Találatok erre a kategóriára: ‘Magyar termék’

Előrejelzés a zöldítési szabályozás tükrében

Míg a világpiacon töretlenül növekszik a szója vetésterülete, Magyarországon új kihívások előtt állnak a szójatermesztők. A vetésterület jelentős emelkedését követően válaszút előtt állunk. Marad vagy megy a szója? Több tucat szója szakmai rendezvény évente, konferenciák, fajtabemutatók. Miért ilyen fontos Önöknek ez a növény? Bene Zoltánnal, a Karintia Kft. cégvezetőjével beszélgettünk

A cikk írásakor fejeztük be azt a szójaszakmai előadásokkal tűzdelt országjárást, ahol rekord mennyiségű gazdát sikerült az ország 9 pontján megszólítanunk. Ha a résztvevők számából kellene csupán kiindulnunk, akkor nem fájna a fejünk a hazai fehérjefüggőség megoldása miatt. Természetesen nem minden érdeklődőből válik szójatermesztő. Egy tudásigényes növényről beszélünk. Akik eljöttek a szakmai rendezvényeinkre, nekik a visszajelzések alapján minden bizonnyal sikerült használható információval szolgálnunk.

Egy jogszabály-változásnak köszönhetően szemből jön a szél, de hogy jutottunk el idáig?

– 2014-ben még nem sokkal haladta meg a szója vetésterülete hazánkban a 40.000 hektárt. Néhány ezer gazdaság magas szinten termesztette a szóját. 2015-től aztán földindulásszerű, 80%-os termőterület emelkedés volt tapasztalható. Az első évet követően – részben az új belépők tapasztalatlanságának, részben pedig a kedvezőtlen időjárási körülményeknek köszönhetően némi visszalépés következett a vetésterületben. Talán mondhatjuk úgy is, hogy letisztult a piac. Maradtak az elszántabb, nagyobb körültekintéssel gazdálkodó termelők. 2017-re 65.800 hektáron vetettük a szóját, ami – ha a 2014-es évet tekintjük kiindulópontnak -, több, mint 50%-os emelkedést jelent.

A szója termelési önköltsége 170.000 – 210.000 Ft/ha körül mozog, vagyis 2 tonna körül már jövedelmezővé válik a termesztése. Ehhez jön még az a pl. kukorica és búza esetében hiányzó termeléshez kötött támogatás, ami több mint 67.000 Ft/ha körül alakult. Óriási összegről beszélünk, hiszen a termelési költség közel harmadát teszi ki ez az extra támogatás.

A termeléshez kötött támogatás minden bizonnyal jelentős szereppel bírt a szója növekvő sikerében. Mi a garancia arra, hogy marad ez a támogatás?

A következő évben a termeléshez kötött támogatás összege véleményünk szerint 70.000 Ft/ha fölé fog emelkedni. Ennek oka, hogy a szója és a borsó vetésterülete minden bizonnyal – köszönhetően a zöldítési támogatás jogszabályi változásának – néhány százalékkal bár, de csökkenni fog. A termeléshez kötött támogatás összege viszont egy fix keretösszeg, mely a szemes fehérjenövények vetésterületével visszaosztva, egy hektárra vetítve arányosan csökken vagy pedig növekszik. Amennyiben tehát az egy kalapban lévő szója és borsó (=szemes fehérjenövények) vetésterülete csökkenni fog, úgy annak arányával fog az egy hektárra jutó extra támogatás összege növekedni. Hosszabb távon sincs véleményem szerint mitől aggódni, ami a támogatást illeti. Az EU 2030-ra a hazaihoz hasonló, óriási mértékű növényi fehérjefüggőséget egészen 50%-ra szeretné lecsökkenteni. Ennek elérése érdekében a fehérjenövények vetése hosszú távon, tehát a következő pénzügyi ciklusokban is reflektorfényben marad. Ez garantálhatja a szója termeléshez kötött támogatásának fennmaradását, megtartva ezzel a vetési kedvet az EU-ban. A támogatás megszerzése tudomásunk szerint továbbra is könnyen teljesíthető lesz, csupán a fémzárolt vetőmag használatát, a gazdálkodási napló vezetését és a hektáronkénti egy tonnás termést kell tudnunk igazolni.

Ha jól értem, úgy számolnak, hogy 65.000 hektár alá nem fog a közeljövőben jelentősen csökkenni a szója vetésterülete?

Nagy kérdés a folytatás. Az idén januártól életbe lépő zöldítési szabályváltozás eredményeképp a zöldítés során nem használhatunk ugyanis kemikáliákat. A szóját viszont 89%-ban elszámolták a gazdák a zöldítéshez. Ezt az arányt látva nem igazán dőlhettünk hátra. A gyomosodás megelőzése létkérdése a szója termesztésének. Kellő tudás és gépesítettség megléte nélkül nem javasoljuk, hogy növényvédőszer használata nélkül vágjanak bele a gazdák a szója termesztésébe. Megoldást jelenthet ugyanakkor, ha a szója kikerül a zöldítésből helyét pedig a másodvetésű zöldítő keverékek veszik át. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy míg a szója zöldítési területi szorzószáma (=súlyozási tényező) 0,7, addig a zöldítő keverék esetében az csupán 0,3, vagyis 1 hektár szóját 2,3 hektár zöldítő másodvetésű keverék fog tudni csak helyettesíteni. Fontos, hogy a tervezésnél ezt minden kép vegyük figyelembe! A 2018-as szója vetésterületet tekintve úgy gondolom, hogy nem fogunk 60.000 ha alá esni.

Sikerült meggyőzni a gazdákat a folytatásról?

Összességében a visszajelzéseket látva, optimisták vagyunk. Az ország nyugati részén, Baranyában és az É-K régióban nincs mitől aggódni, hiszen a 2017-es 2,5-3 tonnás megyei átlagok minden bizonnyal a folytatás irányába terelik a gazdákat. A Békés és Csongrád megyei 1,6-1,8 tonnás átlagait látva ugyanakkor nem dőlhetünk hátra.

Egyre többet hallani az új Nemzeti Fehérjeprogramról. Mennyiben befolyásolhatja ez a program a szója jövőjét?

Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója rendszeresen személyesen is beszámol a program fontosabb mérföldköveiről. A szója vetésterülete néhány éven belül 100.000 ha fölé kell, hogy emelkedjen, csökkentve ezzel a hazai fehérjefüggőséget. A legfőbb kihívást mégis a megtermelt kiváló minőségű GMO mentes szója itthon tartása jelenti. A terület növekedés elérésében és a termés megtartásában jelentős, milliárdos összeg fog rendelkezésre állni. A fehérjeprogram keretein belül a termesztés támogatásának részleteit minden bizonnyal heteken belül a gazdák is megismerhetik.

Sándor Ildikó

Kiadvány, amelyben megjelent:

A szójatermesztés vonatkozásában a tavalyi évről általában az mondható el, hogy a szója magas vízigényét az időjárás egyes országrészekben ki tudta elégíteni, a gyomirtások a bemosó csapadékot megkapták, így nem volt probléma az alapkezelések hatékonyságával

Hogyan alakult országszerte?

A szójaállományok országosan nyár elején vegyes képet mutattak, amit nagyban befolyásolt, hogy a vetés és a gyomirtás mennyi csapadékot kapott. Baranya és Tolna megyékben az alapgyomirtások jól sikerültek a csapadékeloszlástól és a csapadék mennyiségétől függően. Fejérben, Zalában, Somogyban inkább a szárazság okozott gondot, ezért az alapgyomirtó szerek hatása kevésbé volt hatékony. Északnyugat-Magyarországon, Vas megyében több volt a csapadék, mint Győr-Moson-Sopron megyében. Kevés eső volt a Szigetközben. Az alapgyomirtások a lokális esőnek megfelelően sikerültek. A Duna völgyében, Pakstól délre a szója táblák megkapták a szükséges bemosócsapadékot, sőt, egyes területeken többet is, mint ami kívánatos lett volna. Ebben a térségben az alapgyomirtások kiválóan sikerültek. Északkelet-Magyarországon inkább a sok csapadék okozott gondot, a vetéseket és az alapgyomirtást is több helyen csak szakaszosan tudták elvégezni.

 

A szükséges kezelések

A Pledge alapgyomirtó azokon a területeken, ahol a megfelelő mennyiségű bemosócsapadékot megkapta, kiválóan működött. Néhány helyen, ahol szárazabb körülmények voltak, felülkezelést kellett alkalmazni.

Aki betartotta az előírt technológiát és az ezzel kapcsolatos szabályokat, elvégezte az alapkezelést, ill. ahol szükséges volt a felülkezelést is, ott nem volt probléma a gyomirtással.

 

Fontos a jó fajtamegválasztás!

A köztermesztésben kiváló fajták közül lehet választani – pl. Sponsor, Isidor –, a genetikai terméspotenciált e fajtáknál egyre jobban ki lehet használni.

A fajtaválasztást érdemes alaposan átgondolni, legyen korai és középérésű, de kissé tolódjon el a korábbi éréscsoport irányába.

A megfelelő mennyiségű csapadékkal azonban nem volt arányban a napfénytartam, így ott, ahol kevés volt, elhúzódott a tenyészidő, és adott esetben ez a magyarázata, hogy a korai fajták tulajdonképpen majdnem jobb eredményt hoztak, mint a késői tenyészidejűek az elhúzódó, megkésett betakarítás miatt.

Vetésidő

Aki későn tudott vetni, ill. ahol elcsúszott 2-3 héttel a vetésidő, az belekerült a betakarításkori csapadékos időszakba, ott viszont előjöttek a növényegészségügyi (Sclerotinia), a vetésváltási hiányosságok, és ott visszaköszönt úgy a termés minőségében, mint a mennyiségben is a sok csapadék.

 

Hatékony védelem

A szója-termőterületeken, miután megjelent a kórokozó, a Sumi Agro Hungary Kft. engedélyeztette a Topsin M 70 WDG gombaölő szer szükséghelyzeti felhasználását szklerotíniás betegség (Sclerotiniasclerotiorum) ellen, így lehetőség volt a beavatkozások elvégzésére. Kártevők vonatkozásában a tavalyi évben elmondható volt, hogy a vándorpoloska folyamatosan terjed, szinte minden szójatermesztő területen megtalálható volt.

 

Beltartalom

A betakarítás plusz költségét – a késői fajták esetében – a szárítás jelentette.

Általában termőhely kérdése a fajták beltartalmi értékeinek alakulása, de a beltartalmi értékek is megfelelőek voltak. A fehérje- és az olajtartalom a szója esetében elsősorban genetikai kérdés, de okszerű tápanyag-utánpótlási technológiával 1-2%-ban lehetőség van növelni a beltartalmi értékeket. A technológia mellé tudatosan ajánljuk felszívódó lombtrágyáinkat!

A Biozufre kéntartalmú felszívódó lombtrágya a fehérje-bioszintézist fokozó hatása mellett mellékhatással bír az atkákra és egyes szívó kártevőkre.

Ez a szója esetében a szárazabb időjárási körülmények között előnyös lehet. A Sergomil-L60 réztartalmú felszívódó lombtrágya elsősorban elősegíti a polifenolok és a fitoalexinek képződését, melyek a növényi védekező mechanizmus elsődleges anyagai, ezáltal fokozza az ellenálló képességet a külső hatásokkal (pl. vízhiány) szemben.

A felszívódó lombtrágyák majd a technológiának része kell, hogy legyenek a termesztés további eredményessége jegyében.

 

Összességében

…a szója esetében, minden nehézség ellenére, a tavalyi évben jó közepes eredmények születtek, és eredményes volt a termesztése.

A Szójamag Kft., a Margitta-Sziget 99 Kft., a Sumi Agro Hungary Kft. mindent elkövetnek, hogy a szójatermelők szakmai felkészítése vonatkozásban, 2018ban is komplett „szerviz” szolgáltatást biztosítsanak.

Dr. Bárány Sándor, Szójamag Kft., és Steiner István, Sumi Agro Kft.

Kiadvány, amelyben megjelent:

Forrás: agraragazat.hu

Ésszerű, növekvően támogatott és ígéretes a fehérjenövény-termesztés mind több hazai régióban

Miután Vas megye legnagyobb agrárcége, a Karintia országosan is az egyik legnagyobb szója-portfólióval rendelkezik, logikus és előrelátó stratégiának tűnik, hogy a cég Nyugat-Magyarország felől az Alföld északi és dél-keleti térségei felé terjeszkedik 2018-ban. Meggyőződésesek, kétkedők és elfogulatlan érdeklődők is fontos válaszokat kaptak arra, hogyan látja a szója jövőjét a Karintia a cég decemberi fórumán

 

Stabilan jövedelmező

A vetőmag-, terményműtrágya- és növényvédőszer-forgalmazás mellett a kalászos- és szójafajták szegmensében idéntől már országos lefedettséget, illetve utóbbinál a hazai piac egyik legnagyobb portfólióját bírja a Karintia Kft. Az osztrák anyacég magyar leányvállalatát 20 éve vezető Bene Zoltán a Karintia pécsi szakmai napján rámutatott: a terménykereskedelemben a szója, a bio- és sörárpa előtt intenzív növekedési pálya áll. – Törődésigényes kultúrák, de több okból is megéri a fáradozás. A szója támogatottsága a jövőben várhatóan nőni fog, stabilan jövedelmező a termesztése és értékesítése, továbbá szerepel a zöldítési programban, aminek a révén további támogatásokkal rendelkezik – összegezte előadásában Bene Zoltán, aki szerint a termeléshez kötött, jelenleg bő 67 ezres támogatás akár 70 ezer fölé is nőhet hektáronként.

E magyarországi termesztésű fehérjenövény mellett szól annak GMO-mentes volta, továbbá a biotermesztésbe vont termesztők piaci előnye. Magyar szemmel vonzó perspektívákkal kecsegtető, beszédes adat, hogy míg a teljes hazai szója-vetésterület az osztrákéval egybevethető, odakint a bio-nyilvántartású szója háromszor akkora teret foglal el. Emögött jól felfogott üzleti-jövedelmezőségi előnyök mutathatók ki – hangsúlyozta Bene Zoltán.

 

Globális növekedés

A Karintia ezért azt javasolja a gazdálkodóknak, hogy vegyék ki a szóját a zöldítési programból (ahol célszerűbb speciális, jövedelmező zöldítőkeverékek alkalmazása), továbbá azt, hogy ne egy, hanem több év távlatában, alaposan jártasságot és hozzáértést szerezve bízzanak a szója gazdaságos termeszthetőségében. – Gyakran tapasztaljuk, hogy akik belevágnak a szójatermesztésbe, azok félinformációk vagy egy gyengébb évjárat miatt gyorsan lemondanak róla. Mi küldetésünknek tekintjük, hogy a vetőmagtól a technológiáig eljuttassuk a jövedelmező fehérjenövény-termesztés lehetőségét mind több magyar gazdához – mutatott rá Bene Zoltán.

Szavait megerősítette a terménypiaci kilátásokat elemző szakember is. Pirkó Péter szerint éppen a stabil értékesítési lehetőségek magyarázzák a szója-vetésterület globális növekedését, amelyek előrevetítik, hogy 2050-re a ma 351 millió tonnás világtermelés eléri majd az 530 milliót. A magyarországi termelésnek is vannak távlatai: az évi 160 ezer tonnás termésnek sokszorosát, akár 500 ezer tonnát is képes volna piacra dobni a hazai ágazat.

karintia_erdemes_figyelni_a_szoja_jovojet_1

További lendület

Bene Zoltán végül szólt a 8 milliárdos állami fehérjeprogram adta lehetőségekről is. Úgy véli, a jelentős állami termesztés- és kutatási-fejlesztési támogatás az említetteken felül is további lendületet adhat az ágazatnak Magyarországon. E nemzetgazdasági szintű folyamatban a Karintia is kiveszi a részét a termesztéstechnológiai ismeretek és az inputanyag biztosítása terén is.

Kohout Zoltán

Kiadvány, amelyben megjelent:

Forrás: agraragazat.hu (2018. január)

Karintia Szója Roadshow országos, szakmai rendezvénysorozat – 2018.

