Találatok erre a kulcsszóra: ‘GMO-engedélyezési eljárás’

Az Európai Bizottság javaslatát bírálta az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere.

Ahogyan azt megírtuk, tíz új genetikailag módosított organizmust tartalmazó növény élelmiszeripari és takarmányozási felhasználását hagyta jóvá pénteken az Európai Bizottság. Brüsszel javaslatában nagyobb szabadságot adna a tagállamoknak abban, hogy a saját területükön korlátozzák vagy megtilthassák az EU-szinten engedélyezett GMO-k takarmányokban és élelmiszerekben való felhasználását.

Formailag a hivatalos uniós engedélyezési eljárás végeztével a tagállamok eldönthetnék, hogy engedélyezik-e vagy sem azt, hogy az uniós szinten szabad utat kapott GMO-k belépjenek a hazai élelmiszerláncba. A tagállamoknak ugyanakkor meg kell majd indokolniuk, hogy miért térnek el a főszabálytól és azt is, hogy az intézkedés összhangban áll az uniós joggal, köztük az egységes belső piac szabályaival és az EU nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, amelyeknek a WTO-szabályok is részét képezik.

A kormányok által kért mentességet olyan legitim okokra kell alapozni, amelyeknek nincs közük az EU-szintű engedélyezési eljárás során már mérlegelt egészségügyi vagy környezetvédelmi szempontoknak. A korlátozást tehát nem lehet majd azzal indokolni, hogy a szóban forgó génmódosított termék veszélyes az emberek vagy az állatok egészségére.

Az Európai Bizottság javaslatával tulajdonképpen egységes elveket teremt az európai GMO-szabályozásban. Emlékezetes, hogy néhány hónappal ezelőtt fogadta el az EU azt a jogszabályt, amelynek értelmében a tagállamok gyakorlatilag megtilthatják az uniós szinten engedélyezett GMO-k (hibrid kukoricák vagy burgonyafélék) köztermesztésbe vonását. A mostani javaslat ugyanezeket az elveket érvényesítené az élelmiszerek és a takarmányok esetében is.

„Az Európai Bizottság meghallgatta számos európai polgár aggodalmát, amelyek a tagállami kormányok álláspontjában tükröződtek. Elfogadásukat követően a javaslat a szubszidiaritás elvével összhangban nagyobb beleszólást enged majd a tagállamoknak a saját területükön az engedélyezett GMO-k élelmiszerekben és takarmányokban történő alkalmazásához” – szögezte le Vytenis Andriukaitis, az Európai Bizottság egészségügyekért és élelmiszerbiztonságért felelős tagja.

A Bizottság javaslata nem változtat az egységes uniós kockázatkezelési rendszeren – ami előfeltétele annak, hogy az EU minden pontján azonos szintű legyen a védelem -, ezért az európai élelmiszerbiztonsági hatóság (EFSA) tudományos véleményén, és a termékek címkézésének szabályain alapuló jelenlegi engedélyezési rendszer érintetlen marad.

Michael Froman, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője nyilatkozatban bírálta az Európai Bizottság javaslatát. „Mélységesen csalódottak vagyunk a frissen bejelentett szabályozási javaslat miatt, amit első látásra nehéz összeegyeztetni az EU nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Az EU 28 piacra való felosztása bizonyos áruk áramlása esetében az EU-nak a belső piac mélyítésére vonatkozó céljaival is ellentétesnek tűnik. Amikor az EU és az USA a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség létrehozásán fáradozik, az ilyenfajta kereskedelem-korlátozó akció nem tekinthető konstruktív lépésnek” – szögezte le Michael Froman.

Forrás: agroinform

Tíz új genetikailag módosított organizmust (GMO) tartalmazó növény élelmiszeripari és takarmányozási felhasználását hagyta jóvá pénteken az Európai Bizottság.

A testület egyúttal hét korábban kiadott GMO engedélyezését is meghosszabbította. Az uniós szintű engedély köztermesztést egyik esetben sem tesz lehetővé. A jövőben a jóváhagyás alapján több újabb génmódosított kukorica, szójabab, repce és gyapot jelenhet meg az uniós piacon takarmányozási és élelmiszeripari felhasználásra. A meghosszabbított engedélyek szintén különféle kukorica-, repce- és gyapotfajtákra vonatkoznak. A bizottság emellett kétféle génmódosított szegfű importját is jóváhagyta.

A hatályos GMO-engedélyezési eljárás szabályai szerint az Európai Bizottság csak olyan GMO-kat engedélyezhet, amelyek jóváhagyását az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság támogatja, illetve az állandó és fellebbviteli bizottság egyike sem ellenzi; a tagállamok kormányait képviselő tanácsban pedig minősített többségre van szükség az engedélyezés megakadályozásához. A bizottság közleménye szerint az összesen 19 GMO engedélyezési eljárása során sem a jóváhagyás mellett, sem ellene nem alakult ki legalább kétharmados többség, így a bizottságnak ki kellett adnia az engedélyeket, amelyek 10 évig érvényesek.

Az Európai Unióban 58 GMO-t lehet élelmiszeripari és takarmányozási célra felhasználni, ezeket egészíti majd ki a most jóváhagyott 10 növény. Termesztésre eddig egyetlen génmódosított vetőmagot hagyott jóvá Brüsszel. Az egyetlen az Európai Unióban termeszthető génmódosított növény egy amerikai vállalat által engedélyeztetett kukoricafajta.

GMO kukorica

GMO kukorica

Az uniós jóváhagyás dacára Magyarországon ennek termesztése sem engedélyezett, mert a kormány az uniós GMO-rendelet védzáradékára hivatkozva az engedély magyarországi hatályát felfüggesztette. Magyarországon az alaptörvény is kimondja, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, s ezt az állam a többi között a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal segíti elő.

A bizottság a héten ismertette javaslatát az uniós GMO-engedélyeztetési rendelet módosítására, amellyel szándéka szerint nagyobb szabadságot szeretne biztosítani a tagállamoknak arra, hogy eldönthessék, igazodnak-e az uniós szinten kiadott GMO-engedélyekhez, vagy inkább úgynevezett opt-outért folyamodnak, azt kérve, hogy az adott ország területére az engedély ne legyen érvényes. Az opt-out kérelmet indokolni kell majd, és csak akkor lesz jóváhagyható, ha összhangban áll az uniós joggal, és az EU nemzetközi kötelezettségeivel.

Forrás: agroinform.com

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
Monex extruder fődarabok monex-45 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex extruder alkatrész gyártás szaraz_kutyatap_gyarto szaraz_kutyatap_gyartogep
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség