Míg az amerikai kontinens elfogadja a genetikailag módosított szervezeteket, addig Ázsia és főként Európa jóval távolságtartóbb az ügyben. Európában – nemzetközi kereskedelmi nyomásra – elvileg vethetőek bizonyos GMO-k, a gyakorlatban a legtöbb államban mégis tilos a termesztésük. A fogyasztásuk azonban nem, így meglehetősen szemforgató a közösség magatartása. Nézzük, mi a helyzet a világ többi részén!
A genetikai módosítás célja sokféle lehet, de a gyakorlatban a herbicidtoleranciára helyeződött a kutatások fókusza. A totális gyomirtóknak ellenálló fajták az USA szójaállományának 93 százalékát teszik ki, de kukoricából, repcéből, cukorrépából és gyapotból is jelentős területeken termesztenek – jellemzően a glifozát hatóanyagnak – ellenálló vonalakat. A tengerentúlon sikertörténetnek bizonyult a bogaraknak és molyoknak ellenálló növények kifejlesztése is, ezek döntően a Bacillus thuringiensis baktérium egyik – a rovarok számára toxikus anyagot termelő – génjének köszönhetik az ellenálló képességüket. Közismerten kukoricák rendelkeznek ezzel a képességgel, de a gyapotba is beépítették.
Ma már a genetikailag módosított növények egyszerre több ilyen képességgel is rendelkezhetnek, illetve megjelentek a beltartalmat átalakító genetikai módosítások is. Utóbbira példa a burgonyakeményítő összetételének megváltoztatása, vagy a megvágott alma barnulásának lassítása.
Miért nem szeretjük?
A génmódosított növényekkel kapcsolatban a leggyakoribb ellenvetés a környezeti kockázatok növekedése, a másik az elfogyasztásukkal járó egészségügyi kockázat. Utóbbit az eddig megjelenő tanulmányok részben alátámasztották, részben megcáfolták – nincs konszenzus az ügyben. Az első kifogás azonban jogos, mivel a glifozát felhasználása elképesztően megugrott a herbicidrezisztens kultúrnövények elterjedésével. Mivel a totális gyomirtók közül messze ez a legnagyobb mennyiségben alkalmazott hatóanyag a világban, nem csoda, ha időközben a természet is ellenlépéseket tett, és megjelentek a szernek természetes módon ellenálló gyombiotípusok is.
Természetesen nemcsak a glicinekkel (glifozát) szemben, hanem a hormonhatású, vagy a fotoszintézis működését befolyásoló herbicidekkel szemben is kiépült a gyomokban a rezisztencia. Minél nagyobb területen vetették el az ennek ellenálló kultúrnövényt, annál biztosabb volt, hogy előbb-utóbb megjelenik a gyomok között egy új szuperhős, amelyik elterjeszti ellenálló génjeit. Az USA-ban 36 millió hektár a kukorica vetésterülete, és ennek közel 90%-a egy vagy több rezisztens gyomnövénnyel borított. Szója esetében a 35 millió hektár közel 94%-a szintén fertőzött rezisztens gyomokkal.
De ne gondoljuk, hogy ez csak génmódosított állományokban következhet be. A gyom sikeres genetikai szelekciójához az is elegendő, ha nagy mennyiségben, folyamatosan alkalmazunk a gyom életműködését egyetlen oldalról támadó készítményt. Az alkalmazkodás óhatatlanul bekövetkezik, ilyen az evolúció. Ezért van az, hogy a gyakorlatban váltott hatásmechanizmusú készítmények alkalmazását javasolják a növényvédőszer-forgalmazók, illetve ilyen gyári kombinációkat készítenek.
Miben más a génszerkesztés?
A génmódosítás eredeti ígéretét – a több és jobb beltartalmú élelmiszert – kevésbé tudta megvalósítani a tudomány. Ígéretesebb megoldásnak látszik azonban a génszerkesztés, amelyik az előbbi eljárástól eltérően nem épít be fajidegen géneket. A fajon belül előforduló szekvenciákat cserélgeti, változtatja meg úgy, hogy azok a célnak megfelelően működjenek. A lényeg, hogy ha megtaláljuk azt a gént, amelyik egy egyedben egy kívánt képességet vagy éppen betegséget kódol, akkor azt be lehet szerkeszteni vagy éppen kivágni, esetleg elcsendesíteni a célegyed génállományban. A változás aztán öröklődik és így megsokszorozható. Az eljárást precíziós nemesítésnek is hívják.
2017 novemberében egy felnőtt emberen is kipróbálták a genetikai ollót, a 44 éves Brian Madeux-n. Az arizonai férfi DNS-én a Hunter-szindrómát okozó hibát javították ki, a beavatkozás sikeres volt. Az Európai Unió tavaly nyáron mégis úgy döntött, ezt az eljárást is elutasítja.