A szója sokoldalúan hasznosítható hüvelyes növény. A hüvelyesek közül az egyik legértékesebb növényünk, amely a nagy biológiai értékű beltartalma miatt emberi táplálkozásra és állati takarmányozásra, valamint széles körű ipari feldolgozásra egyaránt alkalmas.
A szójabab 36-42 % fehérjét és 18-22 % olajat, valamint különböző vitaminokat /A, B, E, K, stb./ és biológiailag aktív vegyületeket is tartalmaz.
A fehérjék közül legnagyobb mennyiségben az albuminok /5-7 %/ és a globulinok /60-70 %/ találhatók a szójában.
A szójafehérje aminosav összetétele alapján biológiailag majdnem teljesértékű fehérjének tekinthető, mivel a legfontosabb aminosavak /triptofan, lizin, cistin, leucin, stb./ megtalálhatók benne.
A szójaolaj – amelynek igen sokféle felhasználási lehetősége van, pl. kitűnő minőségű étolaj – a félig száradó olajok csoportjába tartozik.
A többi hüvelyes növényhez hasonlóan nem csak a szójabab, hanem az egész növény gazdag fehérjében. Ezért a szója szálas- és tömegtakarmányozás céljára is termeszthető. Mint szálas- és tömegtakarmányt rendszerint más növényekkel társítva termesztik /szójás csalamádé, szójás silókukorica, stb./.
A szója őshazája Délkelet-Ázsia. Kína déli részén és Mandzsuriában már több mint 4 ezer éve termesztik. Innen terjedt el Ázsia és a világ más részeibe. Európában csak a XVIII. században kezdett meghonosodni.
A hazai hasznosítás még később kezdődött, csak a múlt század végén indultak el a kísérletek, de rendszeres termesztésre csak 1935-ben került sor. Jelenleg is sok szóját termesztenek Kínában, de a világ legnagyobb szójatermesztő országa ma már az USA, ahol évente mintegy 20-24 millió ha-on termesztik.
A szója vetésterülete növekvő tendenciát mutat az utóbbi években, és 40-45 millió ha körül van világviszonylatban. A termőterület növekedését egyébként a szója széles körű felhasználhatósága indokolja.
Emberi táplálkozásra legnagyobbrészt Kínában, Japánban és Óceániában használják. De az utóbbi években világszerte, így Európában is növekszik a szója közvetlen emberi táplálkozás céljára való felhasználása. Elterjedőben van a szójával dúsított – szója adalékú – élelmiszerek /szójás kenyér, édességek, húskészítmények, margarin, stb./ előállítása.
Az élelmiszeriparon kívül felhasználja még a szóját a festékipar, a műanyaggyártás és a gyógyszeripar is.
De a szójatermesztés legnagyobb jelentősége mégis az, hogy az olaj kinyerése után visszamaradó szójadara az állattartásban és hizlalásban nélkülözhetetlen fehérjetakarmány.
A szója takamányértékénél fogva nagyon értékes növény és nélküle ma már elképzelhetetlen a modern állattenyésztés. Az iparszerű hús- és tojástermelésben pedig a korszerű takarmányozás egyik elengedhetetlen feltétele az extrahált szójadara megfelelő mértékű felhasználása.
Ezek alapján megállapítható, hogy a hazai szójatermesztés jelentősége a felhasználás és takarmányfehérje szempontjából igen nagy; amelyet még az is befolyásol, hogy állattenyésztésünk – fajösszetétel /sertés és baromfi/ és technológia tekintetében is – szójacentrikus.
Mindezek ellenére szójatermesztésünk helyzetét, a termesztés lehetőségeit napjainkban is eltérően ítélik meg.
Régóta folyik a vita arról, hogy milyen mértékben lehet és érdemes hazánkban szóját termeszteni. Eltérő és két csoportba sorolható vélemények alakultak ki. Az egyik vélemény az, hogy a kialakult vetésterületet nem kell tovább növelni, helyette a viszonyaink között sikerrel termeszthető gabonafélék /búza, kukorica/ bővülő exportjával kell megteremteni a szójaimport devizafedezetét.
A másik vélemény szerint reális lehetőség és szükség van a vetésterület olyan mérvű emelésére, hogy a főbb növénykultúrák területében érezhető változások ne következzenek be.
Forrás: a szója termesztése