2018-ban folytatódik, további 5 helyszínen:

Tamási, Baja, Orosháza, Szolnok, Szerencs

Az ország több helyszínén várja Önt a BASF, TIMAC AGRO, ARYSTA és az FMC a KARINTIA SZÓJA ROADSHOW elnevezésű szója szakmai rendezvényen. Az előző évekhez hasonló magas színvonalat a ZÖLDÍTÉS változásaival, növényvédelemmel, tápanyag-utánpótlással és terménykereskedelemmel kapcsolatos legújabb információk mellett KIRÁLY Gábor, Dr JUHÁSZ Árpád, Dr GYURICZA Csaba és Dr NÓGRÁDI György neves vendégeink is garantálják.

A várhatóan 1000 gazdát vonzó rendezvénysorozatunkon a részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött. A részvétel ingyenes, a tudás felbecsülhetetlen.

A meghívók és a tervezett programok korábbi bejegyzéseinkből tölthetők le, ill. találhatók meg!

Részletekért látogasson el www.karintia.hu honlapra, vagy keresse a szaktanácsadókat!

karintia_szoja_2018

Forrás: agrárium hírlevél

2018. január 9. Tamási, Művelődési Központ, 9:00

18_01_09_tamasi_1Forrás: agraragazat.hu

Heteken belül elfogadhatja a parlament az új Nemzeti Fehérjeprogramot, amelynek legfontosabb célja az országba beérkező nagy mennyiségű import szója kiváltása a Magyarországon termesztett GMO-mentes fehérjenövényekkel

Az alternatív takarmányozás a program sikerének egyik eleme lehet, a hazai feldolgozók azzal, hogy biztosítják a magas fehérjetartalmú, kukorica alapú takarmány jelenlétét, és hosszú távú elérhetőségét a hazai piacon, aktívan ki tudják venni a részüket a programból. A Nemzeti Fehérjeprogram lényegéről és jelentőségéről, illetve a Hungrana erre vonatkozó terveiről Reng Zoltánnal, a Hungrana vezérigazgatójával beszélgettünk.

Kidolgozás alatt áll az új Nemzeti Fehérjeprogram, amely egyre nagyobb nyilvánosságot kap. Miért van szükség egy ilyen programra?

Magyarországon hozzávetőlegesen 600 ezer tonna extrahált szójadara igényről beszélhetünk éves szinten, amit többnyire importból tud fedezni az ország. Ennek jelentős része külföldről behozott szójatermék, amelynek a minősége és a GMO-mentessége nem garantált. Az új Nemzeti Fehérjeprogram arról szól, hogyan lehet ezt a nagy mennyiségű szóját minél nagyobb mértékben kiváltani a Magyarországon termesztett növényekkel.

A legnagyobb mennyiségben Dél-Amerikából importálunk fehérjetartalmú szóját. Nemcsak Magyarországra, de Európába is hatalmas mennyiség áramlik be Amerikából, aminek az az oka, hogy ott nagy mennyiségben termesztik, így a termék olcsó az európai fehérjeforrásokhoz képest. Ez az oka annak, hogy Európában attól függetlenül is ezt használjuk, hogy nem tudunk egyértelműen meggyőződni a GMO-mentességről.

Magyarországon a GMO-mentesség nagyon fontos szempont. Ugyanakkor az ellátásbiztonság megköveteli azt is, hogy az ország ne legyen kiszolgáltatva egy bizonyos terméknek, illetve országnak, hanem próbálja meg maga előállítani a lehető legtöbb fehérjét.

Mi az oka ennek a nagymértékű importfüggőségnek? Miért jelent ez problémát?

Ennek számtalan oka van. Egyrészt nagyon sok fehérjét eszünk, és ezt legnagyobb mennyiségben tejtermékek és hús formájában visszük be a szervezetünkbe. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy néhány korábban hagyományos fehérjedús anyagot, mint a halliszt vagy a húsliszt, már betiltottak. Magyarországon kevés olyan növény van, amely fehérjében gazdag, a szójatermeléshez ugyanis az Európára jellemző klimatikus, illetve talajtani viszonyok nem a legmegfelelőbbek. Azt a rengeteg állatot azonban, amelyből a tejet és a húst állítja elő az ország, jelentős mennyiségű szójával kell etetni.

