Találatok erre a kulcsszóra: ‘állami támogatás’

A magyar mezőgazdaság sem lehet eredményes agrárkutatás nélkül, ezért támogatja a karcagi kutatóintézetben zajló munkát a magyar állam.

Magyarország legnagyobb nemzeti kincse a föld, nem mindegy, mit termelnek rajta, hogyan óvják azt – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a bemutatóval egybekötött “Alternatív növények – alternatív talajművelés” című szakmai napon a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetében. Hozzátette, fontos az is, hogy a legújabb kutatási eredményeket átültessék a gyakorlatba. Ezt felismerve hozott létre a kormány az elmúlt években egy egységes agrárkutatói hálózatot, együttműködnek az egyetemek és az akadémia kutatóintézeteivel is.

A miniszter emlékeztetett: 2015-öt a Talajok nemzetközi évének nyilvánította az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), ami jelzésértékű. Kifejtette, fontos a talaj termőképességének megőrzése, a változatos növénytermesztés, hogy ne a nagy mennyiségben termelt gabonától függjön a gazdák bevétele, mert ez a világpiaci áraknak történő kiszolgáltatottsággal jár. Hozzátette: ezért a kormány támogatja az alternatív növények kutatását, az alternatív fehérjenövények termelését. Kiemelte: Magyarország génmódosított szervezetektől (GMO) mentes mezőgazdasággal dicsekedhet és részt vesz egy GMO-mentes szójaprogramban is. Elmondta: míg tavaly 40 ezer hektáron termeltek Magyarországon GMO-mentes szóját, idén már 77,5 ezer (a cikk szerint 65 ezer) hektáron.

“El tudjuk látni magunkat, nem kell import, mert meg tudjuk termelni saját termőterületen is azt, ami az állatállománynak szükséges” – mondta a miniszter. Zsembeli József, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetének igazgatója köszöntőjében elmondta: az intézet a fenntartható mezőgazdasági fejlesztés tudományos megalapozásához elsősorban növénynemesítési és fajfenntartási, talajművelési és talajvédelmi, juhtenyésztési és gyepgazdálkodási kutatásaival kapcsolódik. Az intézet fő feladata a Nagykunság agroökológiai feltételeinek vizsgálata, a tájhoz alkalmazkodó mezőgazdaság fejlesztése, a biológiai alapok megőrzése és fejlesztése hagyományos nemesítési módszerekkel.

Forrás: agroinform.com

Öt célterületen vissza nem térítendő támogatást ad az állam idén a tanyafejlesztési program előirányzat keretében, amelynek a keretösszege 1 milliárd 415 millió forint – az erről szóló földművelésügyi miniszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az első célterületbe tartoznak egyebek mellett a villanyáram nélküli tanyák villamosenergia-ellátását biztosító önkormányzati fejlesztések.

A másodikba és a harmadikba a tanyai lakóépületek felújítása, illetve a gazdasági épületek felújítása, vagy új gazdasági épület építése, továbbá gépek és állatok is vásárolhatók az ebbe a két célterületbe tartozó támogatásokból.

A negyedik terület keretében a villanyáram nélküli tanyák lakóépületének alapvető villamosenergia-ellátását biztosító egyéni fejlesztésre igényelhető támogatás, míg

az ötödik célterület az őshonos állatok tartására és az őshonos növények telepítésének támogatására szolgál.

A támogatások egy részére önkormányzatok, míg a másik hányadára magánemberek pályázhatnak. Ez utóbbiaknál feltétel, hogy

  • a 2015. január 1. előtti időponttól kezdve életvitelszerűen a saját vagy a család valamely tagjának a tulajdonában lévő tanyán lakjanak,
  • vagy pedig a lakóhelyükkel azonos településhez tartozó tanyán éljenek.
  • További feltétel, hogy az igénylő a tanyagazdaságban igazoltan mezőgazdasági tevékenységet folytasson és az elmúlt három évi bevételének a fele mezőgazdasági tevékenységből származzon, amely azonban nem lehet több mint átlagosan évi nettó 8 millió forint.

A támogatások aránya 75-100 százalékig terjed. Az egyes célterületekre külön pályázati felhívás és adatlap készül, amelyeket az agrártárca honlapján, a kormányzati portálon és a Herman Ottó Intézet saját honlapján lehet majd elérni 30 napon belül. A földművelésügyi miniszter bíráló bizottságot hoz létre, amely a  Herman Ottó Intézet értékelése alapján rangsort állít fel a pályázók között. A döntést a miniszter hozza, az elbírálásra a később meghatározandó beadási határidőtől számítva 60 napot ad a rendelet.

herman_otto_logo

A képre kattintva elérhető az intézet honlapja

Forrás: agrotrend.hu

Díjtámogatott növénybiztosítások

szójaültetvény

szójaültetvény

A mezőgazdasági termelők 2012-től az időjárási kockázatokra kötött, mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához állami támogatást vehetnek igénybe.

A biztosítási díj legfeljebb 65%-ának megfelelő mértékű állami támogatás igényelhető. A rendelkezésre álló keret kimerülése esetén a támogatási intenzitás arányosan csökken minden igénylő esetében.

Az államilag támogatott növénybiztosítás 3 típusát jogszabály határoz meg: A, B és C típusú biztosítást.

növénybiztosítás állami támogatásának felosztása a következő sorrendben, történik:

  • „A” típusú mezőgazdasági biztosítási szerződések,
  • „B” típusú mezőgazdasági biztosítási szerződések,
  • „C” típusú mezőgazdasági biztosítási szerződések.

