Nemcsak a vegetáriánusok és a tofuimádók fogyasztanak szóját Németországban, hanem a húson keresztül gyakorlatilag mindenki, hiszen a szóját egyre szélesebb körben használják takarmányozásra – írta a Deutsche Welle portálja, összehasonlításul hozzátéve, hogy amíg 1960-ban 17 millió tonna szójabab termett világszerte, addig tavaly már 335 millió tonnát takarítottak be. És ennek jó oka van.

A szójabab körülbelül 40 százalék fehérjét tartalmaz, emellett megtalálható benne szinte az összes aminosav vagy fehérje, amelyek nélkülözhetetlenek számunkra. A búzával együtt fogyasztva pedig szinte ugyanolyan tápláló, mint a hús, ha nem jobban” – mondta Volker Hahn, a Hohenheimi Egyetem szójababkutatója, aki szeretne sok szóját termeszteni Németországban.

Mint mondja, az európai igény csupán negyede terem meg a kontinensünkön, de ezt az arány növelni kellene – írja a Syngenta blog. Dél-Németország és Ausztria naposabb, melegebb területein jó a terméshozam, de északabbra már más a helyzet.

Tavasszal, vetés után a hajtásoknak több melegre lenne szükségük, másrészt a június-júliusi virágzás idején nem ritka, hogy éjjel 10 fok alá csökken a hőmérséklet Németországban, ami káros a növény számára. Ezért Hahn munkatársaival hidegtűrő szójababfajtát kíván kitenyészteni. A WHO becslése szerint ugyanis 2050-re

a szója iránti globális kereslet eléri az 500 millió tonnát,

tehát egyre fontosabb választ adni a kérdésre, hogy sikerül-e a szóját olyan hűvösebb régiókban is termeszteni, mint Észak-Németország.

Forrás: agroinform.hu

Szóljon hozzá:

Jelentkezzen be felhasználóként, ha szeretne hozzászólni a témához.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Géta cikkajánló
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
szojaextruder alkatrész gyártás Monex szojaextruder alkatrész gyártás szója extruder üzem szója extruder üzem extruder alkatrész gyártás traktorhajtású Monex extruder
Agroinform közösség
Extruder archívum