Találatok erre a kulcsszóra: ‘gabona’

Az elmúlt hetek folyamatai az árak emelkedése irányába mutatnak, még akkor is, ha a fundamentális tényezők, a kínálat alakulása ezt nem is indokolná.

Január utolsó napjaiban hasonló helyzet volt jellemző, mint egy évvel ezelőtt: az árak csökkenése újfent erősebben veszélyeztette a kereskedelmet bármi másnál. Különösen kritikussá a búza esetében vált a helyzet, az európai vetésterületekről érkezett hírek alapján a 2017. évi szezonban ismételten jóval nagyobb mennyiség várható.

A 24,2 millió hektáros terület évek óta közel azonos, a tavalyi átlaghozamesés okait már sokat elemezték, nem valószínű, hogy megismétlődne, így a 145 millió tonnás össztermés elérése sem irreális. Ehhez viszont az kellene, hogy a 2014. évi és a 2015. évi átlaghozamok legyenek jellemzőek 2017-ben is, és ezen a téren már szkeptikusabb vagyok.

Az elmúlt napok-hetek időjárása sokban biztonságot adott a téli kultúráknak, de most már szükség lenne csapadékra is – a legutóbbi elemzések már vízhiányról számoltak be, nemcsak itthon, de Nyugat-Európában is.

Egy évvel ezelőtt egy elemzésben a 160,- EUR/to-s árakat már túl alacsonynak tartottam, és ezért sem vártam további árcsökkenést, de a kedvező kilátások erre rácáfoltak, és nemcsak márciusban, hanem júniusban értük el az elmúlt évek legalacsonyabb árszintjeit, az azonnali piacon egészen 140,-EUR/to-s szintig estek a jegyzések.

A 2016-os termelés visszaesést hozott Európában, és ez most is érezteti hatását

– a piac „támaszt” kapott, és megállt az árcsökkenés. A 2017. január utolsó napjaiban bekövetkezett zuhanás azért volt félelmetes, mert megvolt az esélye annak, hogy nem áll meg a 165,-EUR/to-s szint körül, hanem folytatódik, akár a 150-155 EUR/to-s szintig.

Szerencsére nem így történt, és a pénzügyi alapok tevékenysége újabb lökést adott – főként Európán kívül –, és most már azt elemezzük, hol lehet az elmúlt hónapok fel-le liftezése után az újabb szint. Én személy szerint a 170-es szinteket várom az ó- és az új termésre is, a hosszabb távú tendenciák és a költségek alapján.

A folyamat nem volt egyedülálló – a kukorica is követte ezt a trendet, szintén a 170,-EUR/to-s szinteken mozognak most az árak, és valamelyest határozottabb az emelkedő tendencia. Fontosnak vélem, hogy ez így Európára jellemző, ha a világ egyéb részeit nézzük, akkor a kukorica árszintje alacsonyabb, mint a búzáé.

A sokat idézett chicagói jegyzéseknél például a lágy búza árszintje 165,-USD/to (4,5 USD/bu) körül áll, a kukoricáé meg 145,-USD/to-s (3,7 USD/bu) szinten. Ha a fekete-tengeri jegyzéseket nézzük, ott is hasonló a helyzet, a malmi búzára legutóbb 195-197,5 USD/to-s áron volt vevő, míg a kukorica jegyzése 170,-USD/to alatt van. Miért is érdekes ez?

A tavaszi vetésszerkezet még nem dőlt el véglegesen, lehetnek még finomítások mind Európában, mind az északi félteke egyéb területein, és a tendenciák alapján akár kialakulhat egy olyan helyzet is, amikor az eddigi nyertes olajos magvak fognak versenyezni a kukoricával, vagyis a repce és a szója vetésterülete emelkedhet, míg a kukoricáé csökkenhet.

Az elmúlt hónapokban a szójabab és a repcemag volt szinte az egyetlen olyan termék, aminél folyamatos áremelkedést lehetett tapasztalni, de ez most mintha megállt volna.

Az ótermésre vonatkozó jegyzéseknél még nem túl erősen, de az új termésre vonatkozó áraknál már egyértelműbben érezhető a trend változása. Természetesen ezt még nagyon sok minden befolyásolhatja, nem tudjuk még, milyen volt az áttelelés, nem látjuk még a napraforgó számait, de összességében a világ olajosmag-termelése közelebb kerülhet 2017-ben az egyensúlyi állapothoz, de most nem a kereslet csökkenése lehet a fontosabb tényező, hanem a kínálat növekedése.

Csak az európai piacokat tekintve az árszintek alapján a repce az (egyik, ha nem a) legjövedelmezőbb termény, és a mostani kilátásokat illetően 2017-ben a tavalyinál jobb eredmény várható. A repce árát azonban a szójabab határozza meg, és emiatt várható, hogy ezeknél a termékeknél a nagyobb kínálat az árszintek csökkenését hozza magával. A legutóbbi becslések alapján

a világ szójababmérlege továbbra is pozitív számot mutat, és a készletek további növekedését várhatjuk.

A piaci folyamatokban egy másik folyamat is tetten érhető, és ez már az itthoni helyzetet is jellemzi. A termelési volumenek növekedése nem minden téren esik egybe a piaci igényekkel, és a minőségi elvárások teljesítése nehézségekbe ütközhet.

Ezen a héten van a PREGA ’17 Konferencia, és már az előzetes információk alapján is megfogalmazódott, hogy a jövedelmező gazdálkodás egyik kulcskérdése hazánkban is és a jellemzően exportra is termelő országokban is most már a megfelelő minőség biztosítása lesz. Az árak alakulását követve nem számíthatunk arra, hogy globálisan egyre feljebb kúsznak majd ismételten az árak, a jegyzések –

a kereslet növekedése is elsősorban a kevésbé fejlett régiók felől érkezik, és ez fékezi az árak emelkedését.