Voltak már a Nemzeti Fehérjeprogramhoz hasonló kezdeményezések nemzetközi és hazai szinten is, miben lehet más az elődeihez képest? Mitől lehet valóban sikeres egy ilyen program a gyakorlatban?

Az új Nemzeti Fehérjeprogram koordinálásával és levezénylésével a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központot (NAIK) bízták meg, amely jelenleg olyan vezetéssel és szaktudással rendelkezik, hogy bizonyára profin meg tudja majd valósítani a program kivitelezését. Emellett most egy sokkal komolyabb szándék érezhető a kormány részéről is.

Ez egy kimondottan komplex kezdeményezés, mikor számíthatunk látható eredményekre?

Nagyon bízom benne, hogy a parlament heteken belül elfogadja az új Nemzeti Fehérjeprogramot, és a NAIK, illetve a többi érintett szervezet azonnal nekilát majd a kidolgozásának. Ez egy több éves, kutatás-fejlesztésen alapuló projekt, ennek eredményeképpen olyan tervek születhetnek, amelyek újabb fehérjedús növények termesztésével, új receptúrákkal és ipari melléktermékek felhasználásával garantálják majd Magyarország minél nagyobb fokú önellátását. Ez egy hosszú folyamat lesz, olyan kísérletekkel és eredményekkel, amelyeket a magyar takarmányipar hosszú távon és fenntarthatóan is felhasználhat majd.

Hogyan tud bekapcsolódni a Hungrana a programba? Tervez-e a cég ehhez kapcsolódóan bármilyen kutatás-fejlesztési programot, termékfejlesztést, illetve kutatóintézetekkel történő együttműködést?

A Hungrana 100 százalékban GMO-mentes magyar kukoricát dolgoz fel, és nagy mennyiségben állít elő többféle takarmányterméket, amelynek jelentős részét már most is Magyarországon értékesíti. Azzal, hogy a cég biztosítja a magas fehérjetartalmú, kukorica alapú takarmány jelenlétét, valamint hosszú távú elérhetőségét a hazai piacon, szerves részként be tud épülni az új Nemzeti Fehérjeprogramba. A Hungrana tervei között egyértelműen szerepel az együttműködés mind a NAIK-kal, mind pedig egyéb, a programban részt vevő cégekkel.

Az új Nemzeti Fehérjeprogram egy közös európai problémára adott válasz is egyben. Nemcsak Magyarország, hanem egész Európa küzd a magas fehérjenövény importfüggőséggel. A Közös Agrárpolitika (KAP) szabályozási oldalról ad erre valamilyen választ?

A Közös Agrárpolitika hamarosan meg fog újulni, így az új Nemzeti Fehérjeprogram kidolgozásánál figyelembe kell venni, hogy mely növények termesztését támogatja majd. Ez természetesen országspecifikus, hiszen korlátai vannak annak, hogy melyik országban milyen mennyiségű és minőségű növényeket lehet előállítani. Magyarországon például nem lehetne nagy mennyiségben cukornádat termeszteni, az ország talajtani és klimatikus viszonyai ugyanis nem megfelelőek ehhez. Azt kell tehát kihasználnunk, ami a lehető legnagyobb mértékben a rendelkezésünkre áll. Fontos szempont, hogy hogyan lehet ösztönözni a termelőket és a gazdálkodókat arra, hogy átálljanak a fehérjedús növények termesztésére. Magyarországon jelenleg is van szójatermesztés, a termés nagy része azonban a külföldi piacokra kerül köszönhetően a garantált GMO-mentességének, és annak, hogy a nyugat-európai piacokon felárral értékesíthető. A jövőben az a legfontosabb, hogy ezt a jó minőségű, GMO-mentes szóját Magyarországon tudjuk tartani.

Mit gondol, az alapján ami már ismert a programból, teljesíti majd a vele szemben támasztott kritériumokat?

Véleményem szerint teljesíteni fogja az elvárt kritériumokat, a NAIK ugyanis egy stabil K+F hátteret ad a programhoz. Az új Nemzeti Fehérjeprogram egy középtávon megvalósítható cél lehet.

Forrás: agrarszektor.hu

A méltán nagy sikerű Szója Roadshow ismét folytatódik. Kilenc helyszínen tart országos szakmai rendezvényt a Mauthner csoport tagja, a Karintia Kft.

Időpontok és helyszínek:

2017.

  • 2017.12.05, Kedd 09:00, Sárvár , Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa – 9600, Sárvár, Vadkert u.4.
    A meghívó innen tölthető le.
  • 2017.12.07, Csütörtök 09:00, Győr, Aranyhal Étterem – 9019, Győr-Gyirmót, Ménfői út 83-85.        A meghívó innen tölthető le.
  • 2017.12.12, Kedd 09:00, Keszthely, Tompos Étterem – 8360, Keszthely, Pázmány P.  u.56-60.  A meghívó innen tölthető le.
  • 2017.12.13, Szerda 09:00, Pécs, Tettye Vendéglő – 7625 , Pécs , Tettye tér 4.      A meghívó innen tölthető le.

2018.

  • 2018.01.09, Kedd 09:00, Tamási, Tamási Művelődési Központ – 7090, Tamási, Szabadság út 50.   A meghívó innen tölthető le.
  • 2018.01.10, Szerda 09:00, Baja, 6500, Baja, Szegedi út 19. – Malom Club Baja.      A meghívó innen tölthető le.
  • 2018.01.11, Csütörtök 09:00, Orosháza, Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont – 5900, Orosháza, Gyopárosi út 3.                                             A meghívó innen tölthető le.
  • 2018.01.16, Kedd 09:00, Szolnok, Garden Hotel- 5000, Szolnok, Tiszaligeti sétány.                                                                                                                      A meghívó innen tölthető le.
  • 2018.01.17, Szerda 09:00, Szerencs, Meggyes Hotel – 3900, Szerencs, Zrínyi Ilona utca 9.                                                                                                              A meghívó innen tölthető le.

 

Az események 9 órától 11:55-ig tartanak, végül a programokat egy finom ebéddel zárják.

Megtisztelő jelenlétére feltétlen számítanak a szervezők! A részvétel ingyenes, viszont a regisztráció szükséges!

Forrás: agroforum.hu

2017. december 13. Pécs, Tettye vendéglő, 09:00

pecs_1213

Forrás: agraragazat.hu

2017. december 12. Keszthely, Tompos étterem, 9:00

keszthely_1212

Forrás: agraragazat.hu

Az ország 9 helyszínén várja Önt a BASF, TIMACAGRO, ARYSTA és az FMC a KARINTIA SZÓJA Roadshow elnevezésű szója szakmai rendezvényen. Az előző évekhez hasonló magas színvonalat a ZÖLDÍTÉS változásaival, növényvédelemmel, tápanyag-utánpótlással és terménykereskedelemmel kapcsolatos legújabb információk mellett KIRÁLY Gábor, Dr JUHÁSZ Árpád, Dr GYURICZA Csaba és Dr NÓGRÁDI György neves vendégeink is garantálják.

A várhatóan 1000 gazdát vonzó rendezvénysorozaton a részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött. Részletekért látogasson el http://www.karintia.hu honlapra, vagy keresse a szaktanácsadókat.

Figyelem! A sárvári rendezvényre sajnos NEM TUDNAK több vendéget regisztrálni! A többi 8 helyszínen még KORLÁTOZOTT SZÁMBAN állnak rendelkezésre helyek.

Magyar nyelvű oldalunk
Our English website
GÉTA Kft.

Csévharaszt, Nyáregyházi út 51.
Tel.: +36 29 493 005
Fax: +36 29 493 537
GPS: É 47 29 156, K 19 44 403
Ügyvezető: Márta Barnabás
E-mail: martabarnabas@gmail.com
Mottónk: "Semmi sem lehetetlen!"

Géta fotóalbum
KERESÉS
Világpiaci árfolyamok

Szójabab

Szója élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Búza

Búza élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Kukorica

Kukorica élő árfolyam

Forrás: www.finviz.com


Ezen információk csupán tájékoztató jellegűek!!!

Géta mini galéria
szojaextruder alkatrész gyártás monex-45 extruder monex-75 extruder pehelydaráló szójafelbontó monex traktorhajtású Monex extruder szaraz_kutyatap_gyartogep
Agroinform közösség
Extruder archívum