A mezőgazdasági támogatások legnagyobb hulláma még a téli időszakban lezajlott, de a téma mégis egész évben aktuális. Nézzük mire érdemes mostanában odafigyelni

Az alábbi terjedelmes listán megtalálhat minden éppen aktuális, vagy a közeljövőben induló támogatásra vonatkozó információt. További naprakész tippeket cserélhet olvasóinkkal az alábbi fórumok segítségével:

- Agrártámogatások kifizetése
- AKG támogatás
- Mezőgazdasági támogatások – agrárpályázatok

- Termeléshez kötött támogatások 2015-2020
- Kertészeti géptámogatás

1. Egységes Kérelem 2017
Idén áprilisban is megnyílt az egységes kérelem kitöltési felülete, amit 41 jogcímre, intézkedésre lehet igényelni. Ennek támogatáscsökkentés nélküli időszaka május 15-ével zárul, így érdemes igyekezni azoknak, akik eddig nem nyújtották be kérelmüket. A Magyar Államkincstár mindenkit emlékeztet arra, hogy a május 16. és június 9. között benyújtott kényelmek munkanaponként 1% késedelmi szankciót szenvednek majd, az ez után beérkezőket azonban gondolkodás nélkül elutasítják majd.

A Magyar Államkincstár a tavalyihoz hasonlóan, 2017-ben is alkalmazza az előzetes ellenőrzés jogintézményét. Ennek keretében az egységes támogatási kérelmek május 15-i, szankciómentes beadási határideje után a hivatal ügyfélkapura kiküldött végzésben értesíti a gazdálkodókat, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb problémát találnak. A termelők az értesítésekben szereplő pontokon a szankciómentes benyújtási határidőt követő 35 napon belül még szankciómentesen pontosíthatják kérelmeiket.

Családi gazdálkodók figyeljenek rá, hogy valamennyi használt és igényelt terület legyen bejelentve a családi gazdaság területeihez is. A családi gazdaságok nyilvántartásba vételével, módosításával, törlésével kapcsolatos jogszabályban meghatározott feladatokat 2017. január 1-től a családi gazdaság központja, vagyis a családi gazdaság vezetőjének állandó lakcíme alapján illetékes járási hivatal látja el.

Ide kapcsolódva még tájékoztatják az EMVA Irányító Hatóság tájékoztatja a támogatást igénylőket, hogy mivel az egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszak kezdetéig a Magyar Államkincstár nem fejezte be a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásaira beérkezett támogatási kérelmek ellenőrzését, lehetőséget biztosít arra, hogy az egységes kérelem keretében azon támogatást igénylők is igényelhessenek kifizetést, akiknek a támogatási kérelme az egységes kérelem benyújtásáig nem került elbírálásra.
A kifizetési igénylés fentiek szerinti benyújtására az alábbi pályázati felhívások esetében van lehetőség:
- VP5-8.1.1-16 Erdősítés támogatása
- VP4-4.4.1-16 Élőhely fejlesztési célú nem termelő beruházások
- VP4-4.4.2.2-16 Vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése
- VP4-10.1.1-15 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
- VP4-11.1.1-11.2.1-15 Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása
- VP-4-10.1.1-16 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés
- VP3-14.1.1.-16 A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
- VP4-10.2.1.1.-15 A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése
A kifizetések teljesítésére csak a támogatói döntés meghozatalát, a támogatói okirat hatálybalépését követően kerülhet sor.

2. Szakmai tanulmányutak és csereprogramok
A Magyar Államkincstár felhívása szerint az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:
- A célterület esetében: Szakmai tanulmányút megvalósítása.
- B célterület esetében: Szakmai csereprogram megvalósítása.
- C célterület esetében: Gyakornoki program megvalósítása.
A projekt maximális elszámolható összköltsége:
- A és B célterület esetén: 130 €/fő/nap euró összegnek megfelelő forint összeg.
- C célterület esetén: 162 €/fő/nap euró összegnek megfelelő forint összeg.
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100 %-a.
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. június 1-től van lehetőség.
Az első értékelési szakaszhatár: 2017. július 31.

3. REL együttműködések támogatása
Önállóan támogatható tevékenységek:
- Termelői együttműködésen alapuló, rövid ellátási láncú értékesítési üzleti modell kialakítása és működtetése, ennek érdekében új REL csoport kialakítása és működtetése (a projektterv megvalósítása);
- Létező REL-jellegű közvetlen értékesítést végző csoport esetén a projekttervben meghatározott, új projekt megvalósítása.
Új projektnek minősül pl. a rövid ellátási lánc kritériumnak megfelelő (maximum egy közvetítő közbeiktatása) értékesítés új vagy továbbfejlesztett megszervezése és megindítása; a végső fogyasztók egy, a REL-csoport addigi tevékenysége során nem kiszolgált típusának bevonása; és/vagy az értékesítés megszervezése és megindítása a REL-csoport addigi tevékenysége során nem használt kereskedelmi formában, valamint a REL-csoport által addig nem használt, a csoporthoz kapcsolódó védjegy-rendszer kidolgozása és bevezetése.
A támogatási kérelmek benyújtására a 2017. június 6-tól van lehetőség.
Az első értékelési határnap: 2017. július 6.

4. Erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztése
Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbi célterületekre:
A) erdei pihenőhely kialakítása vagy továbbfejlesztése: jellemzően gyalogos kirándulás vagy gyalogtúra során rövid pihenésre szolgáló, közúton jellemzően nem megközelíthető, kisebb közjóléti berendezés-együttes,
B) erdei kirándulóhely és településkörnyéki kirándulóhely kialakítása vagy továbbfejlesztése: intenzíven látogatott, huzamosabb ott tartózkodást biztosító vagy kirándulási célt szolgáló, többfunkciós közjóléti berendezés-együttes, amely a kirándulók számára pihenési, rekreációs lehetőséget is biztosít.
Mindkét célterületen kizárólag korlátozás mentesen és ingyenesen igénybe vehető eszközök és létesítmények támogathatók.
Elszámolható összköltség:
a.) erdei pihenőhely esetén egy projekt keretén belül legfeljebb 32 500 eurónak megfelelőforint összeg lehet,
b.) erdei kirándulóhely esetén egy projekt keretén belül legfeljebb 260 000 eurónak megfelelőforint összeg lehet,
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. május 31-től van lehetőség
Az első értékelési határnap: 2017. július 31.

5. Őshonos és veszélyeztetett állatfajtákhoz kapcsolódó támogatások
Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:
I. célterület: In vitro génmegőrzés támogatása
A védett őshonos és veszélyeztetett helyzetbe került mezőgazdasági állatfajták szaporítóanyagának (sperma, embrió vagy petesejt) begyűjtése, mélyhűtve történő tárolásra előkészítése, laboratóriumi körülmények közötti tárolása mélyhűtéses eljárással, továbbá a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták egyedein végzett genetikai vizsgálatok.
II. célterület: Ex situ génmegőrzés támogatása
A védett őshonos és veszélyeztetett helyzetbe került mezőgazdasági állatfajták (kivéve baromfifélék) hímivarú egyedeinek az eredeti tartási-, takarmányozási feltételektől eltérőmódon, ex situ környezetben történő megőrzése.
III. célterület: Genetikai beszűkülést megelőző tanácsadói tevékenységek támogatása
A védett őshonos és veszélyeztetett helyzetbe került mezőgazdasági állatfajták megőrzését biztosító tenyésztési, génmegőrzési feladatok ismertetése a tenyésztőkkel, szaktanácsadás a végrehajtásban, a hasznosítási feltételek megteremtésének elősegítése.

A támogatás öt éven keresztül évente kerül odaítélésre, vissza nem térítendő támogatásformájában. A támogatás intenzitása 100%.
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. június 1-től van lehetőség.
Az első értékelési határnap: 2017. július 3.

6. Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság
Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:
Legalább egy mezőgazdasági vállalkozás és egy meghatározott célcsoport tagjainak bevonásán alapuló, több éves tematikus együttműködés kialakítása, az együttműködés szervezése és megvalósítása, az alábbi célterületi bontás valamelyike szerint:
1. célterület: A célcsoport tagjainak a mezőgazdasági termelők által végzett termelésbe történő bevonásához szükséges tevékenységek.
2. célterület: A célcsoport bevonásával előállított mezőgazdasági termékek közösség általtámogatott mezőgazdasági tevékenység keretében történő értékesítése, illetve annak szervezése.
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. június 2-től van lehetőség.
Az első értékelési határnap: 2017. július 4.

7. Innovációs Operatív Csoportok támogatása
Egy meghatározott, együttműködésen alapuló innovatív projekt kialakítása, megvalósítása és eredményeinek megosztása érdekében az alábbi A-D) pontokban foglalt önállóan támogatható tevékenység-csoportokon belüli – a felhívásban részletezett – tevékenységek csak együttesen valósíthatók meg, a tevékenységek mindegyikének megvalósítása kötelező.
A) Mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos operatív csoportok közös innovációs tevékenysége
B) Élelmiszer-feldolgozással borászattal kapcsolatos operatív csoportok közös innovációs tevékenysége
C) REL-el kapcsolatos operatív csoportok közös innovációs tevékenysége
D) Erdőgazdálkodással kapcsolatos operatív csoportok közös innovációs tevékenysége
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. május 30-tól van lehetőség.
Az első értékelési határnap: 2017. július 3.

8. Szőlő szerkezetátalakítás
A legfrissebb megjelent rendelet alapján jóváhagyott egyéni tervben foglaltak szerint megvalósított szerkezetátalakítás alapján támogatás kifizetése igényelhető.
Támogatási kérelem az egyéni tervben szereplő tevékenység végrehajtását követően, de legkésőbb a jóváhagyott egyéni tervben megjelölt tevékenység végrehajtásának borpiaci évét követő borpiaci évben nyújtható be.

A támogatási kérelmet az előírt mellékletek csatolásával együtt 2017. április 1-je és 2017.július 17-e között kell benyújtani postai úton a következő címre: Magyar Államkincstár Piaci és Nemzeti Támogatások Főosztálya (1476 Budapest Pf. 407.).

9. Szőlőkabóca elleni védekezés támogatása
A hatályos rendelet értelmében a növény-egészségügyi megelőzés, illetve a növény-egészségügyi felszámolás támogatása igénybevételéhez a támogatási kérelmet a szőlőtárgyévi növény-védőszeres kezelését követően, de legkésőbb 2017. augusztus 15-ig kell benyújtani. A benyújtás helye: a területileg illetékes, növényvédelmi igazgatási hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal (növényvédelmi hatóság).

10. Erdészeti géptámogatás
Támogatható igényelhető az alábbi területeken:
I. Erdőgazdálkodásban használt gépek, eszközök beszerzése
II. Fatermékek felkészítését szolgáló gépek beszerzése
III. Erdei gomba, gyógynövény és vadgyümölcs feldolgozását vagy tárolását szolgáló fejlesztés
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: támogatást igénylőnként maximum 100 millió Ft. A támogatás maximális mértéke: 50%, a Közép-Magyarországi régióban: 40%
Támogatási kérelmek benyújtása: 2017. június 1-től
Az első szakaszhatár: 2017. július 3.

11. Diverzifikáció támogatása
Önállóan támogatható tevékenységek:
a) Falusi turisztikai attrakciók és szolgáltatások létesítése, fejlesztése:
- új falusi szálláshely létesítése és meglévő fejlesztése esetében a projekt eredményének rendelkeznie kell a 4 napraforgós minősítést tartalmazó Minősítő Bizonyítvánnyal;
Egyéb szálláshely esetében:
- új egyéb szálláshely létesítése és meglévő fejlesztése támogatható;
- amennyiben a projekt a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén valósul meg, egyéb szálláshelyhez kapcsolódó fejlesztés támogatható.
b) A felhívás 11. számú mellékletében felsorolt listában szereplő nem mezőgazdasági termék-, szolgáltatás- és technológiafejlesztés, a tevékenység elindításához vagy továbbfejlesztéséhez szükséges műhely vagy bemutató tér kialakítása, fejlesztése, interaktív bemutatók tartásához szükséges fejlesztések, árusító helyek/csatornák kialakítása, fejlesztése.

Támogatási kérelmet nyújthatnak be:
Vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők.
A támogatás mértéke, összege:
Az igényelhető támogatás összege: maximum 160 000 eurónak megfelelő forintösszeg. A támogatás maximális mértéke 50-70%.
A támogatási kérelmek benyújtására 2017. május 8. napjától van lehetőség.
Az első értékelési szakaszhatár: június 8. Az értékelési határnapokig benyújtásra került projektek együttesen kerülnek

12. Tenyésznyúl támogatás
A támogatás mértéke a támogatási időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulanként 2000 forint. A tárgyév január 1. és június 30. közötti időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulak alapján a tárgyév július 1. és július 31. közötti időszakban lehet támogatási kérelmet benyújtani.
A tárgyév július 1. és december 31. közötti időszakban tenyésztésbe állított tenyésznyulak alapján a tárgyévet követő év január 1. és január 31. közötti időszakban lehet támogatási kérelmet benyújtani.

13. Fűszerpaprika termelők támogatása
A támogatás mértéke a 2016. október 20. és 2017. április 30. közötti időszakban megvásárolt fémzárolt vetőmag nettó árának 75%-a, de kilogrammonként legfeljebb 30 000 forint.
A támogatási kérelmet 2017. május 1. – 2017. augusztus 5. közötti időszakban postai úton az alábbi címre kell benyújtani: Magyar Államkincstár Piaci és Nemzeti Támogatások Főosztálya (1476 Budapest, Pf. 407.).

14. Továbbra is nyitva van még:
Időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan: a jégesőkár, az esőkár és a tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások.Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: egyéni projekt esetén maximum 20 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 100 millió forint. Támogatás: 60-80%.
A következő értékelési határnap 2017. július 6.

Borászati fejlesztések támogatása
Támogatható tevékenységek: Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése, építéssel járó fejlesztési beruházások. Energiahatékonyság javítására vonatkozó és környezetterhelést csökkentő tevékenységek, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 200 millió Ft. Támogatás:40-50%.
A következő értékelési határnap: 2017. június 12.

Kisüzemek fejlesztése
A következő értékelési határnap: 2018. március 20.

Forrás: agroinform.hu

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
extruder üzem tisztítórendszerrel full-fat szója Monex szojaextruder alkatrész gyártás monex-75 extruder extruder alkatrész gyártás traktorhajtású Monex extruder
Agroinform közösség
Extruder archívum