon. A 11 tagot számláló szervezet elősegíti a magyar mezőgazdaság versenyképességének megteremtését a hazai és export piacokon, valamint közreműködik a GMO-mentes élelmiszerek fogyasztásának népszerűsítésében és azt is szem előtt tartja, hogy mind több tag és támogató csatlakozzon e törekvéshez.

Magyarországon az elsők között alakulhatott meg a GMO-mentes egyesület – írja a nak.hu. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország ratifikálta először a GMO-mentességről szóló egyezményt, majd saját hatáskörében kitiltotta a génmódosított anyagokat a köztermesztésből.  A cél az, hogy először a hús, a tej, a tojás, a hal és a méz váljon GMO-mentessé, majd a lehető legtöbb élelmiszer – tette hozzá az államtitkár.

Ezért ősztől, de legkésőbb jövő év januárjától védjegy tanúsítja majd a boltok polcain lévő árukon a génmódosítás-mentes minőséget. Nagy István úgy véli, hogy a kutatóknak, a termelőknek és a forgalmazóknak közös erőfeszítéseket kell tenniük a fejlődésért.

A GMO-mentes Magyarországért Egyesületet olyan szervezetek, gazdák, illetve természetes személyek alapították, akik a mezőgazdaságból, a mezőgazdaságért élnek – jelentette ki Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt., az egyik alapító cég vezérigazgatója. Szerinte a fogyasztóknak alapvető joguk, hogy nyomon követhessék az asztalukra kerülő élelmiszerek útját, s ellenőrizhessék azok génmódosítás-mentességét.

Emellett kutatócsoportok vizsgálják, hogy okoznak-e betegségeket a génmódosított élelmiszerek. Egyes vélemények szerint akár az allergiás, vagy a rákos megbetegedések egy része is a „szennyezett” anyagokat tartalmazó élelmiszerekre vezethető vissza.

Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója úgy véli, hogy a GMO-mentes Magyarországért Egyesület iránt hatalmas az érdeklődés, így egy hónapon belül akár többszörösére nőhet a tagok száma.

A kép forrása: privátbankár.hu

A kép forrása: privátbankár.hu

Forrás: agrarszektor.hu

A genetikailag módosított növények (GMO) tervezett termesztési tilalmáról folytatott vitában a tartományok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Christian Schmidt (CSU) német mezőgazdasági miniszterre.

Rheinland-Pfalz (Rajna-vidék – Pfalz) és más zöld, kormányzásban résztvevő tartományok pénteken saját törvénytervezetet nyújtottak be a parlamentbe, amiben országos tilalmat javasolnak. Schmidt ezzel szemben tartományi szinten törekszik a tilalomra, mert ezt tartja jogilag a legbiztosabb módszernek. A háttérben az áll, hogy az Európai Unió államai hamarosan nagyobb függetlenséget kapnak, hogy az Európában engedélyezett génmódosított növények termesztését a saját területükön megtiltsák. Ehhez minden egyes esetben kényszerítő okokat kell felmutatni, általános termesztési tilalom vagy korlátozás nem lehetséges.

Schmidt az Európai Unió ún. Opt-out irányvonalát őszig át szeretné ültetni az egyes országok jogrendszerébe. Ugyanakkor a német kormányon belül is tapasztalható ellenállás: Barbara Hendricks (SPD) környezetvédelmi miniszter CSU-kollégájától eltérően az országos szabályozás mellett áll. Kompromisszumként Schmidt már bővítette törvénytervezetét. Az új tervezet egy országos és tartományi szakértőkből és képviselőkből álló termesztési bizottság felállítását tervezi. A 20 tagnak minden egyes növény esetében közöst döntést kell hozni, hogy milyen kényszerítő okok szólnak a tilalom mellett, és javaslatot kell tenniük az országos vagy a regionális megvalósításra. A tartományok szerint ez kevés.

Forrás: agrotrend

Az agrárbizottság valószínűleg elfogja utasítani a génmódosított takarmányok importjával kapcsolatos bizottsági javaslatot. A környezeti bizottság szerint az agrárbizottságban is egy széles elutasító front rajzolódik ki. „Nem fogjuk elfogadni tőlük ezt a rendelet-szemetet” jelentette ki Albert Deß az Európai Parlament agrárbizottságában az Európai Bizottság javaslatával kapcsolatosan.

GMO elleni tiltakozás

GMO elleni tiltakozás

Albert Deß-nek, az EVP-frakció koordinátorának, és a parlament tudósítójának, saját állítása szerint sikerült a kollégáit a bizottságban arról meggyőzni, hogy a bizottsági javaslatot vissza kell utasítani. Az a véleménye, hogy az országok szintjén hozott tilalom a nemzetközi joggal nem egyeztethető össze. Az Európai Bizottság szeretne lehetőséget adni a tagállamoknak, hogy megtiltsák a genetikailag módosított élőlények piacra kerülését. Ennek a javaslatnak az lenne a következménye, hogy újra szükség lenne a határokon az ellenőrzésre.  „Ez óriási bürokratikus költségekkel járna,” közölte Deß. Az agrárbizottságban a legtöbb képviselő a párthatároktól függetlenül a bizottság GMO-javaslata ellen foglalt állást. Várható, hogy a bizottságban zajló heves vita után júliusban a végleges elutasítás, és ezzel a bizottság javaslatának visszautasítása fog bekövetkezni.

Forrás: agrotrend.hu

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
Monex extruder fődarabok full-fat szója monex-75 extruder szója felbontó daráló traktorhajtású Monex extruder traktorhajtású Monex extruder
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség