Találatok erre a kulcsszóra: ‘Fazekas Sándor’

A magyar mezőgazdaság sem lehet eredményes agrárkutatás nélkül, ezért támogatja a karcagi kutatóintézetben zajló munkát a magyar állam.

Magyarország legnagyobb nemzeti kincse a föld, nem mindegy, mit termelnek rajta, hogyan óvják azt – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a bemutatóval egybekötött “Alternatív növények – alternatív talajművelés” című szakmai napon a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetében. Hozzátette, fontos az is, hogy a legújabb kutatási eredményeket átültessék a gyakorlatba. Ezt felismerve hozott létre a kormány az elmúlt években egy egységes agrárkutatói hálózatot, együttműködnek az egyetemek és az akadémia kutatóintézeteivel is.

A miniszter emlékeztetett: 2015-öt a Talajok nemzetközi évének nyilvánította az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), ami jelzésértékű. Kifejtette, fontos a talaj termőképességének megőrzése, a változatos növénytermesztés, hogy ne a nagy mennyiségben termelt gabonától függjön a gazdák bevétele, mert ez a világpiaci áraknak történő kiszolgáltatottsággal jár. Hozzátette: ezért a kormány támogatja az alternatív növények kutatását, az alternatív fehérjenövények termelését. Kiemelte: Magyarország génmódosított szervezetektől (GMO) mentes mezőgazdasággal dicsekedhet és részt vesz egy GMO-mentes szójaprogramban is. Elmondta: míg tavaly 40 ezer hektáron termeltek Magyarországon GMO-mentes szóját, idén már 77,5 ezer (a cikk szerint 65 ezer) hektáron.

“El tudjuk látni magunkat, nem kell import, mert meg tudjuk termelni saját termőterületen is azt, ami az állatállománynak szükséges” – mondta a miniszter. Zsembeli József, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetének igazgatója köszöntőjében elmondta: az intézet a fenntartható mezőgazdasági fejlesztés tudományos megalapozásához elsősorban növénynemesítési és fajfenntartási, talajművelési és talajvédelmi, juhtenyésztési és gyepgazdálkodási kutatásaival kapcsolódik. Az intézet fő feladata a Nagykunság agroökológiai feltételeinek vizsgálata, a tájhoz alkalmazkodó mezőgazdaság fejlesztése, a biológiai alapok megőrzése és fejlesztése hagyományos nemesítési módszerekkel.

Forrás: agroinform.com

Magyarország kezdeményezi a génmanipulált szervezetek (GMO) mezőgazdasági alkalmazását elutasító uniós tagországok összefogását, azzal a céllal, hogy az egész Európai Unió GMO-mentes övezet legyen – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Berlinben, a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).

Fazekas Sándor a magyar kezdeményezésről elmondta, hogy a GMO-mentes termelésben elkötelezett országoknak szövetségre kell lépniük, “mert egészséges környezetet és egészséges élelmiszereket szeretnénk, és meggyőződésünk, hogy az EU és Magyarország mezőgazdasága a hagyományos növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is versenyképes tud maradni”.

Jelenleg a 28 közül 13 uniós országban tiltják a GMO-k alkalmazását, a többiek pedig még nem hoztak döntést vagy ingadoznak, egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlament (EP) a napokban a tagállamok hatáskörébe utalta a döntés jogát a GMO-k dolgában.

Az EP-ben kedden elfogadott jogszabály minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák a GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.

Forrás: index.hu

A Tanácsban politikai megállapodás született 2014. júniusában arról a törvény-tervezetről, amely erősítené az egyes országok önrendelkezését a génmódosított növények engedélyezéséről, illetve tiltásáról. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az agrárdiplomácia sikereként értékelte a döntést.

Ellenszavazat nélküli politikai döntés született az uniós környezetvédelmi miniszterek között arról a jogszabály-tervezetről, amely törvényi alapot teremt a tagországok számára, hogy saját területükön megtiltsák a génmódosított növények (GMO-k) termesztését.

A mostani szabályozás értelmében, ha Brüsszel zöld utat ad egy génmódosított fajta termesztésére, akkor az köteles érvényű minden tagország számára. A nemzeti kormányok csak a védzáradék alkalmazásával, szigorú feltételek mellett tilthatják ki a területükről az adott GM növényt.

Az elmúlt évtizedben jellemzően patthelyzet alakult ki a Bizottság és a Tanács között abban a kérdésben, hogy tiltsák vagy engedélyezzék az egyes GM fajtákat. Ennek eredményeként több-tucat engedélyezési kérelem vesztegel az uniós döntéshozási rendszerben. Az új jogszabály-tervezet ezt a patthelyzetet kívánja feloldani.

Fazekas Sándor történelmi jelentőségű döntésnek nevezte a megállapodást, értékelése szerint „a sikeres magyar GMO-ellenes fellépésnek is köszönhető, hogy sok tagállam Magyarországhoz igazította álláspontját és szavazott igennel a javaslatra”.

Az Európai Bizottság 2010 júliusában adta ki azt a javaslatot, amelynek értelmében a tagállamok szabadon dönthetnek a GM növények engedélyezéséről. Az idei nyárig több ponton is módosult az eredeti javaslat, hogy azok az országok is rábólintsanak, amelyek addig blokkolták az indítvány megszavazását.

Az átütő löketet azonban az adta a törvényjavaslat megfelelő arányú támogatásához, hogy idén egy újabb GM kukorica köztermesztésbe vonása került a közeli láthatárra az EU-ban.

Az unió eddig két GM-növény termesztéséhez járult hozzá. Magyarországon azonban tilos ezek elvetése, mivel mindkét fajtára vonatkozóan védzáradék-alapú moratóriumot vezettünk be.

Az új törvénytervezet alapján is a Bizottság adja majd ki a termesztési engedélyt az egyes GM fajtákra a közösségben. Ugyanakkor az új szabályok lehetőséget kínálnak a tagállamok számára, hogy az engedély földrajzi behatárolását kezdeményezzék a GM fajtát forgalmazó cégnél.

Ha a cég ellenezné ezt a kezdeményezést, akkor is a tagországok leengedhetik a sorompót a nem kívánt GMO-k előtt társadalmi, gazdasági vagy környezetpolitikai indokokra hivatkozva.

A biotechnológiai cégek oldaláról többek között az a heves kritika éri a törvényjavaslatot, hogy a nemzeti hatáskör erősítésével gyengül az EU-ban az egységes piac, ami a közösség egyik legfontosabb sarokköve.

A jogszabály hatályba lépéséhez még a Parlamenttel is meg kell állapodni…

Forrás: Magyar Szója

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
monex-45 extruder Monex szojaextruder alkatrész gyártás monex-75 extruder monex-45 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex traktorhajtású Monex extruder
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség