Csak elektronikusan adható be a kárenyhítési kérelem

Novembertől a mezőgazdasági káreseményeket – az eddig megszokott papíralapú kárbejelentés helyett – csak elektronikus úton jelenthetik be a gazdák. Az elektronikus kárbejelentő felület az MVH honlapján az „Elektronikus ügyintézés” menüpont alatt érhető el az „MKR -Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” elnevezésű alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget. Az október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági káreseményeket a fenti változás még nem érinti.

Nagyot nőtt a kertészet

A kertészeti ágazat adta a hazai agrártermelés 16 százalékát a múlt évben, a növénytermesztésen belük pedig 27 százalékot tett ki – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára az Agrya konferenciáján. Feldman Zsolt elmondta, a magyar kertészeti ágazat kibocsátásának értéke tavaly mintegy 366 milliárd forint volt, ami 2010-hez képest 27 százalékos növekedés. A teljes mezőgazdasági kibocsátás értéke a múlt évben elérte a 2313 milliárd forintot. A hazai földek 4,7 százalékát használták tavaly kertészeti célokra.

Hektáronként húszezer fiatal gazdáknak

A jövő évtől az ifjú mezőgazdászok jelentős pluszforráshoz juthatnak. A tagállami átlag támogatás 25 százaléka adható többletként. Ez a plusz a számítások szerint 67,5 euró – 20 ezer forint – lesz hektáronként. Pályázni az tud, aki 40 évnél fiatalabb és 2015-ben kezd mezőgazdasági tevékenységbe, vagy gazdaságát az első fiatal gazda támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre. A támogatás igénybevételének felső területi korlátja 90 hektár.

Jegyzések és ártrend

M. búza:
T. búza:
Napraforgó:
Repce:
T. kukorica:
49 800 Ft
45 000 Ft
94 200 Ft
95 500 Ft*
38 000 Ft
=

=
=
=

Forrás: BÉT, decemberi kötések, leszállítva
*2015. márciusi kötés

Forrás: Haszon Agrár hírlevele

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
szojaextruder alkatrész gyártás full-fat szója monex-45 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex szója extruder üzem szaraz_kutyatap_gyarto
Agroinform közösség
Extruder archívum