Az „A” típusú államilag támogatott díjú mezőgazdasági biztosítás keretein belül:

  • őszi búza biztosítás,
  • tavaszi búza biztosítás,
  • őszi árpa biztosítás,
  • tavaszi árpa biztosítás,
  • őszi káposztarepce biztosítás,
  • triticale biztosítás,
  • rozs biztosítás,
  • ipari napraforgó biztosítás,
  • takarmánykukorica biztosítás,
  • borszőlő biztosítás,
  • alma biztosítás.

A” típusú díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás e növényi kultúrához az alábbi kockázatok mindegyikére együttesen köthető:

  • jégesőkár biztosítás,
  • aszálykár biztosítás,
  • elemi kár okozta mezőgazdasági árvízkár biztosítás,
  • téli fagykár biztosítás,
  • tavaszi fagykár biztosítás,
  • felhőszakadás kár biztosítás,
  • viharkár biztosítás,
  • tűzkár biztosítás.

A „B” típusú államilag támogatott díjú mezőgazdasági biztosítás keretein belül:

  • borsó biztosítás,
  • brokkoli biztosítás,
  • burgonya biztosítás,
  • cukorrépa biztosítás,
  • csemegekukorica biztosítás,
  • csemegeszőlő biztosítás,
  • fűszerpaprika biztosítás,
  • görögdinnye biztosítás,
  • kajszi biztosítás,
  • káposzta biztosítás,
  • karfiol biztosítás,
  • kelkáposzta biztosítás,
  • körte biztosítás,
  • lencse biztosítás,
  • lóbab biztosítás,
  • mák biztosítás,
  • meggy biztosítás,
  • őszibarack biztosítás,
  • paprika biztosítás,
  • paradicsom biztosítás,
  • sárgadinnye biztosítás,
  • sárgarépa biztosítás,
  • spárga biztosítás,
  • sütőtök biztosítás,
  • szárazbab biztosítás,
  • szilva biztosítás,
  • szója biztosítás,
  • uborka biztosítás,
  • vöröshagyma biztosítás,
  • zab biztosítás,
  • zöldbab biztosítás,
  • zöldborsó biztosítás

A „B” típusú díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás a fent felsorolt növényekre együttesen köthető:

  • jégesőkár biztosítás,
  • téli fagykár biztosítás,
  • viharkár biztosítás, beleértve a homokveréskárt biztosítás is,
  • tűzkár biztosítás.

A „C” típusú díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás bármely növényi kultúrára köthető, amelyik nem szerepel az „A” és a „B” csoportban, az alábbi kockázatokra:

  • jégverés kár biztosítás,
  • aszálykár biztosítás,
  • elemi kár okozta mezőgazdasági árvízkár biztosítás,
  • téli fagykár biztosítás,
  • tavaszi fagykár biztosítás,
  • felhőszakadás kár biztosítás,
  • viharkár biztosítás,
  • tűzkár biztosítás.

Kiegészítő jég- és viharkár biztosítás a díjtámogatott módozatokhoz

Az alapbiztosításban szereplő növényekre köthető jégeső és vihar kockázatokra.

Az 5-30% közötti súlycsökkenéses károk 90%-os térítésére terjed ki.

Néhány tudnivaló a díjtámogatott növénybiztosítások megkötéséről

a szójabab aratása

a szójabab aratása

  • A kockázatviselés helyét a MePAR kötelező alkalmazásával is meg kell határozni, és a mezőgazdasági termelő regisztrációs számát is fel kell tüntetni.
  • A díjtámogatott biztosítások kizárólag súlycsökkenéses (hozamveszteségben megnyilvánuló) károkat fedeznek
    Egyes kárfajták esetén azonban minőségi károkra is köthetnek kiegészítő biztosítást.
  • Az azonos növénykultúrának a teljes területét ugyanannál a biztosító társaságnál kell biztosítani, ellenkező esetben a díjtámogatás nem vehető igénybe.
  • A biztosított hozam az előző 5 év átlaghozama az adott kultúrát illetően a legjobb és a legrosszabb évek kihagyásával. Ennek hiányában azonos módon kiszámított megyei átlag.
  • A biztosítás kötési szándékot az egységes kérelem beadásakor az MVH felé jelezni kell.
  • A biztosítási szerződéssel lefedett terület vonatkozásában a kárküszöb egyetlen biztosítás típus esetében sem lehet alacsonyabb a károsodott területre eső biztosítási összeg 30%-nál,
  • Az elemi káresemény okozta mezőgazdasági árvízkár, a téli fagykár és a felhőszakadáskár kockázatoknál a károsodott növénytábla biztosítási összegének 50%-a,
  • Aszálykár és tavaszi fagykár kockázatok esetében pedig üzemenként és növénykultúránként nem haladja meg az 50%-ot,
  • Csak regisztrált termelő regisztrált területére köthető díjtámogatott biztosítás,
  • Kizárólag abban az esetben igényelhető támogatás, ha a szerződő a teljes biztosítási díjat tárgyév október 31-ig a biztosítónak megfizeti.

Kérjen díjkalkulációt ide kattintva

Jogszabályi háttér

2011. évi CLXVIII. törvény

a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről

143/2011. (XII. 23.) VM rendelet

a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről

 Forrás: mezogazdasagibiztositasok.hu

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
full-fat szója Monex szojaextruder alkatrész gyártás monex-75 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex szója extruder üzem szaraz_kutyatap_gyarto
Extruder kategóriák
Extruder archívum
Agroinform közösség