Abban látom a megoldás (egyik lehetséges) útját, ha a felhasznált erőforrások hatékonyságának növelése érdekében egyre magasabb minőségű termékeket állítunk elő, és azokra koncentrálunk. Jó példa erre a magas olajsavas napraforgómag termelése, ahol ugyan korlátozott a felvevő piac, de arra mire szüksége van, arra fizet minőségi felárat. Hasonló ehhez az olajos magvaknál, a búzánál a beltartalmi értékek alapján történő értékesítés is, de ehhez persze tudnia kell a termelőnek, hogy milyen áruja van, a felhasználónak meg, hogy meddig éri meg neki.

A piaci árakban ezek már most jelentkeznek, ha csak azt nézzük, hogy az euro búzára (11 százalékos fehérjetartalommal) jelenleg 41.000,-Ft/to körüli eladói telephelyi áron lenne igény, míg a malmi búzát már 45.000,-Ft/to fölött is keresik, egyértelmű, hogy a sokszor hallott mondás, miszerint ’”a piac nem fizeti meg a minőséget”, nem teljesen fedi a valóságot.

Nehéz a helyzet akkor, ha egy termelő úgymond ’felesleget’ termel, hiszen akkor valóban nincs értéke az árujának. De ha ehelyett már a gondolkodásában is átáll a ’többlet’ termelésére, akkor már célszerűen, a vevői igényeket szem előtt tartva tud dönteni – adott esetben a precíziós gazdálkodás bevezetéséről is gazdaságában.

Bízzunk abban, hogy a trend valóban fordul és láttuk a piac „alját”, egyelőre a jelek inkább ebbe az irányba mutatnak középtávon. Rövid távon, egy-két hónapon belül ez még nem biztos, hogy érvényesülni fog, és termékenként is eltérések lehetnek. A kukorica esetében várom leginkább az oldalazó mozgást, a búza mehet még feljebb, míg az olajos magvaknál akár korrekciós jellegű csökkenés is lehet.

Forrás: Agroinform.hu – Bidló Gábor

 

Igazán megtisztelő feladat volt és nagy örömünkre szolgált, hogy cégünket, a Géta Kft.-t bízta meg extruder üzem létesítésével ez az országban egyedülálló, kiemelt jelentőségű központ, a HáGK.

Az üzemet május 20-án adtuk át, hosszú hónapok munkájának eredményeként. Extruder gépsorunk immár 3 hónapja tökéletesen üzemel, és látja el a gödöllői telepen élő, 14 őshonos magyar fajtát és számos egyéb haszonállatfajtát értékes tápanyaggal Full-Fat (teljes olajtartalmú) szója, vagy gabonapehely formájában. (Extrudáló berendezéseink extrudált szóját, extrudált gabonát, gabonapelyhet, állati takarmányozásra alkalmas tápokat készítenek. Az extrudált gabona jóval könnyebben emészthető a fiatal állatok számára is, sőt, egészséges, fehérjedús tápanyag!)

Az üzem “lelke” egy Monex 45 gabona extruder, melyhez egy beépített daráló, hűtőcsiga, szójafelbontó, 2 db zsákoló tartály, valamint egy betároló csőcsiga tartozik, mobil tartállyal. A gép kezelése így szinte csak egy gombnyomásból áll, teljesen automatizált a feldolgozó rendszer. Helytakarékossági okokból a garatot a padlózat szintje alá süllyesztettük.

Extruder üzemHűtőcsiga darálóval szójafelbontóval és zsákoló tartályokkalMonex 45 extruder betároló csőcsigával, beépített darálóvalSüllyesztett garatMobil tartály töltés2Mobil tratály töltése

 

Az üzem kapacitása lehetővé teszi a bérfeldolgozást is. Szója és gabona extrudálása, ill. gabonapehely előállítása, takarmánygyártás ügyében a központ titkársága hívható a  +36 28 511 301 telefonszámon.  

Röviden  a HáGK-ról

A HáGK magas színvonalú, haszonállat-génmegőrző és -tenyésztő tevékenységet folytat, a tradicionális állatfajták és géntartalékok tenyész- és haszonértékének, genetikai sokféleségének megőrzése, illetve növelése; az állattenyésztésben alkalmazott tenyésztési módszerek környezet-és természetvédelmi, állatvédelmi, közegészségügyi, piaci, valamint állategészségügyi követelményeknek való megfelelése; a nemzeti értéket képviselő fajták génjei, egyedei, illetve azok csoportjai, genetikai sokféleségük hosszú távú megőrzése érdekében. Segíti a korszerű, ökológiai szemléletű, környezetbarát és fenntartható állattenyésztéssel kapcsolatos új tudományos ismeretek szélesebb körben való elterjedését, eredményeinek megismerését, ehhez a legújabb biológiai, élettani és állattenyésztési, -tartási és takarmányozási ismereteket szolgáltatva, elősegítve az így elért eredmények hazai gazdálkodói gyakorlatba és oktatásba való beépülését. Kiemelten, saját feladat- és hatáskörben foglalkozik a kisállatfajtákkal és a krajnai méhekkel. Magyar baromfi génbankot tart fenn és fejleszt, és más, különösen veszélyeztetett magyar haszonállatfajtákkal kapcsolatos génbanki-génmegőrzési tevékenységet végez.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
extruder páraelszívóval Monex szojaextruder alkatrész gyártás monex-75 extruder szója extruder üzem extruder alkatrész gyártás traktorhajtású Monex extruder
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség